Krisztus teste – Országos rajzpályázat általános és középiskolásoknak

Hazai – 2020. február 1., szombat | 18:38

Krisztus teste – A szentmisében itt van köztünk Jézus, aki értünk adta önmagát címmel, a 2020. szeptember 13. és 20. között Budapesten tartandó 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés részeként hirdet rajzpályázatot 1–12. osztályos diákoknak az Egri Főegyházmegye.

„Az Eucharisztia úgy is mondhatnánk, hogy a keresztény élet szíve. Létmód (…) – Jézus valóságosan jelen van a kenyér és a bor színe alatt, és küld, hogy tegyem valóságossá jelenlétét a mindennapokban (...) Küld, hogy észrevegyem, hogy a megtört Krisztus és a megtört ember ugyanaz. Ahogy a kenyeret átjárja Jézus jelenléte, ugyanúgy járja át az én életemet is az ő jelenléte. Ahogy a kenyér átváltozik Jézussá, ugyanúgy kell átváltoznia az életemnek is, Jézussá kell válni” – írta XVI. Benedek pápa Sacramentum Caritatis című apostoli buzdításában.

A rajzpályázat célja, hogy az elkészülő pályaművek bemutassák keresztény életünk csúcsát és forrását, az Oltáriszentséget és a szentmisét.

*

Elfogadott méretek és technikák: minden korosztály számára szabadkézi rajz A/4-es méretben – alsó tagozatosoknak színes ceruza, zsírkréta; felső tagozatos diákoknak vízfesték, tempera; középiskolásoknak akvarell, grafika.

Egy pályázó több pályaművel, de legfeljebb három rajzzal pályázhat.

A pályaművek beküldési határideje: 2020. március 1.

A pályázatokat a következő címre kell küldeni:
Főegyházmegyei Kateketikai Konzultációs Iroda
3300 Eger, Deák Ferenc u. 49.

A pályaművek hátoldalán fel kell tüntetni a pályázó nevét, osztályát, lakhelyét és a szülő/gondviselő e-mail-címét, elérhetőségét.

A pályaműveket korcsoportonként értékelik. A díjazottakat e-mailben értesítik. A legjobb pályaműveket kiállítják az Egri Érseki Palota Kulturális, Turisztikai és Látogatóközpontban.

Részletes információk az Egri Főegyházmegye honlapjáról tölthetők le.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria