Két fiatal magyar jezsuitát is diakónussá szenteltek Rómában – KÉPRIPORT

Megszentelt élet – 2025. május 7., szerda | 19:24

Tizenhat fiatal jezsuitát, köztük két magyart, Kajtor Domonkost és Timár Dánielt is diakónussá szentelte húsvét után, április 22-én, kedden 16 órakor Rómában, a jezsuiták anyatemplomában, az Il Gesùban az első török származású katolikus püspök, Antuan Ilgit SJ.

Az eseményen számos Magyarországról érkezett jezsuita is részt vett.

„A diakónusságban központi szerepe van a liturgiában a pap mellett végzett szolgálatnak, az igehirdetésnek, a szeretetszolgálatnak. Ez az egy év segít abban, hogy ne énközpontú legyek, hanem másokért szolgáló pap” – fogalmazott a diakónussá szentelés szertartása előtt kettejükkel készített interjúban Timár Dániel.

Kajtor Domonkost valamivel hamarabb, augusztus 30-án szentelik majd pappá, így az ő életében most egy rövidebb átmeneti időszak következik. „Mondhatni bemelegítés, ráhangolódás arra, mi vár rám szeptembertől. Ugyanakkor azt érzem, túl nagy ugrás lenne, ha egyből pappá szentelnének. Vissza kell szokni az oltárhoz is, az elmúlt években jezsuitaként más liturgikus szolgálataim voltak” – nyilatkozott ugyanott.

(A szentelést végző Antuan Ilgit püspökkel A Szív jezsuita magzin májusi számában olvashatnak interjút.)

A képre kattintva fotógaléria nyílik.

Forrás és fotó: Jezsuiták hivatalos Facebook-oldala, Kajtor Domonkos SJ

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Fotó: Kajtor DomonkosFotó: Kajtor DomonkosFotó: Kajtor DomonkosFotó: Kajtor DomonkosFotó: Kajtor DomonkosFotó: Kajtor Domonkos