Irudhaya Jothi indiai jezsuita: Az emberek éheznek, a kormány a nagyvállalatokat támogatja

Kitekintő – 2021. október 22., péntek | 14:50

„Nyilvánvaló igazságtalanság, hogy India legszegényebb lakosainak annak ellenére nincs mit enniük, hogy rengeteg étel van az országban” – erre hívja fel a figyelmet az indiai jezsuita, Irudhaya Jothi, aki az élelemhez való jog szakértője és védelmezője.

Az élelmezési krízisről és a földmunkások tüntetéséről nyilatkozott a jezsuita szerzetes a Fides hírügynökségnek: „A 2021-es globális éhezési index szerint India 116 ország közül a 101. helyen áll. Pedig ez a bőség földje: raktárainkban több élelmiszer van, mint amennyire az ország összes lakosának szüksége van, mindenki jóllakhatna belőle. Indiában azonban nem arányosan oszlik el az élelmiszer. A helyzet azért is ellentmondásos, mert a kormány a gabonatöbbletből etanolt (egy szerves kémiai vegyületet) akar előállítani. A felesleget a szegényeknek kellene adnia, akiknek nincs mit enniük” – mondja Jothi atya, aki szociális munkás is.

„Indiában az élelmiszer-elosztás szánalmasan rossz, a téves intézkedések miatt. Az ország hatalmas multinacionális cégek kezében van, a kormány által szorgalmazott irányelvek nem a szegények érdekeit nézik. Sokkoló és aggasztó a helyzet” – hangsúlyozta, és hozzátette: a kormánynak nem lenne szabad kompromisszumokat kötnie, amikor emberek éheznek. „Megpróbáljuk elhitetni a világgal, hogy fényes és gazdag ország vagyunk, miközben milliók éheznek” – nyilatkozta a jezsuita szerzetes, rámutatva az ellentmondásra.

A legújabb tanulmányok kimutatták, hogy a Covid-19-járvány rontott az indiai és más fejlődő országokban élő szegények helyzetén. „Az élelemhez való jogért küzdő mozgalom számos indiai tagállamban végzett kutatást az éhezésről. Az eredményeket bemutatták a kormánynak, de ők nem szenteltek ennek figyelmet” – emelte ki Jothi atya, és olyan családokról mesél, akiket személyesen ismer, és akik éheznek.

„Az emberek nagyon komolyan éheznek Indiában, ezt a 2021-es globális éhezési index is alátámasztja. Nyomást kell gyakorolnunk a kormányra, hogy ne a nagyvállalatokat támogassa, hanem a szegények jólétéért harcoljon. Azt kérjük a kormánytól, hogy azonnal ossza szét a gabonát a szegények között! Sürgős felhívást intézünk a kormányhoz ennek érdekében” – teszi hozzá.

Jothi atya hangot adott aggodalmának az élelmezés világnapján is, amelyet október 16-án tartanak, és amelyen sok nemzetközi szervezet fókuszált a szegénység és az éhezés témakörére. A statisztikák szerint 785 millióan éheznek, azaz a világon minden kilencedik ember nem jut annyi élelmiszerhez, amennyi az egészséges élethez kell. Közülük a legtöbben a fejlődő országokban élnek.

Az élelmezési világnapon is zajlott még Indiában a földművesek tüntetése, mely 2020. november 26-án kezdődött Új-Delhiben, és még mindig tart. Miután az első tárgyalások kudarcba fulladtak, a kormány nem volt hajlandó meghallgatni a földművesek követeléseit. „A földmunkások ellen hozott törvényeket vissza kell vonni, meg kell védeni az indiai mezőgazdaságot és a milliónyi munkást attól, hogy a nagyvállalatok átvegyék felettük a hatalmat” – nyilatkozta Rakesh Tikait, a Bharatiya Kisan Union (Indiai Földművesek Szervezetének) vezetője.

2020 szeptemberében az indiai parlament globális mezőgazdasági reformot hirdetett, melyet három törvény beiktatásával foganatosított, átadva a szektort a nemzetközi mezőgazdasági óriásvállalatoknak. Az indiai földmunkások, elemzők és civil szervezetek arra hívták fel a figyelmet, hogy ezzel növekedni fog az elszegényedés (és ezzel az élelmezési krízis) mértéke.

Fordította: Baranyai Judit

Forrás: Fides

Fotó: Asia News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria