Krisztustól tanulva, elcsendesedve teremtsünk békét – Böjte Csaba a vatikáni magyar kápolnában

Csaba testvér Jézus szavairól elmélkedett, aki feltámadása után a saját békéjét adja a benne hívőknek, és nem azt a békét, amelyet a világ tud adni.

A békén a legtöbben a külső körülményeket értik, mert ha azok rendezettek, s ott nyugalom és béke van, akkor nekünk is békénk van. Jézus azonban másféle békéről beszél, „az ő békéjéről”. Böjte Csaba ennek illusztrálására sorra vette Jézus életének lényeges mozzanatait. Rögtön az Úr születésekor, amíg az angyalok békéről énekelnek, addig Szent József „fapados” fogadtatásra talált, de úgy tűnik, hogy az Úr nem sértődött meg, hogy „az az első advent ilyen gyengére sikeredett”.

Bár az angyalok megtehették volna, hogy lángpallossal rendet teremtsenek Heródes fejében, a Szent Család mégis inkább menekül. De békességben él, mert tűri a békétlenséget.

Ugyanez folytatódik Jézus nyilvános fellépésekor Názáretben, amikor felolvassa Izajás csodálatos programját, amire kilökdösik őt maguk közül. Ő pedig keresztülmegy köztük: végzi a dolgát. Amikor a rokon és próféta Keresztelő János lefejezésének a hírét veszi, az Úr elmegy egy magányos helyre, akik pedig utánamennek, hogy királlyá tegyék őt, azokat „bárkába parancsolja”.

Nem áll a népi indulat élére, mert a mennyei béke akkor is ott van Jézus szívében, hiszen „nem külvilágtól függ az ő benső békéje és derűje”.

És a végén, nagycsütörtök-nagypéntek drámájában a hozzá érkező, csókkal áruló Júdást barátjának nevezi. Amikor a pere folyik, nem fordít hátat az egésznek, nem hozza előre a mennybemenetelét, hogy elmeneküljön, hanem megőrzi lelki nyugalmát ott is. Amikor a kereszten gyilkosaiért imádkozik, „mély nyugalom árad a szavaiból”. A mennyei Atya írta neki a forgatókönyvet, ő csak annyit mond, hogy „legyen meg a te akaratod”, és megteszi azt. A kereszten pedig beérik a mennyei Atya akarata, és Jézus csak annyit mond: „Atyám, a te kezedbe ajánlom lelkemet.” Ott is béke van benne, és ezt a békét kínálja a Megváltó nekünk mindannyiunknak.

Böjte Csaba úgy gondolja, hogy most nehéz idők jönnek, szerte a világon, háborúk, talán szegénység is, és nem tudjuk, mit hoz a holnap. Éppen ezért kell átelmélkednünk Jézus békéjét, sőt kezünket kell nyújtani utána, hogy az a mennyei béke töltsön el minket, ami valójában „a Szentháromság szeretetteljes békéje”.

Végül Flüei Szent Miklós példáját említette, akinek a tiszteletére Csaba testvér egy házat alapított. A szent részt vett két polgárháborúban, tíz gyermeke született, azokat fölnevelte, majd visszavonult egy erdőbe, ahol remete lett. Elkezdtek hozzá kijárni az emberek, mert képes volt Krisztus békéjét közvetíteni. Svájc kantonjai felkeresték, és mára ő úgy nemzeti szentje az országnak, mint nekünk Szent István király.

Flüei Szent Miklós az 1400-as években élt, és Svájc azóta nem harcol, nincs polgárháború, mert – ahogy a svájciak tartják – ő nemcsak kiimádkozta nekik a békét, hanem rá is vezette őket arra, hogy Jézus békéjében éljenek.

„Ez legyen a mi feladatunk is, hogy Krisztustól tanulva, elcsendesedve, családunkban és a munkahelyünkön is békét teremtsünk. Adja az Úr, hogy itt, Szent Péter sírja közelében valóban elnyerjük ezt az áldott békét és mint egy nagy folyót, hömpölygessük hazáig, a hazánkra és az egész nagyvilágra” – fejezte be homíliáját a Magyarok Nagyasszonya-kápolnában a ferences szerzetes.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír