Ferenc pápa a közélet és társadalmi élet képviselőihez Ecuadorban: felelősség és szolidaritás

Ferenc pápa jelképesen átadta hallgatóinak a „társadalmi együttéléshez szükséges kulcsokat”, amelyek a következők: az egyén méltó élethez való alapvető jogának védelme, egymás kölcsönös tisztelete, a testvériség, a szolidaritás és a szubszidiaritás.

„Mielőtt beléptem volna a templomba, a polgármester átadta nekem a város kulcsait” – kezdte beszédét Ferenc pápa, majd így folytatta: „Mondhatom tehát, hogy a quitói Szent Ferenc-templomban itthon vagyok. Bizalmatoknak és szereteteteknek ez a megnyilvánulása, hogy megnyitjátok előttem a kapukat, lehetővé teszi, hogy a családi életből kiindulva bemutassam a társadalmi együttélés kulcsait.”

Társadalmunk akkor nyertes, amikor minden személy, minden csoport valóban otthon érzi magát. Egy családban a szülők, a nagyszülők, a gyermekek otthon vannak; senkit nem zárnak ki. Ha valaki nehézségekkel küzd, a többiek a segítségére sietnek, támogatják; mindnyájan osztoznak fájdalmában. Nem így kellene lennie a társadalomban is? Mégis társadalmi kapcsolataink vagy a politikai játszma gyakran a vetélkedésen, a selejtezésen alapulnak. Ilyen egy család? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. – A családokban mindnyájan a közjó érdekében dolgoznak, anélkül hogy megsemmisítenék az egyént; éppen ellenkezőleg, támogatják, segítik. Bárcsak politikai ellenfelünket, szomszédunkat ugyanolyan szemmel néznénk, mint a gyermekeket, a feleségeket vagy a férjeket, az apákat vagy az anyákat. Szeretjük társadalmunkat? Szeretjük hazánkat, a közösséget, amelyet építünk? – hangzottak a pápa kérdései. – Fogalmak, szavak helyett inkább tettekkel szeressük közösségünket, minden személyben, a gyakorlatban, a közös életben. A szeretet mindig a kommunikáció irányába, soha nem az elszigeteltség felé mutat.

Ebből a szeretetből fakadnak majd egyszerű gesztusok, amelyek megerősítik a személyek közötti kapcsolatokat. A pápa ismételten leszögezte: a család a társadalom alapsejtje. A családban a személyek megismerik a szeretet, a testvériség, a kölcsönös tisztelet alapvető értékeit, amelyek olyan lényeges szociális értékekként valósulnak meg a gyakorlatban, mint az ingyenesség, a szolidaritás és a szubszidiaritás.

Az ingyenességről szólva Ferenc pápa megállapította: társadalmi vonatkozásában nem pusztán egy kiegészítő elem, hanem az igazságosság szükséges feltétele. Mindent azért kaptunk, hogy a többiek szolgálatába állítsuk. Feladatunk, hogy amik vagyunk és amit birtokolunk, jó cselekedetekben gyümölcsöztessük. A javak egyetemes rendeltetésűek, és valaki bármennyire is kérkedik tulajdonával, a javakat társadalmi jelzálog terheli. Az igazságosság gazdasági felfogását, amely az adásvétel alapelvére épül, a társadalmi igazságosság fogalmával lehet felülmúlni, amely megvédi az egyén méltó élethez való alapvető jogát.

Ecuador bőségesen rendelkezik természeti erőforrásokkal, azonban ezek kiaknázása ne az azonnali nyereségre irányuljon. Ennek a gazdagságnak a megőrzése elkötelezettséggel jár az egész társadalom és a jövő nemzedéke szempontjából. Nem hagyhatjuk utódainkra örökségül ezt a közkincset a környezet megfelelő gondozása, az ingyenesség tudata nélkül, ami a teremtett világ szemléletéből fakad – mondta Ferenc pápa.

Ferenc pápa utalt rá, hogy ezen a találkozón jelen vannak az ecuadori Amazónia térsége bennszülött népeinek képviselői is. A térség rendkívül gazdag ritka, őshonos fajokban. Egyes részei sajátságos védelmet igényelnek, mivel óriási jelentőségűek a világ ökoszisztémája szempontjából. Amikor ezeket az erdőket felégetik vagy földig letarolják, néhány év lefolyása alatt számtalan faj eltűnik, vagy ezek a területek sivár pusztasággá alakulnak át – idézett a pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának 37–38. pontjaiból. Ecuador – az Amazonas vidékének többi országával együtt – ezen a téren gyakorolhatja az átfogó ökológia pedagógiáját. A világot szüleinktől örököltük, de egyben kölcsön kaptuk a jövő nemzedékeitől, akiknek át kell adnunk a teremtett világot.

A családban megélt testvériségből születik a társadalmi szolidaritás, amely magában foglalja az egymás iránt érzett felelősséget is. Ha a másikban testvérünket látjuk, senki sem reked a társadalmon kívül. Ecuador, csakúgy, mint számos latin-amerikai nemzet, ma mély szociális és kulturális változásokat él át, új kihívásokat tapasztal meg, amelyek megkívánják mindenki társadalmi részvételét. A migráció, a városi koncentrálódás, a konzumizmus, a család válsága, a munkanélküliség, a szegénység gócpontjai bizonytalanságot és feszültségeket okoznak, amelyek fenyegetőn hatnak a társadalmi életre.

A szabályok és a törvények, a polgári közösség projektjei törekedjenek a befogadásra, kedvezzenek a párbeszédnek, a találkozásnak, felszámolva az elnyomás minden formáját, a korlátlan ellenőrzést, a szabadság megvonását. A jobb jövőbe vetett hit megkívánja, hogy valós lehetőségeket kínáljunk fel az állampolgároknak, különös tekintettel a fiatalokra. Munkahelyeket teremtve olyan gazdasági növekedést kell megvalósítani, amely nem pusztán a makrogazdasági mutatók statisztikájában szerepel, hanem mindenki részesedik belőle: olyan fenntartható fejlődés, amely erős és kohéziós társadalmi szövetet alakít ki.

Végül a másik iránti tisztelet, amit a családban tanulunk meg, társadalmi téren a szubszidiaritásban valósul meg. Elfogadni azt, hogy választásunk nem szükségszerűen az egyetlen jogos döntés, az alázat egészséges gyakorlása. A pápa hangsúlyozta a különbözőség gazdagságát, a komplementaritás értékét. A szabadság tiszteletben tartásával a polgári társadalom segítse az egyéneket abban, hogy sajátos szerepüket betöltve hozzájárulhassanak a közjóhoz.

A részvételi (participációs) demokráciában minden társadalmi erő: a bennszülöttek csoportjai, az afro-ecuadori lakosok, a nők, a polgári társulások és a közalkalmazottak nem nézői, hanem alapvető főszereplői ennek a párbeszédnek – szögezte le a pápa, miközben szavait a hallgatóság tapsa kísérte.

„Ennek a helynek a falai, udvarai és kerengői ékesszólóan bizonyítják, hogy az inka és a kara (caranqui) kultúra elemeire épült. Formáik és arányaik szépsége, csodálatosan egybeillesztett, különböző stílusaik merészsége, a »quitói iskola« néven ismert műalkotások az ecuadori történelem széles körű párbeszédét foglalják össze, amelyben sikerek és tévedések váltották egymást. A ma tele van szépségekkel. Ha igaz az, hogy a múltban voltak tévedések és visszaélések – hogyan is tagadhatnánk ezeket –, állíthatjuk, hogy ez az ötvözet olyan bőséget áraszt magából, hogy nagy reménnyel tekinthetünk a jövőbe”.

Az egyház is együtt kíván működni a közjó keresésében szociális és nevelési tevékenységével, előmozdítva az etikai és spirituális értékeket. Az egyház prófétai jel, amely a világosság és a remény sugarát viszi el mindenkinek, különös tekintettel a leginkább szükséget szenvedőkre – fejezte be Ecuador civil társadalmának képviselőihez intézett beszédét Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír