Ferenc pápa fékezi a német püspöki konferencia döntését a közös szentáldozásról szóló kérdésben

Ferenc pápa – 2018. június 6., szerda | 0:19

A Vatikán a szentáldozásról szóló vita lefolytatását május elején visszairányította a német püspökökhöz. Ferenc pápa most mégis döntést hozott: az evangélikus házastárs szentáldozáshoz járulását támogató dokumentum még nem elég átgondolt ahhoz, hogy azt publikálni lehessen.

A Vatikán a német püspökök többsége által elfogadott, a nem katolikus házastárs szentáldozáshoz járulását lehetővé tévő tervezetet jelen formájában elvetette. A dokumentum megoldatlan, nem csekély jelentőségű problémák sorozatát vetné fel – írja levelében Luis Ferrer Ladaria érsek, a Hittani Kongregáció prefektusa Reinhard Marx bíborosnak, a német püspöki konferencia elnökének. Ferenc pápa arra a következtetésre jutott, írja szó szerint a Hittani Kongregáció prefektusa, hogy „a dokumentum még nem elég átgondolt ahhoz, hogy azt publikálni lehessen”.

A levelet többek között az olasz újságíró, Sandro Magister is megjelentette szó szerinti olasz fordításban, melyet a német püspöki konferencia (DBK) hírportálja, a Katholisch.de német nyelven közöl. Greg Burke vatikáni szóvivő a Catholic News Agency-n keresztül megerősítette a tényt, miszerint valóban létezik egy május 25-i keltezésű levél.

A kérdés, hogy a nem katolikus házastárs járulhat-e szentáldozáshoz, az Egyházat annak egészében érinti, és kihatással van a más egyházi közösségekkel fennálló ökumenikus kapcsolatokra is – olvasható Ladaria írásában. A Hittani Kongregáció prefektusa az egyházjog ide vonatkozó szabályaira is utal. A 844. kánon kimondja, hogy a szentségeket csak katolikusoknak lehet kiszolgáltatni. Ez alól kivételt az egyházjog csak halálveszélyben enged meg, valamint „súlyos szükséghelyzetekben”. Ennek megítélése azonban a helyi püspök feladata. Az ilyen és ehhez hasonló kérdések tisztázása a világegyház szintjén az illetékes vatikáni hatóságok hatáskörébe tartozik – írja Ladaria. Hangsúlyozza még azt is, hogy ez a téma az Egyház hitét érinti, és jelentőséggel bír az egész Egyház számára.

Fordulópont a kommunió kérdése körüli vitákban

Ezzel, úgy tűnik, fordulóponthoz érkezett az eltérő felekezetű házastársak szentáldozáshoz járulása körüli vita, ahogy azt hétvégén Woelki kölni bíboros említette. Kifejezte nemtetszését azt illetően, hogy a kivételekre vonatkozó szabályokat alapvető normákká emelték. „A lelkipásztori gyakorlat által jogosan megalapozott kivételes esetekre vonatkozó szabályozások nem képezhetik általános normák alapját.” Ugyanakkor hangsúlyozta, eddig is járulhattak katolikus hívek evangélikus házastársai kivételes esetekben szentáldozáshoz. Ez a kérdés azonban a személyes lelkigondozás, a lelkivezetés és a hívek egyéni lelkiismereti döntésének körébe tartozik.

Ezzel együtt a Vatikán továbbra is számít a német püspökök egymás között folytatott konstruktív párbeszédére. Ladaria levele a „kollegialitás lelkületének” megélésére szólítja fel a német püspöki konferencia tagjait.

A püspökök februárban kétharmados többséggel hagyták jóvá azt a tervezetet, amely szerint egyes esetekben a katolikus–evangélikus házaspárok együtt áldozhatnak a katolikus szentmiséken. Hét püspök – élükön Woelki kölni bíborossal – írásban kérte a Vatikán véleményét azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen szabályozás bevezetésére egy nemzeti püspöki konferenciának van-e egyáltalán lehetősége. A Vatikán május elején a konfliktus megoldását visszautalta a német püspököknek. Marx bíboros ekkor bizakodóan nyilatkozott, és reményét fejezte ki, hogy ő és püspöktestvérei egy következő találkozás alkalmával teljes egyetértésre jutnak a kérdéssel kapcsolatban.

A vatikáni levél

A Katholisch.de az alábbi, Marx bíborosnak címzett német nyelvű levelet tette közzé – magyar fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

Eminenciás Úr, tisztelt Elnök Úr!

A 2018. május 3-án történt beszélgetésünk végén, melyet a „Krisztussal az úton – az egység útján. Felekezetközi házasságok és közös részvétel az Eucharisztiában. A német püspöki konferencia pasztorális tervezete” című dokumentummal kapcsolatban folytattunk, abban maradtunk, hogy a Szentatyát a találkozónkról informálni fogom.

2018. május 11-én, egy audiencia során beszéltem Ferenc pápának a találkozásunkról, akinek röviden összefoglaltam a köztünk elhangzottakat. Május 24-én újra beszéltem a Szentatyával a szóban forgó kérdésről. Ezen találkozást követően szeretném most Önt, a pápa egyértelmű beleegyezésével, a következőkről tájékoztatni:

A német püspöki konferencia sokoldalú ökumenikus törekvései, valamint a németországi evangélikus egyházi tanáccsal való együttműködés elismerésre és nagyrabecsülésre érdemes. A reformációról való közös megemlékezés a 2017-es év során bebizonyította, hogy az elmúlt évek, évtizedek során egy olyan alap lefektetése történt meg, amely lehetővé teszi, hogy együtt tegyünk tanúságot Jézus Krisztusról, az emberiség megváltójáról, és hogy eredményesen és határozottan működjünk együtt a társadalmi élet különböző területein. Mindez biztatást jelent számunkra az egyre mélyebb egység felé vezető úton való előrehaladáshoz.

A 2018. május 3-án folytatott beszélgetésünk során világossá vált, hogy a tervezet szövege egy sor, nem csekély jelentőségű problémát vet fel. A Szentatya ezért arra a következtetésre jutott, hogy a dokumentum még nem elég átgondolt ahhoz, hogy publikálni lehessen. E döntés megalapozását a következőképpen tudnánk összefoglalni:

A felekezetközi házasságokban élő evangélikus keresztények szentáldozáshoz való engedése olyan téma, ami az Egyház hitét érinti, és az egész világegyház számára jelentőséggel bír.

A kérdés hatással van a más egyházi közösségekkel fennálló ökumenikus kapcsolatokra is, amelyeket alulbecsülni semmiképpen sem szabad.

A témának egyházjogi vonatkozásai is vannak, mindenekelőtt gondolunk itt a 844. kánon értelmezésére. Mivel néhány részegyházban e pont körül nyitott kérdések mutatkoznak, az illetékes szentszéki dikasztériumok illetékességi körébe tartozik a kérdéseknek a világegyházi szinten való mihamarabbi tisztázása. Mindazonáltal helyénvalónak tűnik, hogy a „súlyos szükséghelyzet” fennállását a megyéspüspök állapítsa meg.

A Szentatya különösen fontosnak tartja, hogy a német püspöki konferencia tagjai között a püspöki kollegialitás lelkülete eleven maradjon, amint azt a II. vatikáni zsinat is hangsúlyozta: „Napjainkban a püspöki karok hasonló módon sokféle és hatékony segítséggel járulhatnak hozzá ahhoz, hogy a kollegialitás szelleme kézzel fogható módon megnyilatkozzék” (Lumen Gentium dogmatikus konstitúció 23. pont).

Mindezek figyelembevételével fejezem ki testvéri üdvözletemet és jókívánságaimat az Úrban,

Luis F. Ladaria, SJ
Thibica címzetes püspöke
prefektus


Fordította: Koszoru Péter

Forrás és fotó: Katholisch.de

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria