Kosztolányi Dezső születésnapjára

„Mindkettő végzetesen katolikus volt: Kosztolányi katolicizmusa barokk volt, zsúfolt és pompás. Babitsban az első hitvallók máglyára lépő bátorsága lángolt” – írta Márai Sándor. Talán nem véletlen a virágvasárnapi születésnap. Virágvasárnap liturgiája sűrű és gyönyörű („zsúfolt és pompás”), ellentétekkel teli – pálmaágakkal és hozsannával kezdődik, de már ezen a napon elkísérjük az Urat a Getszemáni-kerten át egészen a Golgotáig. Nagy nyitány ez a nap.

Babitsban és Kosztolányiban nem csak katolikus vallásuk volt közös. Maga Babits írta: „Mindaketten vágytunk a világ teljes átélésére és kifejezésére. A kifejezés eszközét a nyelvben kerestük, a magyar nyelvben, melyet mindketten imádtunk.” Kosztolányi virtuóza volt nyelvünknek. Az anyanyelv sohasem engedte ki őt „édes bilincseiből”. Eljátszott a gondolattal, melyek lehetnek a legszebb magyar szavak. Listáján e szavaink szerepelnek: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.

Könnyedén és magabiztosan verselt. A szegény kisgyermek panaszai, a Boldog, szomorú dal, a Hajnali részegség, a Halotti beszéd vagy az Akarsz-e játszani? című versek a magyar líra remekművei közé tartoznak. Emellett a próza területén is kiemelkedőt alkotott, gondoljunk akár regényeire (Édes Anna, Pacsirta, Aranysárkány, Nero, a véres költő), akár novelláira (Esti Kornél-novellák, A kulcs, A hegedű, Boldogság, stb.). Műfordítói munkássága is jelentős. A nagy nyugat-európai költők művei mellett középkori latin himnuszokat is fordított. Neki köszönhetjük, hogy a Szent Imre-himnuszok magyar nyelven is olvashatók.

Ottlik Géza így írt Kosztolányiról: „Kosztolányi a létezésnek e sértetlen, absztrakciókra nem bontott alaprétegéből ragad meg és ad át mindig valamit, abból a nevenincs teljességből, amit tényleg átéltünk. [...] S ahogy mondják: Segít élni. Nem úgy, hogy gyakorlati vagy elméleti jó tanácsokat ad, vagy erkölcsi útbaigazítást; még kevésbé úgy, hogy eltereli figyelmünket a valóságról, mint a jó detektívregény, vagy éppenséggel álomvilágba ringat, mint a rossz irodalom. Kosztolányi a durván leegyszerűsített látszatvalóságból segít visszatalálni a saját életünkbe, a mindennapjaink eredeti teljességébe, ahol a mérhető adatoknak, megfogalmazható tényeknek, vagyis mindannak, amiről azt hisszük, hogy e világban történik, velünk vagy körülöttünk, igen csekély a fontossága. Megmutatja, segít felfedeztetni, felismertetni velünk, hogy életünk folytonossága mennyivel valóságosabb dolgokkal van tele. Miként a novellái is, a történeten messze túl: fénnyel, színnel, ízzel, áhítattal, szépséggel, regényességgel. A boldogság mindenféle járatával, szintjével, lehetőségével.”

Kosztolányi Dezső mindössze ötvenegy évet élt. 1936. november 3-án halt meg, szentségekkel megerősítve. Utolsó éveiben, a betegség és a halállal való szembenézés idején az élet és a szenvedés értelmét kereste, ez ihlette legnagyobb verseit, melyek ugyanakkor az élet végtelen szeretetéről és dicséretéről és az ember méltóságáról vallanak. Hiszen minden ember és minden emberi élet egyetlen és megismételhetetlen. Erről tesz tanúságot a Halotti beszéd: „Ilyen az ember. Egyedüli példány. / Nem élt belőle több és most sem él, / s mint fán se nő egyforma két levél, / a nagy időn se lesz hozzá hasonló. // Nézzétek e főt, ez összeomló, / kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, / mely a kimondhatatlan ködbe vész / kővé meredve, / mint egy ereklye, / s rá ékírással van / karcolva ritka, / egyetlen életének ősi titka.”

Radnóti Miklós Ének a halálról (Kosztolányi Dezső temetésén) című versével búcsúzott költőtársától. A vers utolsó sora így szól: „Őrizd Uram, a lélek útjait”.

Forrás
Babits Mihály: Kosztolányi
Ottlik Géza: Kosztolányi
Kosztolányi Dezső: Ábécé a fordításról és ferdítésről; A tíz legszebb szó
Kosztolányi Dezső: Számadás (Válogatott versek)
Újember.katolikus.hu
Old.aszív.hu

Magyar Kurír
(bh)