Megnyitották a megújult soproni Szent Mihály-templom látogatóközpontját

Hazai – 2021. május 28., péntek | 17:27

Május 27-én megnyitotta kapuit a tavaly újraszentelt, megújult soproni Szent Mihály-templom látogatóközpontja, mely interaktív tárlatokkal is várja az érdeklődőket. A sekrestyésházban kialakított látogatóközponttal lezárult a templom teljes körű felújítása, amely a Modern Városok Program keretében valósult meg.

A projektzáró sajtótájékoztatón Horváth Imre városplébános köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy Sopron Város Önkormányzata és a Győri Egyházmegye példaértékű összefogásával valósulhatott meg a Szent Mihály-templom külső és belső felújítása, amely a templom évszázados történetében is kiemelkedő esemény.

A város és a városplébánia együttműködése régi időkre nyúlik vissza. Horváth Imre örömét fejezte ki, hogy a templom melletti sekrestyésházban létrejöhetett a Szent Mihály Látogatóközpont, amely reményei szerint új közösségi teret adhat Sopronnak.

Veres András győri megyéspüspök az eseményen kiemelte, hogy a Szent Mihály-templom megújulása, valamint a látogatóközpont létrehozása a magyar kormány támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg. Hangsúlyozta, hogy a felújított gótikus templom és környéke különös pompával bír nemcsak a soproniak, hanem az egész ország számára.

Új korszak veszi kezdetét a Szent Mihály-templom életében, hiszen innentől már turisztikai látványosságként is funkcionál az épületegyüttes – mondta el a projektzáró eseményen Farkas Ciprián, Sopron polgármestere. Kiemelte, hogy a templom felújítása jól illeszkedik a többi soproni nagy beruházás köréhez.

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője elmondta, hogy a Modern Városok Program keretében a kulturális fejlesztésekre is lehetőség nyílt, így az új látogatóközpont kialakításával a kultúra és a művészeti értékek is közelebb kerülhetnek a jövő generációjához.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Griechisch Tamás/Sopron Média

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria