Kerékpáros zarándoklat indul nyáron a częstochowai Madonna szentélyétől a vilniusi Hajnal-kapuhoz

Hazai – 2022. február 16., szerda | 11:11

Lengyelország legnagyobb kegyhelyétől, a częstochowai Fekete Madonna szentélyétől indul, és Litvániába, Vilniusba, a Hajnal-kapu Mária-kegyképéhez érkezik az a kerékpáros zarándoklat, amelyet idén június 26. és július 5. között szerveznek meg. Várják a jelentkezőket – írja a Hajdúdorogi Főegyházmegye.

A częstochowai Fekete Madonna Európa egyik legismertebb Szűz Mária-ábrázolása, egyben a lengyel függetlenség szimbóluma. A legenda szerint Szent Lukács evangélista festette egy cédrustáblára, amely még a Szent Család otthonából származott. Egy ősi Jasna Góra-i irat szerint a kép 1382 augusztusában Jeruzsálemből Konstantinápolyon és Belzen át jutott el a kolostorba. A következő években Jasna Góra zarándokhellyé lett.

A 17. század végétől Magyarországon is kultusz kezdett kialakulni a Fekete Madonna körül. A kegykép nemcsak a lengyelek függetlenségi harcainak, hanem a magyarok törökellenes felszabadító harcainak is a jelképe lett: mielőtt ugyanis Sobieski János lengyel király 1683-ban Bécs felmentésére indult volna, Częstochowába zarándokolt, és a Madonna védelmét kérte. Tisztelete jeléül még a pajzsára is az ő képét vésette. Miután Bécsnél és Párkánynál Sobieski diadalmaskodott, a Madonna-kép törökverő szimbólum lett. További érdekesség, hogy a kép másolatai körül Márianosztrán és Sopronbánfalván máig élő búcsújárás alakult ki.

A kerékpáros zarándoklat a Fekete Madonna szentélyétől indul június 26-án reggel 8 órakor. Összesen mintegy 790 kilométert (naponta átlagosan 100 kilométert) tesznek meg a zarándokok Vilniusig. A litván fővárosban a Hajnal-kapu Mária-kegyképéhez érkeznek meg.

Az Irgalmasság Anyja kegyképet 1620–1630 körül festették a híres Fekete Madonna mintájára, és az úgynevezett Hajnal-kapunak lett oltalmazó ereje, a kapu fölé épített kápolnában. Sajátossága, hogy a Szűzanya egyedül áll a képen, gyermekét ezúttal nem tartja a karjaiban, de arcának sugárzó öröme világosan jelzi, hogy a Gyermek ott van a szívében. A kegykép története során számos csodát tulajdonítanak az Irgalmasság Anyja közbenjárásának.

Ezek a közül az egyik legemlékezetesebb az az 1655-ös esemény, amikor orosz hódítók a város többi nyolc kapuját ugyan be tudták venni, de a Hajnal-kapu az Irgalmasság Anyjának közbenjárására épen maradt, és végül is hozzásegítette a várvédőket ahhoz, hogy megmeneküljenek. Rendkívüli segítséget jelentett a litván hazafiaknak a szovjet elnyomás alatt is, amikor a Szűzanya elé járulva kérték hűséges pártfogását.

A zarándoklat nehézségi szintje a terepet illetően könnyűnek minősül, 5-ös skálán 1-es fokozatba sorolható. A költségek egyelőre tervezés alatt állnak, de minden kérdésre szívesen válaszol a szervező, Ivancsó Bazil atya az ivancsob@freemail.hu e-mail-címen, valamint a +36 30 3299 558-as telefonszámon

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Lambert Attila; Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Fotó: Lambert Attila