Lentről jövünk, hát figyelj most ránk – A Katolikus Karitász támogatottjaiért zenélt a Parno Graszt

Táncoltak a székek, táncoltak a szabad, sodró zenére maguk a muzsikusok; sőt a koncert végén még Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója is táncra perdült a színpadon – igaz ehhez Orbán Józsefnek, a koncertet adó együttes frontemberének a kitartó lelkesítésére is szükség volt.

Pedig halmozottan hátrányos helyzetből indultak. A szokásos állókoncertek helyett ezúttal ülőkoncertet tartottak. A zenekar rajongóinak és a kitűzött cél iránti lelkesedésből érkezőknek a kezdeti elkülönülése azonban hamar feloldódott, hiszen a megígért – és kacsintással rögtön vissza is vont – visszafogottság csak nem akart megérkezni. Aztán a Phralipe (Testvériség) című dal refrénjének közös éneklése után nem sokkal a zenekarvezető joggal kiálthatta: „Meg vagyunk alakulva.”

Lentről jöttünk, hát figyelj most ránk. / Nem volt ott más, csak az út meg a sár. / Nem kértünk csillagot, nem kértünk csillagot, csak szerető kezet. / Most egy ölelést, amit már nem lehet. / Most egy ölelést, amit már nem lehet.

Az élet néha gyötrelem, / néha sír a két szemem, / könnyeimből majd újra nő / e világ szép szíveden.

O phralipe, o phrala, aj devale. (Óh, testvériség, óh, testvérek, jaj, Istenem.)

Az ezekkel a sorokkal kezdődő dal nemcsak a kis északkelet-magyarországi településről, Paszabról indult zenekar hitvallása lehet, hanem azoknak a fiataloknak is a – sokszor nehezen hallható – éneke, akiknek a Katolikus Karitász igyekszik segítséget nyújtani. A jótékonysági est viszont éppen a róluk szóló kisfilmmel vette kezdetét: a segélyszervezet körükben nyújtott támogató szolgálatát mutatta be.

A videó alatt még csak felvételről zenélt a Parno Graszt, majd az ezúttal hat taggal felálló formáció adott egy dalnyi ízelítőt a másfél órás koncertből.

Ezt követően lépett először színpadra a Katolikus Karitász országos igazgatója, Zagyva Richárd, hogy köszöntse a jótékonysági est résztvevőit.

„Egy olyan szervezetet képviselek, amelynek munkatársai és önkéntesei nap mint nap azért dolgoznak, hogy a nehéz helyzetbe került emberek ne maradjanak egyedül” – fogalmazott. Ám még mielőtt a kinti esőhöz illő búsongás erőt vehetett volna a jelenlevőkön, hozzátette, hogy ezúttal az örömről szeretne beszélni. „Arról az örömről, amit a zene adhat, amit a közösségben élhetünk át, és amit akkor érzünk, amikor valami jót tehetünk másokért.”

Felidézte, hogy 1991-ben, 35 éve szerveződött újjá a Magyar Katolikus Egyház segélyszervezete. Ez idő alatt jelen voltak természeti katasztrófák idején; segítő kezet nyújtottak háború elől menekülőknek, nehéz sorsú családoknak, időseknek, betegeknek. A harmincöt év tapasztalatát így foglalta össze:

A segítség nem pusztán az, amit adunk, hanem az is, hogy észrevesszük egymást, és ott vagyunk egymás mellett a szükségben. Hogy meglátjuk a másik emberben a lehetőséget, az értéket, a méltóságot.

És hiszünk abban, hogy a jókor érkező segítség akár egy egész életet megváltoztathat.”

Még egy harmincöt éves történettel találkozhattak az esten részt vevők: a Parno Grasztéval – derült ki a karitászigazgató beszédéből. Zagyva Richárd elmondta, hogy a zenekar családi kötelékekből, közös gyökerekből és a zene szeretetéből építkezve vált a magyar zenei élet egyik igazán különleges szereplőjévé. „Aki hallotta már őket játszani, tudja, hogy

az ő zenéjük nem egyszerűen megszólal. Életre kel. Megmozgat, összehoz, és pillanatok alatt közösséget teremt olyan emberekből is, akik pár perccel korábban még nem ismerték egymást.”

Azt is érzékeltette, hogy a közösségformálás terén nagyon hasonlóan működik a Karitász munkája is.

Zagyva Richárd rámutatott, hogy az est olyan gyermekekért szerveződött, akiknek a tehetsége, a képessége és az álmai ugyanolyan értékesek, mint bármelyik társuké, csak éppen a lehetőségeik szűkösebbek, vagy egyáltalán nincsenek.

„Vannak gyermekek, akik szeretnének zenélni, de nincs hangszerük; akik szívesen sportolnának vagy tanulnának szakmát, de családjuk nem tudja finanszírozni; és vannak, akiknek speciális fejlesztés segítene abban, hogy esélyük legyen és hogy kibontakoztassák képességeiket. A mai koncert bevételét az ő felzárkóztatásukra, fejlesztésükre és tehetséggondozásukra fordítjuk” – fogalmazott.

Az esélyadás fontosságával kapcsolatban a karitászvezető rávilágított: különösen szép, hogy mindez Szent Márton napján történik, ráadásul a szociális munka napját megelőző napon. E két ünnep közé ékelődve a jótékonysági est azt jelzi, hogy

az odafigyelő szeretet és a szociális munka külön-külön is értékes és követendő, de össze is tartozik”.

A koncertjegy mellett a gyermekek jövőjét is legalább részben megváltó érdeklődők ezután másfél órás keserédes szabadságélményben részesülhettek.

A közismert és a kevésbé agyonjátszott dalok némelyike alatt a zenészek és egyik rokonuk táncában is gyönyörködhettünk. Mintha mi is ott lettünk volna Paszabon, ahol a héttagú zenekar tagjainak nagy része ma is lakik – és mielőtt elindulnak egy-egy koncertre, a kocsmában ma is meggyepálják búcsúzóul a zongorát.

Pedig halmozottan hátrányos helyzetből indultak ők is. Ahogy a koncertet követően egy széken megpihenve Oláh János elmondta: egy 3H-s területről származnak Északkelet-Magyarország sarkából, Nyíregyháza mellől, és megközelítőleg olyan életük volt, mint a videón látott fiataloknak. „Nagy keresztünk, hogy az ilyen helyzetben lévő gyerekeket, de felnőtteket is segítsük” – tette hozzá úgy, hogy a kereszt szó nem negatívan csengett, kínzóeszközhöz illően, hanem a megdicsőülés jeleként.

Kötelességüknek érzik, hogy ezeknek a gyermekeknek a tehetsége kibontakozhasson, hogy ne kallódjanak el.

A jó földszagú életérzést hozzuk Paszabról, és nagyon valószínű, hogy ennek az íze, energiája átszáll a közönségre is.

Talán van egy pillanat, amikor ott érezhetik magukat a cigánytelepen, a zsinatban, a nagy mulatásban, a felhőtlen jókedvben.”

A magyarul Fehér lovat jelentő nevű együttes vezetője úgy látja: zenéjük a kisgyermekre és a nyolcvanéves bácsira ugyanúgy hatással van – ez az életkori skála megfigyelhető volt a karitászos koncerten is.

A jótékonysági cél mellett a Parno Grasztot az is motiválta, hogy „minél közelebbről megismerjék a mi kultúránkat, hogy milyen is az igazi szabad életérzés, hogy ha még csak egy másfél órára is, de megéljék és átérezzék, és lehet, hogy akkor valaki meg is érzi a cigányságnak az élethez való viszonyát, ami szerintem semmihez sem fogható”. Ha az ember ezt megérzi, akkor rabbá tud lenni, és azért is eljön a koncertjeinkre, hogy részese legyen, hogy ott mégiscsak szabadabb legyen – fűzte hozzá az ének mellett gitáron és tamburán játszó Oláh József.

A zenész szerint muzsikájuk a fiatalokat is felszabadítja arra, hogy ne bújjanak maszk mögé, olyanok akarjanak lenni, mint amilyenek valójában.

A virtuális világban mindenki valaki akar lenni önmaga helyett, másokhoz akar hasonlítani, de az autentikus zene segít abban, hogy önazonosak lehessünk,

véli a cigányzenész.

A zene felszabadító hatásáról Zagyva Richárd is tud beszélni, aki Oláh József kapacitálására pár cigánytáncelemet bemutatott a közönségnek a végső köszönetnyilvánítások után.

A karitászvezetőnek az lett a „veszte”, hogy elárulta, annak idején, amikor fiatalabb korában néptáncolt, épp a Parno Graszt zenéjére melegítettek be.

A támogatóknak köszönhetően a koncert teljes bevétele a gyermekek felzárkóztatására fordítható, hiszen a szervezés költségeit már előre kiegyenlítették a nagyvonalú adakozók. 

Pedig halmozottan hátrányos helyzetből indultak. A Katolikus Karitász azért dolgozik, hogy minél több nehéz helyzetű fiatal élete úgy alakuljon, hogy ez a „pedig” odakerülhessen a mondat elejére. „Összetartozunk, mert így vagyunk erősek” – ez a sor a már idézett Phralipében pendíti meg ugyanezt.

Fotó: Vermes Tibor/Katolikus Karitász

Agonás Szonja/Magyar Kurír