Lehetőség címmel új folyóiratot indított a miskolci roma szakkollégium

Hazai – 2015. október 14., szerda | 9:22

A Lehetőség folyóirat szeretné bemutatni azt a munkát, amit a kollégium mentorai, munkatársai, az egyetemi élet jeles képviselői végeznek a tehetséggondozás területén. Bemutatják olyan fiatal kutatók munkáit is, akik fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást.

A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégiumban 2011 óta jelentős szakmai munka folyik a hátránykompenzálás és a tehetséggondozás területén. Jelenleg is húsz egyetemi oktató, mentor segíti a tevékenységüket. A kollégiumnak állandó pszichológusa van, aki személyes tanácsadást és lelkigondozást nyújt a diákoknak. Rendszeresen szerveznek felkészítő tréningeket egy-egy speciális terület szakszerű megismerésére. Jelenleg 28 középiskolával tartanak állandó kapcsolatot, hogy programjaik még szélesebb körhöz eljussanak. Munkatársaik közül négyen PhD-hallgatók is, hasonló területeken, mint amelyeket a szakkollégium is képvisel.

Törekvéseik eredményeként a szakkollégium 2015-ben Akkreditált Kiváló Tehetségpont lett. Ez azért is különösen fontos, mert kollégiumok ritkán kapnak ilyen elismerést.

Az intézmény erkölcsi kötelességének érzi, és éppen ezért célul tűzte ki a hátrányosabb társadalmi csoportok felzárkóztatását és segítésüket a társadalmi integrációban.


Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír