A Don Bosco Gyermek Alap a 6–15 év közötti szegény fiataloknak nyújt segítséget, akik vagy nem tudnak iskolába járni, vagy a szegénység miatt maradtak ki az iskolából.
A diákokat, akik a kerékpárokat megkapták, a kambodzsai Kep, Kampot és Takeo tartományokban működő négy szalézi iskolából választották ki. Szalézi önkéntesek látogattak az iskolákba, hogy megtudják, kik azok a gyerekek, akiknek a legnagyobb szükségük lenne erre a közlekedési eszközre. Sok gyermek él az ország távoli területein, és nagy távolságokat kell megtenniük, hogy oktatásban részesülhessenek. Az adományozott kerékpárok biztosítják, hogy a tanulók gyorsabban érjék el az iskolát.
„Egy olyan országban, ahol a gyermekeknek kevesebb mint a fele fejezi be az általános iskolát, a Don Bosco Gyermek Alap megalakulása óta, 1992-től több mint 50 ezer gyermek részesült támogatásban a szükséges elemi oktatás befejezéséhez” – mondta el Mark Hyde, az USA-ban működő Szalézi Missziós Iroda szalézi rend fejlesztési ágának ügyvezető igazgatója. „Ez az adományozás nagyszerű példája annak, hogyan segíthet hozzá az oktatáshoz egy szalézi diák az Egyesült Államokban egy diákot a világ másik oldalán.”
A kerékpárszállítmány a bicikliken kívül tartalmazott még tartalékalkatrészeket és gumiabroncsokat a kerékpárokhoz, pumpákat, valamint nyolc zsák takarót a diákok számára. A Don Bosco Gyermek Alap programjain keresztül a fiatalok nemcsak a tanulás folytatásához kapnak támogatást, hanem havi támogatásban is részesülnek csomagok formájában. A szociális munkások biztosítják, hogy a fiatalok fejlődjenek és továbbra is az iskolában maradjanak, azokat pedig, akik kiemelt készségekkel rendelkeznek, tovább támogatják és ösztönzik, hogy egyetemeken folytassák a tanulmányaikat.
Ma a 15 feletti kambodzsaiak közel egynegyede írástudatlan. Ahhoz, hogy a fiatalok több lehetőséget kapjanak az oktatásban, a szalézi misszionáriusok 45 iskolát működtetnek az ország szegény, vidéki falvaiban a Szalézi Missziós Iroda és az Oktatási Minisztérium közötti partnerségnek köszönhetően. A szalézi misszionáriusok hét szakképző központot is működtetnek, ahol a legszükségesebb szakismereteket oktatják.
Forrás és fotó: Szaléziak.hu
Magyar Kurír