Gájer Lászlót nevezték ki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara dékánjává

– Milyen érzésekkel fogadta a Kari Tanács döntését?

– Nyolc éve tanítok a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán, de még mindig én vagyok a legfiatalabb professzor. Szeretem a kart és szeretek tanítani, kutatni. De azt is érzem, hogy a kollégáim között még mindig tapasztalatlannak számítok. Ráadásul vezetői tapasztalatot is alig szereztem eddig. Amennyit a vezetésről tudok, azt a Vigilia szerkesztőségében értettem meg, amit öt éve vezetek. A Hittudományi Karon eddig kényelmes helyzetem volt, mert csak az oktatással és a kutatással kellett foglalkoznom. Jóllehet, hat évig tagja voltam a Dékáni Tanácsnak és az elmúlt két évben az Egyetemi Tanácsnak is. Több bizottsági munkában részt vettem, és igyekeztem a kar médiaügyeit is felügyelni. Valódi vezetőként azonban most kell először helytállnom. Megnyugtató számomra, hogy a karon a kollégák között nagy egységet élünk meg. Így a többiek támogatását érezve a feladat nagyságától és terhétől nem ijedtem meg.

– Több éve oktatója és meghatározó szereplője a Hittudományi Karnak. Mit jelent Ön számára, hogy most dékánként szolgálhatja?

– A HTK az alma materem. Magam is itt tanultam, itt szereztem az első, meghatározó ismereteimet a teológiáról. A kar egy nagy múltú intézmény, amelynek gyökerei az egyetem alapításáig nyúlnak vissza. Számomra megtisztelő, hogy olyan professzorok nyomdokaiba léphettem, mint Schütz Antal, Mihályfi Ákos, Kecskés Pál, Nyíri Tamás vagy Rokay Zoltán. A HTK nincs válságban, de megújulásra és megújuló vízióra mindig szükség van. Az elmúlt években egy egész professzorgeneráció ment nyugdíjba, és tíz év alatt megfiatalodott az intézmény. A legtöbbünknek vannak jó nemzetközi kapcsolatai, és érzékeljük a világegyház lüktetését is. Az a feladatunk, hogy a hallgatóknak ebből megmutassunk valamit. Ebben szeretnék ezután is katalizátor szerepet játszani. Eközben pedig azzal együtt, ahogy a kor változik, a hit átadásának módszerei is változnak. A Hittudományi Karon úgy kell figyelembe vennünk ezeket a változásokat, hogy ismerjük és tiszteletben tartjuk a teológia mint diszciplína örök érvényű üzenetét és ősi, jól bevált módszereit.

– Hogyan látja ma a Hittudományi Kar helyét és küldetését a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen belül?

– A HTK az egyetem szíve. Persze nem feltétlenül abban az értelemben, ahogy elsőre gondolnánk, vagyis hogy ennek a karnak kellene a többi kar számára a lelki programokat biztosítania. Erre a célra ott van az Egyetemi Lelkészség. A HTK-n egyszerűen olyan tárgyakat oktatnak és olyan kutatásokat végeznek, amelyek önmagukban meghatározzák azt a középpontot, amely köré ennek az egyetemnek rendeződnie kell. Az pedig nem más, mint a Mester, Jézus Krisztus tanítása, amelyet a Katolikus Egyház hiánytalanul értelmez. Önmagában azzal, hogy a Hittudományi Karon ezt a tanítást oktatjuk és kutatjuk, meg is határoztuk a viszonyítási pontokat az egész egyetemi közösség számára, anélkül, hogy ezt külön hangsúlyoznunk kellene. Ha valaki magát ezt a dinamikát megérti és be tudja fogadni, akkor megtalálja a helyét a katolikus egyetemen, akár oktatóként, akár hallgatóként.

– Melyek azok az értékek vagy hagyományok, amelyeket mindenképpen szeretne továbbvinni elődje, Perendy László dékán munkájából?

– Perendy dékán úr nagy figyelmet fordított arra, hogy a karunkon zajló beruházásokat figyelemmel kísérje. Törekedett arra, hogy az egyetem központi intézményeivel, illetve ezen intézmények vezetőivel és dolgozóival jó és személyes kapcsolatot alakítson ki. Azt gondolom, hogy ez a gondosság és figyelem elengedhetetlen. Nemcsak azért, mert ha figyelemmel kísérjük a folyamatokat és utánajárunk azoknak, akkor azok biztosan meg is valósulnak, hanem azért is, mert ezen egyeztetések során nő a bizalom és a barátság. A HTK egy külön épületben van az V. kerületi Veres Pálné utcában. Távol a nagy egyetemtől és a többi kartól. Ezért az ilyen kapcsolódások létrejötte ezután is csak előnyére válhat a karnak. Fontosnak tartom még, hogy ahogy elődje, Puskás Attila professzor úr, úgy Perendy László dékán úr is számított a Dékáni Tanács együttműködésére. Egyikük sem magányosan vezette a kart. Ezt a vezetési stílust én is folytatni szeretném.

– Milyen célokat fogalmazott meg a 2026–28 közötti dékáni időszakra?

– Szeretném, ha a Hittudományi Kar kapcsolata még jobb és gördülékenyebb lenne az egyetem központi intézményeivel. Emellett szeretném – sőt, kollégáimmal együtt szeretnénk –, ha a Teológiai Kar elérhető lenne a tágabb Magyar Katolikus Egyház számára is. Jó volna megnyitni a kapuinkat, hogy a magyar katolikus teológia fellegvára sokak épülését szolgálhassa. Olyan programokat is szeretnék, amelyek nemcsak hallgatók számára elérhetőek, így szabadegyetemeket és nyilvános előadásokat is. Jó volna, ha tudásunk és teológiai érdeklődésünk hatása az egész országban jobban érezhető volna.

– A felsőoktatás és az egyházi képzés is számos kihívással néz szembe napjainkban. Ön szerint melyek a legfontosabb feladatok, amelyekre a Hittudományi Karnak választ kell adnia?

– Magyarország számos értelemben missziós terület. Akik hozzánk jönnek tanulni, azok missziós elköteleződéssel kell hogy rendelkezzenek. Az általunk adható végzettségekkel, mint a teológus, a hittanár, a katekéta vagy a közösségszervező, olyan feladatokat tudnak elvállalni a nálunk végzettek, amelyek szorosan kapcsolódnak a keresztény közösség életéhez és missziójához. Gyakran arra is fel kell készülnünk, hogy az apostolok korához hasonlóan senki nem fog várni bennünket, és valódi apostoli tűzzel kell majd megszólítanunk másokat. Törekszünk arra, hogy ezt az elkötelezettséget mindinkább a hallgatóink szívébe tegyük. Ha valamiért, akkor ezen missziós cél érdekében kell kiterjesztenünk a minőségbiztosítási vizsgálódásainkat akár országosan is, hogy a képzéseinket a valódi missziós igényekhez tudjuk igazítani.

– Hogyan lehet a teológiai gondolkodást és a keresztény értékrendet hitelesen megszólaltatni a mai társadalomban?

– Itt a felkészült szakmaiságot tartom fontosnak megemlíteni. A hallgatókat mindig emlékeztetem arra, hogy a Hittudományi Kar elsősorban oktatási intézmény. Ide a hallgatók tanulni jönnek. Elképzelhető, hogy jó közösségi élet formálódik a tanulmányi éveik alatt, illetve szervezhetünk számukra lelki programokat is. De nem ezek az elsődleges céljaink. A mi célunk az oktatás, a szaktudás átadása. És manapság egy ilyen jellegű szakmai felkészültség egyre jobban hiányzik. Az emberek figyelme mind jobban szétforgácsolódik, az összeszedettség és a felkészültség pedig úgy hiányzik, mint egy falat kenyér. A hallgatóknak meg kell tanulniuk azt, hogy éppen missziós lelkesedésük és spirituális érdeklődésük kifejlesztése érdekében kell jól megérteniük a teológiát, hogy aztán helyesen gondolkodva másoknak is irányt tudjanak mutatni. Nem kis feladat ez. Ez a felkészültség, amelyet a hallgatók nálunk elsajátíthatnak, sajátos tanítványi arcélet kölcsönöz nekik.

– Milyen szerepet tölthet be a Hittudományi Kar a tudományos párbeszédben, illetve az egyház és a társadalom közötti kapcsolat erősítésében?

– A Hittudományi Kar a magyar katolikus egyházi életben a legrangosabb olyan intézmény, amely a katolikus hitet elmélyülten, tudományos módszerekkel tudja megfogalmazni és képviselni. Talán úgy tűnik, hogy erre túl sok embernek ma nincs is igénye. És igen, valóban tűnhet így. Azonban nekünk megvan az a meggyőződésünk, hogy Jézus igazat mondott, és ennek tükrében tudjuk azt, hogy az ő tanítása orvosságul szolgál a világ bajaira és nehézségeire. A Teológiai Kar munkája ezért nagyon magas szinten szolgálhatja a társadalom gyógyulását és a testvériség növekedését. Nekünk semmi más dolgunk nincs, mint kitartóan és következetesen meg kell fogalmaznunk Jézus tanítását az általunk megteremtett fórumokon, és tudjuk azt, hogy ez az egész társadalom helyreállítását szolgálja majd, akkor is, ha ennek esetleg ez a társadalom nincs is tudatában, vagy néha elutasító ezzel a tanítással kapcsolatban.

– Milyen tervei vannak a hallgatói közösség építésével kapcsolatban?

– Mint mondtam, a hallgatókban elsősorban a missziós tűz felélesztését tartom fontosnak. Ennek eszköze lehet a lelki élet jobb megszervezése és a lelki programok biztosítása is, de nem ez a legfőbb célunk. A hozzánk jövő hallgatóknak megvannak a maguk plébániai és közösségi kapcsolódásai. A kar sokkal inkább tudást és bölcsességet kell hogy közvetítsen számukra, mint közösségi életet. Mivel azonban kis méretű kar vagyunk, a kapcsolódások elkerülhetetlenül létrejönnek. A hallgatók ismerik egymást, és a tanárok név szerint ismerik a nappalis és levelezős hallgatókat is. Ez a családias légkör a HTK egyik előnye.

– Mit tart a teológusképzés legfontosabb feladatának a 21. században?

– Újra csak ezt szeretném hangsúlyozni: Misszió! Misszió! Misszió! Ennek eszköze a tudás és a felkészültség. Az üzenetünk ereje nem helyettesíthető mással.

– Kutatóként és oktatóként milyen témák állnak jelenleg a legközelebb Önhöz?

– A Hittudományi Karon nyolc éve a filozófiatörténet, a morálfilozófia és a filozófiai antropológia oktatását bízták rám. Akkoriban én leginkább politikai filozófiával foglalkoztam. A rám bízott tárgyak azonban hamar közel kerültek hozzám. Tavaly egy terjedelmesebb kötetet tettem közzé az etikai érvelésmódokról, most pedig a filozófiai antropológiáról készítek egy hasonló könyvet. A keresztény emberkép manapság nagyon fontos. A keresztény üzenet egyik legfontosabb része. Egy poszthumán tendenciák által megjellegzett korban, ahol a genderkérdés ideológiai karakterekkel jelenik meg a közgondolkodásban, a helyes emberkép tisztázása és megőrzése hallatlanul fontossá vált. Ismét hangsúlyozom, a helyes emberkép a misszió egyik leginkább aktuális témája lehet napjainkban.

– Papként, oktatóként és most már dékánként is szolgálatot végez. Hogyan kapcsolódik össze az Ön életében a tudományos munka és a lelkipásztori hivatás?

– Mindig sok lelkipásztori jellegű vállalásom volt. Ezek az életem pázmányos időszakában sem feladatok voltak számomra, hanem az életem részét képezték. Nem szeretnék csak a könyveknek élni. Emberekért és emberek között kell lennem. Ezért segítek a Táltos utcai templomigazgatóságon, ahol lakom, és így segítem lelkipásztori munkámmal a magyarországi Sant’Egidio közösséget. Aktív vagyok a karizmatikus megújulásban, ahol az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség tagjaként is keresem Isten Országát. Eközben tartok lelkigyakorlatokat, leginkább szemlélődő jellegűeket. A dékánság mellett ezekre biztosan kevesebb időm lesz. De ezeket a tevékenységeket azért szeretném folytatni, mert a megismert igazság a közösségben elevenedik meg. Ezekben az összefüggésekben tapasztalom, hogy az evangélium élet.

– Mit üzenne a Hittudományi Kar jelenlegi és leendő hallgatóinak?

– Krisztus szeretete sürget minket! Ne legyetek elkeseredettek, és ne lankadjatok el! A Mester tudja, mi mindenre van szükségetek, és alkalmas időben eszetekbe juttat majd mindent, amire szükségetek van. De menjetek ki a világba, és hirdessétek az evangéliumot!

– Végezetül: milyen Hittudományi Kart szeretne látni a dékáni ciklus végén?

– Szakmailag legalább olyan alaposnak és elmélyültnek, mint most. Emberileg pedig nyitottnak, derűsnek és reménykedőnek. Kívánom, hogy a HTK legyen a békesség evangéliumának forrása az egész magyar társadalom számára.

Forrás és fotó: PPKE

Magyar Kurír