A versenyzők Gyulafehérvárról, Kézdivásárhelyről, Csíkszeredából, Gyímesfelsőlokról, Gyergyószentmiklósról, Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Nagykárolyból, Temesvárról és Nagyváradról érkeztek. A szombati versenynapra népviseletbe öltöztek a fiatalok.
A szervezők szándéka szerint a versenynek köszönhetően a résztvevők jobban megismerik az egyháztörténet korszakait és nagyjait és példaképeinket, a szenteket, akik közül idén kiemelten olyanokat választottak, akik békeszeretők, béketeremtők, békét ajándékozók voltak, így a csapatok munkájának fókuszába emelhető szentek ezúttal Nursiai Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje; Svéd Szent Brigitta szerzetesnő; Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta szűz és vértanú (Edith Stein); Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanító; Szent Cirill és Szent Metód, Európa társvédőszentjei voltak.
A verseny megnyitója február 15-én, szombaton reggel a Szent László-líceum kápolnájában volt. A szentmise után Benedek Ramóna hitoktató, főszervező köszöntötte a jelenlevőket. A megnyitón Konrád Erzsébet Katalin igazgatónő és Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes is köszöntötte a vendégeket. Böcskei László megyéspüspök kiemelte, hogy a résztvevők évről évre tapasztalhatják a fejlődést, munkájuk gyümölcsét. Nóda Mózes, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója, a zsűri elnöke azt tanácsolta a a fiataloknak, hogy legyenek büszkék arra, hogy belevágtak ebbe a szellemi-lelki kalandba.
A versenyre a csapatoknak előzetesen is kellett anyagot beküldeni: kisfilmet, plakátot készítettek, illetve volt elméleti kérdés is. Minden csapatnak egy jelenetet kellett összeállítani, mely segítségével a választott szent életének egy eseményét mutatták be a szombati versenynapon.
Az eredményhirdetést és a díjkiosztót február 15-én, szombaton 18 órakor a püspöki palota dísztermében tartották. A diákokat és a tanárokat a Bihar megyei tanfelügyelőség nevében Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes és Florin Negrutiu, a hitoktatásért felelős tanfelügyelő köszöntötte. A versenyt értékelte és tanulságait összegezte Csorba Sándor levéltáros, a zsűri tagja.
A 19. Hivatások nyomában hittanversenyt a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai (Péter Boglárka, Timár Anett, György Bálint, felkészítőjük Erdély Imre) nyerték.
A megmérettetésről senki nem távozott üres kézzel, mert Böcskei László megyéspüspök, Benedek Ramóna hitoktató-főszervező és a zsűri tagjai számos különdíjat osztottak ki a hét megye tíz középiskolájából érkezett versenyzőknek. A különdíjak mellett minden résztvevő egyforma ajándékcsomagot kapott a gyulafehérvári érsekség, a nagyváradi püspökség, a Magyar Kurír és az Új Ember Kiadó, a Misszió Média Lap- és Könyvkiadó, az Erdélyi Mária Rádió és a Mallersdorfi Ferences Nővérek nagylelkű adományának köszönhetően.
A verseny további díjazott iskoláiról ITT olvashatnak bővebben.
Forrás: Romkat.ro
Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala; Ciucur Losonczi Antonius
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria