Meg kell becsülni, ami a miénk – A Szent Mónika-közösség országos találkozóján jártunk

Talán az év legforróbb napja volt augusztus 26., mégis majdnem ezer asszony jött el vagy hatvan különböző plébánia Szent Mónika-közösségeiből az ország számtalan pontjáról, hogy közösen töltekezzenek, elmélkedjenek, imádkozzanak, valamint hálát adjanak a szentmisében, melyen Nagy Károly, a Rózsafüzér Királynéja-templom plébánosa és Kürtösi Krisztián, a közösség lelkivezetője koncelebrált a szombathelyi segédpüspök mellett.

A szentmise előtt, miután az örvendetes rózsafüzér titkairól elmélkedtek és Máriát kérték gyermekeikért, unokáikért, minden tizedet más szándékra ajánlva fel, Egyed Bernadett Rita domonkos nővér tartott előadást a Rózsafüzér mindenkinek című könyve alapján, majd Nagy Károly bemutatta a hatalmas belső terű templomot.

A Sirák fiának könyvéből vett olvasmány az ünnephez kapcsolódóan a gondos, szorgalmas, derék asszonyt dicsérte, majd az evangélium Szent Lukács könyvéből a naimi fiú feltámasztásáról szólt – utóbbit Kürtösi Krisztián olvasta fel.

Fekete Szabolcs Benedek homíliája elején háláját fejezte ki a kitartó imádság miatt, amit Szent Mónika példájára végeznek az asszonyok, akkor is, ha reménytelen, kilátástalan helyzettel találkoznak. Mint mondta, kezd megdőlni, hogy a papi, szerzetesi hivatások azokból a családokból származnak, ahol mindenki megéli a hitet. Évtizedek óta azt tapasztalják, hogy olyan családokból is érkeznek szerzetesi, szerzetesnői, papi, édesapai, édesanyai hivatások, amelyekben a fiatalok nem láttak jó példát, hiszen sokan éppen ellenkezőleg akarják élni az életüket, mint amit otthon láttak.

A püspök elmondta, hogy az ő családjában sokszor emlegették otthon a „messzi mama, messzi papa” fogalmát. Ezek a nagyszülők azok, akik a családtól messzebb élnek. – Nagyon szerettem hozzájuk járni – emlékezett vissza a püspök. – A falusi ember megtermelte akkor a mindennapi betevőt a munka mellett is. Ám azt nem szerettem a messzi mamánál, hogy korán kellett kelni, és segíteni kellett neki a terményeket piacra vinni. Az egyik alkalommal almát vittünk. Mami észrevette rajtam, hogy szégyellem, hogy az almák itt-ott hibásak, néhol férgesek is. Azt hittem, egy almának hatalmasnak kell lennie, mert olyanokat láttam a reklámokban. Ma már tudom, hogy a mi almáink értékes bioalmák voltak. A nagymamám azt mondta nekem: „Kisfiam, ezt az almafát öregapádtól kaptam, meg kell becsülni, és ne felejtsd el, hogy ez az alma a miénk.”

Meg kell becsülni, amink van – hangsúlyozta a püspök. – A mi családjaink is olykor hibásak, sérültek, de ne szégyelljük!

Mindig keressétek, miért lehettek büszkék a családotokra, miért tudtok hálát adni. Imádkozzatok a sajátotokért, és ne felejtsétek el: ez az enyém, ezt kaptam ajándékba, ez a missziós területem.

Majd egy való életből vett történetet osztott meg arról, hogy a családon belül sokszor eluralkodik a gőg, a konokság, a gyűlölet, a szeretetlenség – az imának mégis van ereje – buzdított.

Egy háromgyerekes családban a huszonéves elsőszülött lány szerelmes lett. Még az édesanyjának is nehezen mondta ki, hogy egy állami gondozott, roma származású fiú a szerelme, hiszen féltek az apuka haragjától. A konok apa valóban ezt mondta a házasulandó lányának: „Ha te ehhez a fiúhoz hozzá mersz menni, az én házamnak a küszöbét soha át nem léped.” Nem is ment el a lakodalomba. Születtek az unokák, szépen, tisztességesen élt a család, de se karácsonykor, se húsvétkor nem látogathatták meg a nagyszülőket, mert a lány apja tartotta magát a szavához. A buzgó édesanya, mint Szent Mónika, imádkozott.

Egyszer szörnyű baleset érte a családot, a lányuk gerince maradandóan megsérült. Ekkor tört meg a jég, ekkor értek be az édesanyja imádságai. Az apja bement a kórházba, bocsánatot kért a lányától, az unokáitól, a vejétől. „Miért kell ilyen tragédiáknak megtörténnie, hogy engedjünk a szeretetnek?” – tette fel a kérdést a püspök. – Amikor a veje tolószékben tolta hozzájuk a lányukat, köszönetet mondott neki. Az édesapa el tudta engedni a haragját, a gyűlöletét, és visszaemlékezett, mit mondott régen: „Kislányom, a házam köszöbét soha át nem léped” – és valóban, a lány többé nem tudta átlépni azt... A kiengesztelődés mégis megtörtént.

Fekete Szabolcs Benedek azzal biztatta az édesanyákat, nagymamákat, hogy a Jóisten osztogat a nagy kincsestárból, de nem tudjuk, kinek mit és mikor.

„Ne adjátok fel az imádságot, és ne felejtsetek el hálát adni a saját családotokért, amiben lehet sérülés, lehet „férges alma” is, de történnek csodák.”

Az áldozás után az egyik asszony lelket emelően adta elő Cesar Franck Panis angelicus című művét, majd mindnyájan elmondták a közösség tagjainak napi imádságát és elénekelték a családok himnuszát.

Ebéd után elsőként Puskás Antal pálos tartományfőnök tartott előadást a lelki adoptálásról. Az abortuszon átesettek számára már régebben is tartottak lelkigyakorlatokat, ekkor merült fel az, hogy veszélyben lévő magzatok érdekében többen vállalnak mindennapos, kilenc hónapig tartó imát, melyben nemcsak a magzatért, hanem szüleikért, nagyszüleiért, az orvosokért és tanácsadóikért is imádkoznak.

Hajdani Józsefné, a 40 nap az életért imaszolgálat vezetője ismertette az imádságnak ezt a formáját. Olyan kórházak előtt könyörögnek reggel héttől este hétig, amelyekben abortuszt végeznek, hogy a leendő édesanyák mégis az élet mellett döntsenek. Minden évben nagyböjt negyven napján és ősszel végzik a 40 napig tartó imádságot.

„Az édesanyákhoz közel áll az életvédelem és a magzatokért, gyermekért való imádság. Szeretnénk, ha minél többen vállalnának ilyen imaszolgálatokat, hogy minél több magzatot megmentsünk, és az édesanyákat is attól a bűntől, amit szándékoznak elkövetni az abortusz által” – felelte kérdésünkre Vereckeiné Rajkai Piroska, a Szent Mónika-közösségek világi elnöke.

Határon túlról most nem érkeztek csoportok, mert vasárnap, 27-én délután a vajdasági magyarok tartanak Szent Mónika-közösség találkozót Zentán. Erdélyben, Kárpátalján és Felvidéken is vannak közösségek, akik a családjaikon túl a megmaradásért is imádkoznak. A kárpátaljaiaktól a háború miatt nem jön visszajelzés a kiküldött hírlevelekre, vélhetőleg tudnak az itteni eseményekről – tudtuk meg Piroskától.

A Szent Mónika-közösségek száma Magyarországon ma is nagy lendülettel növekszik. „Idén februárban Makón alakult egy közösség, tavaly ősszel Komlón. Mindig vannak újabbak, és hála Istennek, fiatalabb édesanyák alkotják az új közösségeket” – teszi hozzá a közösség vezetője.

Korábban Róna Gábor atya volt az annak idején Madridből induló Szent Mónika-közösség lelkivezetője, mely most Magyarországon virágzik egyedül. Gábor atya halála után 2016-tól Kürtösi Krisztián atya vállalta a lelkivezetői megbízatást. Mint mondta, „az édesanyák áldozatos imádságát tartom a közösség nagy értékének, a kitartásukat, ami még akkor is megmarad, amikor emberileg nincs lehetőség a változásra. A Rózsafüzér társulatok után Magyarországon a Szent Mónika-közösség a legnagyobb lelkiségi mozgalom.

Nem végzünk látványos dolgokat. A csendes napi imádságok mellett kisebb-nagyobb csoportokban is összejönnek az édesanyák, hogy egymást bátorítsák, és együtt imádkozzanak.”

Krisztián atya beszámolt arról, hogy sokszor kapnak visszajelzést az imádságok gyümölcseiről. Egy édesanya gyermekei között széthúzás, gyűlölködés volt. Szent Mónika lelkületével ostromolta az eget, és a családban helyreállt a béke. „A legfontosabb, ha békét tudunk teremteni” – tette hozzá a közösség lelkivezetője. – Egy másik esetben súlyos betegségből gyógyult meg az egyik édesanya gyermeke, miután az egész közösség összefogott, és imádkozott érte.

Bartal Józsefné Veronka, a közösség korábbi vezetője elmondta, nagyon nagy hála van a szívében, mert a Jóisten bizonyítja, hogy nem emberi találmány a közösség. A Ő kezében van, és a Szentlélek élteti. Több mint harminc éve indult közösség a vezetőváltás ellenére nem lankad, sőt még jobban lángra lobban. Veronkának 12 unokája és hét dédunokája van, hol lakodalomra, hol keresztelőre hívják. „Kalocsán eredetileg több százan indultunk, de már 150-en meghaltak az alapító tagok közül. A szentségimádásokon, a keresztutakon, az ájtatosságokon a Mónika-közösség tagjai nagyon aktívak. Fontos a családtagoknak is kimondani: ne aggódjatok, mert imádkozom értetek. Nincs meg nem hallgatott ima. Ha bajban vagy, imádkozzál. A jelmondatunk ez volt:

ha már nem tudsz a gyerekednek a Jóistenről beszélni, akkor beszélj a Jóistennek a gyermekedről, meg fogja hallgatni.”

Szabolcs püspök szintén a kitartó imát emelte ki a közösség legfőbb értékeként. „Van különbség a férfi és a nő között, a női lélek kitartóbb. A lelkivezetés során is látom, hogy ők nehezebben adják fel.” Szabolcs atya ennek okául a szülési fájdalmat, az azzal járó sokkot, majd a kisbaba megszületésével a hirtelen túláradó örömre váltást jelöli meg. „Az imaéletben is sokkal kitartóbbnak látom az asszonyokat. Ha megnézzük a hétköznapi és az ünnepi szentmiséken a nemek arányát, látszik, hogy az asszonyok vannak többen.”

Azt is elmondta, hogy a Szombathelyi Egyházmegyében egy-két helyen indult el Szent Mónika-közösség. „A központi katolikus iskolában a szülőknek van Szent Mónika-csoportja. Optimizmusra ad okot, hogy fiatal anyukák csatlakoznak hozzájuk, van utánpótlás. Ugyanakkor nagyon hálás vagyok az idősebb asszonyokért, akik ebben nagy melegben eljöttek a találkozóra. A Miatyánk és a közös imádság hogy zengett! Ez a katolikus »B-Közép«, a kemény mag” – tette hozzá.

A délután folyamán Kürtösi Krisztián atya mondott tanítást, majd a lelkinap szentségimádással ért véget.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír