Hamburgból is önkéntes segítség és felajánlás érkezett a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitászhoz

Hazai – 2022. március 8., kedd | 10:40

1700 kilométernyi út után, március 4-én este 10 órakor kanyarodott a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász központi épületéhez az öt kisbuszból álló segélykonvoj a hamburg-wilhelmsburgi kutyás mentőcsapat tizenkét önkéntesével, csomagtartójukban többek között tartós élelmiszereket, kötszereket, gyógyszereket, powerbankokat, lélegeztetőgépeket hozva a bajbajutottak megsegítésére.

Tizenketten indultak útnak március 3-án 18 órakor Hamburgból, hogy a mentőcsapat egyik kollégájának kijevi anyósát – aki egészen Záhonyig menekült –, s vele együtt további 19 menekültet magukkal vigyenek Hamburgba. A menekülteket Záhonyban és másnap Napkoron vették fel. Az öt kocsi azonban nem üresen érkezett pénteken Nyíregyházára. A mentőcsapat Hamburgban felhívást tett közzé a háború kitörését követően, s a néhány nap alatt összegyűlt rengeteg adományt most elhozták a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitászhoz, a bajbajutottak megsegítésére.

A Szent Miklós-házban Oláh Tamás egyházmegyei karitászigazgató és munkatársa fogadta a távolról érkező vendégeket, s köszönte meg nekik az önzetlen segítséget. 

Az adományok lepakolásában a Görögkatolikus Papnevelő Intézet növendékei is segédkeztek az éjszakai órákban. A karitász munkatársai összekötötték a mentőcsapatot olyan emberekkel, akik a Hamburg városa által felkínált menedékkel élni szerettek volna, a német város ugyanis mind a húsz ukrán személynek biztosítja a szállást és további lehetőségeket.

A kutyás mentőcsapat most kutyák nélkül indult bevetésre, de a kiindulóponttól a célállomásig megkülönböztető villogó kék jelzéssel jutottak el, néhány rövid megállót beiktatva. A péntek éjszakai nyíregyházi tartózkodás során a logisztikai megbeszélést követően felfrissülhettek kicsit. Másnap teli autókkal indultak haza Hamburgba.

A mentőcsapatot többnapos útjára a Hamburg Journal egyik munkatársa is elkísérte, aki kisfilmmel számol majd be a történtekről.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria