Új kápolnát áldottak meg a Bajai Szent Rókus Kórházban

Hazai – 2015. december 18., péntek | 16:38

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek december 17-én megáldotta a Bajai Szent Rókus Kórház új kápolnáját. Az ünnepi eseményen áldást mondott a református, az evangélikus és a zsidó felekezet képviselője is.


A kápolna építési költségeit két magánszemély adományából finanszírozta az intézmény, akik édesapjuk emlékére építtették az új istentiszteleti helyet. A kápolna a kórház új épületében, a földszinten kapott helyett.

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében immár három kórházban tudnak a betegek számára állandó helyen szentmisét bemutatni. A kalocsai Szent Kereszt Kórház után 2007-ben a kiskunhalasi Semmelweis Kórházban is kialakítottak egy akadálymentes földszinti kápolnát, amelyet Boldog Batthyány-Strattmann László tiszteletére szenteltek fel.


A tapasztalatok azt mutatják, hogy az egészségügyi intézetekben egyre nagyobb szükség van a lélek gyógyulását és egészségét szolgáló istentiszteleti helyszínekre, a szentmisékre és lelki beszélgetésekre, szentgyónásokra.

A főegyházmegye lelkipásztori szolgálatában kiemelt helyet foglal el a betegekkel való törődés, ezért az egyházmegye területén lévő összes kórházban működik kórházlelkész.


A bajai kápolnaszentelésen jelen volt Zsigó Róbert államtitkár, Tóth Gábor, a kórház főigazgatója, a kápolna építésének kezdeményezője, valamint Baja város lelkészei, a kórház dolgozói és betegei is.

Forrás és fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Magyar Kurír

elki beszélgeté

Kapcsolódó fotógaléria