Genfest Magyarországon: Esztergomba hívják a kelet-európai fiatalokat

Hazai – 2024. május 23., csütörtök | 18:30

Keresztény ifjúsági találkozóra hívják a fiatalokat július 16–21. között Esztergomba. A rendezvény az idén Brazíliában tartott Genfest regionális eseménye. A hét mottója: „Együtt gondoskodva”. Ennek fényében szó lesz globális és lokális társadalmi problémákról, de a fiatal generációt aktuálisan érdeklő kérdésekről is.

Nem ismeretlen a magyar egyházi és közéleti nyilvánosságban a Genfest ifjúsági találkozó. 2012-ben Budapest adott otthont a rendezvénynek, amire akkor 85 országból 12 ezren érkeztek. 2018-ban a Fülöp-szigeteki Manilában rendezték meg, idén pedig július 12. és 24. között Brazília és São Paulo lesz a házigazda.

Emellett világszerte tartanak kisebb, regionális találkozókat azok számára, akik nem tudnak Dél-Amerikába utazni.

Magyarországra a kelet-európai 18 és 35 év közötti fiatalokat várják.

Az Új Város honlapján Gőbel Ágoston a magyarországi szervezők közül Szeles Ágit és Barlay Vincét kérdezte a részletekről.

Azzal kapcsolatban, hogy kiket várnak az esztergomi találkozóra, Barlay Vince elmondta: elsősorban az istenkereső fiatalokat szeretnék megszólítani. „12 éve az volt a Genfest mottója, hogy »Let’s bridge!«, ami olyasmit jelentett, hogy építsünk hidakat, váljunk híddá, legyünk hidak. A mostani helyszínünk, Esztergom sem áll rosszul hidak tekintetében, szimbolikus jelentőségű a Mária Valéria híd, ami összeköti Szlovákiát és Magyarországot, a kelet-európai régió két országát. Júliusban az egész régióból várjuk ide a fiatalokat, hogy közösen gondolkodjunk arról, hogy tudunk kapcsolatokat, nem pedig falakat építeni; hogyan tudunk törődni egymással. Az idei Genfest mottója éppen ezért az, hogy »Together to care«, magyarul »Együtt gondoskodva«. Egymásról, magunkról, másokról. Történelmileg nagyon terhelt régióban élünk, látjuk ezt a most zajló orosz–ukrán háború kapcsán is. Számtalan kihívással szembesülünk, amelyekre együtt keresünk majd válaszokat Esztergomban.”

Arra a kérdésre, hogy miben lesz más a 2012-es budapesti Genfesthez képest, és hogy hogyan épül fel a találkozó, Szeles Ági válaszolt: „Ez egy kisebb, családiasabb találkozó lesz azoknak, akik nem tudnak Brazíliába utazni. Mivel kevesebben leszünk, ezáltal szorosabb kapcsolatok is kialakulhatnak, lehetőség lesz egymás jobb megismerésére.”

Olaszországban, Németországban és Afrikában is lesznek kisebb helyi genfestek. A program első napjaiban, július 16–18. között magyar előtalálkozót tartanak, a hét második felében pedig a többi kelet-európai ország fiataljainak részvételével nemzetközi találkozóra kerül sor. Előtalálkozókat tartanak Szlovákiában, Szerbiában, Csehországban is.

Utána érkeznek majd Esztergomba a résztvevők, ahol július 18-án veszi kezdetét a program közös, nemzetközi része, amely július 21-ig tart.

„Fontos megemlíteni, hogy egy nemzetközi csapattal dolgozunk együtt az előkészületeken. Lesz olyan programpont, amelyért a román fiatalok, egy másikért a szlovákok, vagy épp mi, magyarok leszünk felelősek. A legtöbb programot persze közösen szervezzük, de minden részt vevő nemzet valamilyen módon beleadja a részét” – mondta el Szeles Ági.

A szervezőkkel készült érdekes és informatív interjú IDE kattintva olvasható teljes terjedelmében.

Elindult a magyar Genfest-honlap is, ahol további információk találhatók, és regisztrálni is lehet a találkozóra.

Forrás: ujvarosonline.hu

Fotó: genfest.org és genfest.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria