Istenre hangolva, egymást erősítve – Országos Családkongresszust rendeztek Vácon

A megnyitón először a Komp Kollektíva szólt a résztvevők lelkéhez és érzelmeihez a szerelemről, a férfi és a nő összetartozásáról, valamint Istenhez fűződő kapcsolatukról. A 13 egyházmegyéből érkezett résztvevőket – családreferens házaspárokat, munkatársakat és paptestvéreket – Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke köszöntötte.

Párhuzamot vont a házastársak kapcsolata, valamint Krisztus és az Egyház kapcsolata között: a házasságban két ember úgy kapcsolódik össze, mint két puzzle-darab, amelyek egymásra találva egységet alkotnak. A házastársi kapcsolat azonban nem csupán két ember szeretetközössége: a keresztény hit szerint egy férfi és egy nő Istentől kapott, megáldott szövetsége, amely szentségként a Krisztus és az Egyház közötti kapcsolatot is megjeleníti. Ahogyan a házastársak szeretetkapcsolatából új élet születhet, úgy Krisztus és az Egyház kapcsolatából is élet fakad: az Egyház befogadja Krisztus örömhírét, és a keresztség által új keresztények születnek.

A házasság ezért több mint párkapcsolat: szent, örömteli ajándék és hivatás. Az őszintén megélt, egymásnak odaadott házastársi kapcsolat maga is imádsággá válhat, és Krisztushoz kapcsolja a házastársakat.

A találkozóra a szervezők Szentlélek-hívó kilenceddel készültek, és egy kiállítást is rendeztek, hogy a kongresszus témája művészi formában is megjelenjen. Marton Szolt köszöntőjében örömmel emelte ki a közösség megújulását és a fiatal résztvevők, köztük két kisbaba jelenlétét is. A résztvevőket arra hívta, hogy a Szentlélekre figyelve, a házasságot ünnepelve legyenek együtt.

A spiritualitás szerepe a házasságban címmel Papp Miklós görögkatolikus parókus, morálteológus tartott előadást, amelyben arról beszélt, miért fontos, hogy a házastársi kapcsolat ápolásában nagy hangsúlyt kapjon a spiritualitás. A házastársak látható döntései mögött egy láthatatlan világ áll: hitük, értékrendjük, Istenhez való viszonyuk, valamint az, ahogyan az élet értelméről, a szenvedésről, a boldogságról és a szeretetről gondolkodnak. Ez a belső világ határozza meg, hogyan viselkednek a mindennapokban, miként nevelik gyermekeiket, hogyan viselik a nehézségeket, és képesek-e egymás mellett kitartani a válságokban is. Ahhoz, hogy a házaspár a mindennapi életben együtt tudjon mozogni, szükséges, hogy a láthatatlan világban is közösséget alkossanak. A keresztény házasság olyan életközösség, amelyben a felek Istennel is szövetséget kötnek.

A keresztény ember nem csupán azért kapja a házastársát, hogy tisztességes, biztonságos, polgári értelemben jól működő életet éljen vele. A házasság hivatása, hogy a házastársak egymást segítsék a megszentelődésben, az üdvösség felé vezető úton.

A szentségi élet folyamatosan bontakozik: a keresztség, a házasság és a többi szentség kegyelméből a házaspár egy életen át újra és újra meríthet. A közös lelki életet a házaspárnak tudatosan kell alakítania, így a spiritualitásnak életformáló ereje van.

Mit jelent mindez a hét szentség tükrében? – Papp Miklós sorra vette ezeket, megmutatva, hogyan lehetnek a házasság és az egész család lelki életének forrásai. Alábecsüljük a szentségek pszichés hatását – véli –, és inkább a pszichológiához fordulunk kapcsolatépítő útmutatásért.

A keresztség nemcsak a gyermeknek szól. Amikor a szülők megkereszteltetik gyermeküket, egyben megerősítik saját elhatározásukat is, hogy Krisztus tanítása szerint nevelik őt, és megújítják saját döntésüket, hogy Krisztust követik: bármit hozzon is az élet, vele akarják végigélni.

Amikor a gyermeket megkeresztelik, az egész család megerősödhet ebben az alapvető döntésben, és kegyelmet kaphat ahhoz, hogy a szülők helytálljanak hivatásukban.

A bérmálásban a bérmálkozó különleges módon kapja meg a Szentlélek ajándékait. „Nem egyéni pünkösd, a Lélek az egész családot erősíti a családi hivatásban.” Papp Miklós ezt a gondolatot a liturgiához kapcsolja:

a Szentlélek újra és újra megerősíti a családot, ezért fontos, hogy a házastársak lehetőleg együtt vegyenek részt a szentmisén.

A szentgyónás a legszemélyesebb szentség, amelynek szabadságát és intimitását tiszteletben kell tartani. Az előadó mégis azt javasolja, hogy a családok – saját példáját hozva – a nagy ünnepek előtt közösen is készüljenek a bűnbánatra. A családtagok külön-külön gyónnak, de a közös készületnek közösségformáló ereje van. A gyermekek ugyanis látják, amikor szüleik összevesznek, de azt is meg kell tapasztalniuk, hogy a felnőttek képesek belátni a hibáikat, bocsánatot kérni és kiengesztelődni.

A közös bűnbánat arra is tanít, hogy a családtagok vigyázzanak egymás lelkére.

Az Eucharisztia az a szentség, amely a házasság boldogságát erősítheti. Ebben a szentségben a házasság beágyazódik Krisztus és az Egyház szeretetébe, mintegy új keretet kap. A házastársak Isten előtt kötnek szövetséget egymással, és ezt a kapcsolatot a szentáldozásban újra meg újra megerősíthetik. Az Eucharisztia segít a már elkövetett kisebb hibákból, sérülésekből való gyógyulásban, és erőt ad ahhoz is, hogy a jövőben ellenálljanak a kapcsolatot romboló döntéseknek.

Új boldogságfogalom bontakozik ki az ember számára. A morálteológus a boldogság polgári jóléthez kötött felfogásával – amely a sikert, az anyagi biztonságot, az egészséget és az élvezeteket helyezi előtérbe – Krisztus boldogságát állította szembe. Boldog volt Krisztus? – tette fel a kérdést. A polgári jólét értelmében aligha. Az ő boldogságának az volt az alapja, hogy „az Atya akaratában vagyok a helyemen, és szeretek ott lenni”. Krisztus kereste és teljesítette az Atya akaratát, és még a kereszten is szeretettel tudta elfogadni azt. Papp Miklós szerint az ember akkor boldog, ha a helyén van és szeret, akkor is, ha nem teljes a polgári jólét. Úgy látja, mindannyian törekszünk a tisztes polgári jólétre, ami helyénvaló és érthető, viszont ez a törekvés magával ragadja az embert, aki mindig többet akar. Ferenc pápa nyomán azt hangsúlyozta, hogy az evangéliumi élet nem azonos a polgári jóléttel.

Az embernek a szent felé kell haladnia, a házaspárnak is az a feladata, hogy az üdvösség felé vezessék egymást.

A papszentelés, ahogyan a házasságkötés is, nem csupán az abban közvetlenül részesülő ember ügye: az egyházi közösség tagjai is megerősödhetnek általa saját keresztény hivatásukban. A papság és a házasság eltérő hivatások, de mindkettő az egyház életébe ágyazódik. Az előadás egyik fontos üzenete, hogy a házasságoknak is szükségük van olyan egyházi közösségre, amely példát ad, támogatást nyújt, és segít a nehézségek idején.

Egy festményt mutatva hívta fel a figyelmet arra, mennyire sokat jelent, ha a betegek kenetének felvételekor együtt van a család, a gyerekek is jelen vannak. A család közös jelenléte és a helyzettel való őszinte szembenézés segíti az elfogadást és a búcsúzást. Hitet és bizalmat ad, hogy bár nem tudjuk, mi fog történni, a Jóisten velünk van. Nincs egyedül a haldokló, és a hozzátartozóknak a békés készülődés életre szólóan erőt ad.

Végül a közös spiritualitás kialakításához konkrét útmutatót adott. A közös lelki élet segít abban, hogy a házastársakat ne sodorják el a mindennapok, és ne igazodjanak túlságosan a világ elvárásaihoz. Papp Miklós egy „visszafogottabb” élet mellett érvelt.

Éljünk hitből, teológiából: olvassuk együtt a Szentírást, legyenek a szemünk előtt igehelyek. Legyen családi szentélyünk, benne nemzedékeken át öröklődő, értékes tárgyakkal, amelyek Isten jelenlétére emlékeztetnek otthonunkban. Tegyünk családi zarándoklatot, legyen kedvenc kegyhelyünk, töltsünk egy „családi napot Istennel”. A vasárnap legyen annak alkalma, hogy „felnézünk a csillagainkra”, tartsuk meg az ünnepeket, mert azok megtartanak, „szinkronizálnak” minket. Legyenek külső támaszaink, építsünk magunk köré közösséget, mintegy „önkéntes rokonságot”, hogy egymásnak fék és minta legyünk.

Nagyné Páll Melinda, a Váci Egyházmegyei CsaládKözpont munkatársa, képzett család- és párterapeuta, mentor és mediátor összefoglalta a központ működését, illetve beszámolt a családcsoport-vezetők képzéséről. Az egyházmegyében éppen zajlik Vecsésen a negyedik képzés. A résztvevők 30 százaléka már vezet, a fele pedig elindít új csoportot. A központ kíséri őket, és hátteret biztosít működésükhöz.

A kongresszuson nagy hangsúlyt kaptak a beszélgetések, amelyeket Piros Adorján és Bucskóné Lehota Ágota, a Szeged-Csanádi Egyházmegye családpasztorációs munkatársai vezettek.

Délelőtt a lélekben való beszélgetés, délután a World Café módszerével folyt a tapasztalatcsere a mintegy száz, tíz csoportra osztott résztvevő között a családcsoportok működésének mindennapi valóságáról.

*

A kongresszuson Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek mutatott be szentmisét. Koncelebráltak a résztvevő családreferens római és görögkatolikus paptestvérek, és jelen voltak az asszisztenciában az állandó diakónusok is.

Marton Zsolt püspök személyes hangon köszöntötte a „hazatérő”, dabas-gyóni születésű Bábel Balázst.

Az érsek szentbeszédében családja történetét felidézve – apai nagyanyja 13 testvérrel nőtt fel, anyai nagyanyja négy gyermeket nevelt fel egyedül – arra mutatott rá, hogy régen az emberek könyvek nélkül is tudták, mit jelent a holtomiglan-holtodiglan, hogy szent az élet, és a gyermekeket vállalni kell. Példát láttak és példát adtak.

A teremtésben Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, egymásnak rendelte és megáldotta őket. A bűn azonban már itt, a legelején éket ütött a férfi és a nő közé, gyermekeik között már a gyilkosság is előfordult. Az Ószövetségből tudjuk, hogy a zsidóság körében a válás is ismert volt. Jézus volt a „nagy restaurátor”, aki eredeti szépségében akarta helyreállítani a házasságot, ahogyan Isten a teremtéskor eltervezte. Ezért

az Egyház a házasságot szentséggé tette. Benne Isten jelenléte a garancia arra, hogy a házasság betölti célját, ha a házastársak komolyan veszik az egymás iránti szeretetet, a gyermekek vállalását és az élet szentségét.

Bábel Balázs szerint ma nagy bátorság kell ahhoz, hogy kiálljunk elveink mellett. Ez az árral szemben úszás, a keskeny úton haladás létmódja, amely nem a korszellemnek, hanem az evangéliumnak felel meg. Fontos, hogy ebben kitartsunk, és erősítsük egymást.

Keressük a példákat, hogy mi is példát adhassunk. Ez a legnagyobb örökség, amit gyermekeinknek adhatunk, hogy ők is meg tudjanak maradni a hűségben és a szeretetben.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír