Letelepedőket segítő integrációs központot nyitott a Katolikus Karitász Budapesten

Hazai – 2022. június 8., szerda | 19:45

A Katolikus Karitász Integrációs Központja a Magyarországon letelepedő menekültek beilleszkedését és önálló életkezdését kívánja hosszú távú segítségnyújtással, valamint lakhatást, munkavállalást támogató komplex programmal előmozdítani. A központot június 8-án Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke áldotta meg Budapesten.

A Katolikus Karitász országos központjában alakították ki az integrációs központ helyiségeit. A két munkatársat foglalkoztató iroda mellett van egy fogadószoba, benne a gyerekeknek játéksarok – ide érkeznek a segítséget igénylő családok.

A központ híre szájról szájra terjed, egymásnak adják a menekültek a kilincset. Az amerikai karitász a Catholic Relief Service (CRS) nemzetközi katolikus humanitárius szervetet együttműködésével és támogatásával alakította ki a komplex programot azzal a céllal, hogy az itt állandó vagy átmeneti letelepedést választó családok el tudják kezdeni életüket, és megtegyék a beilleszkedés első lépéseit.

A központot Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke áldotta meg. Kiemelte, mindig alkalmasabb, mindig magasabb színvonalú és mindig megfelelőbb segítségnyújtásra kell törekedniük. „A karitász Isten szeretetét közvetíti, kérjük áldását az ide tartozó emberekre és a most elkészült épületre.”

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász igazgatója röviden bemutatta az ukrajnai háború kitörése óta eltelt száz nap segítségnyújtását Barabáson, a budapesti BOK-csarnokban, határon innen és túl. Kiemelte az itt maradók támogatását – ezt kívánja előmozdítani az új központ. Jelenleg országosan hatvanhat család vesz részt a már elindult komplex programban. A központ Budapesten fogadja az érkezőket, de országosan is létrehoznak információs pontokat, jellemzően ott, ahol a legtöbb menekülő megfordul. Létrehoztak egy ingyenesen hívható zöld számot – 06-80-630179 – amelyen ukránul és oroszul beszélő munkatársak várják a hívásokat.

Nehsa Francis, a Catholic Releif Service munkatársa elmondta, a CRS gazdag tapasztalatával segíti a magyar karitász munkáját. Az egész világra kiterjedően részt vesznek menekültek támogatásában, együttműködve a helyi, nemzeti és nemzetközi szervezetekkel. Az ukrajnai háború kitörése óta tíz ország segítő munkájába kapcsolódtak be, és Ukrajnában egymillió menekültet támogatnak, életmentő, életváltoztató segítséget nyújtva.

Zagyva Richárd kérdésünkre elmondta, az amerikai karitász rögtön a háború kitörését követően megkereste a magyar testvérszervezetet, kérdezték, miben tudnak segíteni. Azóta két munkatársuk folyamatosan itt van, együtt dolgozták ki a hosszú távú segítségnyújtás programját, mely átfogó segítséget ad a letelepedéshez egy éven át. Az amerikai szervezet anyagi támogatást is nyújt a program működtetéséhez kétmillió dollár értékben.

Az új központ segítséget nyújt a megfelelő lakhatási körülmények megteremtésében (albérlet, bútor, rezsitámogatás), a  munkakeresésben, az általános ügyintézésben, a gyerekek iskoláztatásában. A központban két munkatárs, a hosszabb ideje Magyarországon élő Rácz-Goór Anna Anikó és az áprilisban érkezett Selever Éva fogadják az érkezőket.

Rácz-Goór Anna Anikó elmondta, folyamatosan érkeznek a menekültek. A központ lehetőséget ad arra, hogy jó légkörben tudjanak egyszerre egy családdal foglalkozni, megteremtve a szükséges bizalom légkörét. Segítenek a munka- és albérletkeresésben, szerződéskötésben. A felajánlások folyamatosan érkeznek, eddig nem volt olyan, hogy ne tudtak volna egy kérést teljesíteni. „A menekültek egymástól hallanak a karitászról. Elsősorban ukrán családok a kérelmezőink. Átmenetileg mindenképpen le akarnak itt telepedni, alkalmazkodnak, igyekeznek, munkát vállalnak, van, aki tanulja a nyelvet, iskoláztatja gyerekét. A többség arra vágyik, hogy valamikor hazamenjen.”

Selever Éva a kárpátaljai Técsőről érkezett áprilisban, június eleje óta áll a Katolikus Karitász alkalmazásában. „Átérzem az érkezők helyzetét, hiszen én is ugyanazt élem meg. Nagyon örülök a karitászban végzett munkámnak. Hasznosnak érzem magam, segíteni tudok az ukrán-orosz nyelvtudásommal. Barátok és rokonok segítették a kezdeti lépéseinket, ma már a gyerekem iskolába jár, van albérletünk, munkánk. Jó nekünk itt, biztonságban vagyunk. Itt szeretnénk letelepedni, hiszen nem tudjuk, mi vár ránk Kárpátalján. Nem szeretem a bizonytalant, eldöntöttem, ha kijövünk, itt maradunk.”

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Thaler Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria