Mihajlo Csaban szalézi elöljáró: Az ukrajnai fiatalok a háború árnyékában is a jövőt építik

A Ferdinando Colombo szalézi atya által készített hosszabb interjúban elmondta, hogy a fiatalok a háború ellenére sem mondtak le a jövőről, és hogy a mély sebek dacára igyekeznek újra kézbe venni mindennapi életüket.

Az interjú egy részletét az alábbiakban közöljük.

– Mihajlo atya, hogyan változott meg a fiatal ukránok élete több mint négy évnyi nagyszabású orosz invázió után?

– Eleinte nagy volt a félelem: az iskolák zárva voltak, az egyetemek online térbe költöztek, és sok család elhagyta otthonát. Fokozatosan azonban kezdtünk talpra állni. Ma viszonylagos stabilitást tapasztalunk, és

megtanultunk együtt élni drónok, rakéták és légvédelmi szirénák mellett, miközben megpróbáljuk folytatni az életünket, a tanulmányainkat és a munkánkat.

Mélyen megérint az, hogy a fiatalokban továbbra is él a vágy a jövő iránt. Szaléziakként hisszük, hogy az oktatás mindenekelőtt reményt ad, segít a fiataloknak abban, hogy ne hagyják, hogy a félelem és a trauma határozza meg őket, hanem megtalálják az erőt ahhoz, hogy talpra álljanak.

A háború mélyen megsebesített egy generációt, de egyben szolidaritást, érettséget és rendkívüli képességet is hozott a remény megtartására.

– Sportprogramot is indítottak azok számára, akik a háborúban elveszítették valamelyik végtagjukat. Miről szól ez a kezdeményezés?

– A közel négyszáz fiatalt fogadó hagyományos labdarúgóiskolánk mellett létrehoztuk Ukrajna első „Amputee Football” csapatát, azaz az amputáltak labdarúgócsapatát. A résztvevők körülbelül 85 százaléka súlyos háborús sérüléseket szenvedett. A kezdeményezést, amely körülbelül két évvel ezelőtt a mi támogatásunkkal indult, később az Ukrán Labdarúgó-szövetség is átvette: ma már körülbelül húsz csapat működik országszerte.

Ez nem pusztán egy sportprojekt. Ukrajnában több mint 50 ezer ember – köztük civilek és katonák – esett át amputáción. Arra törekszünk, hogy pszichológiai és lelki támogatást nyújtsunk nekik, a sportot a rehabilitáció és az újrakezdés eszközeként használva.

– Melyek ma a szaléziak oktatási prioritásai? És hogyan lehet a békére nevelni egy háború sújtotta országban?

– Még erősebb felelősséget éreztünk, hogy a nevelést állítsuk ismét a középpontba. Ezért a szakiskolákba, középiskolákba, gyermekotthonokba, sportklubokba és egyetemi kollégiumokba fektetünk. A fiatalok emberi, lelki és szakmai nevelése olyan alapvető eszközöket ad a kezükbe, amelyekre szükségük lesz Ukrajna újjáépítéséhez.

A békére nevelés azonban nem jelenti a valóság figyelmen kívül hagyását:

olyan békére vágyunk, amely az igazságosságon alapul, és tiszteletben tartja az ukrán nép szabadságát és méltóságát. A megbocsátás is időt vesz igénybe.

Nem várhatunk azonnali megbékélést azoktól, akik elvesztették szeretteiket vagy otthonukat. A mi feladatunk az, hogy elkísérjük őket ezeken a sebeken át, hogy a gyűlölet és a bosszú ne váljon a fiatalok jövőjének vezérelvévé.

– Hogyan működnek együtt a szaléziak más keresztény felekezetekkel és vallási közösségekkel?

– Ukrajnában az ukrán-bizánci rítusú szaléziak – akik az Ukrán Görögkatolikus Egyházhoz tartoznak – és a krakkói lengyel tartományhoz tartozó latin rítusú testvérek működnek. Bár különböző egyházi szervezetekhez tartozunk, jól együttműködünk, mivel ugyanazt a nevelési küldetést osztjuk.

A háború megtanította nekünk, hogy az emberi szenvedéssel szembesülve a felekezeti megosztottság háttérbe szorulhat. A Lviv közelében található Vinnikiben belső menekülteket fogadunk be; együttműködünk a lvivi városi tanáccsal a mariapoliszi campus irányításában is, ahol körülbelül ezer ember él, akiknek többsége az ortodox vagy más keresztény felekezethez tartozik.

Anyagi segítséget, lelki útmutatást és kézzelfogható támogatást kínálunk.

Néhány rendtársunk a frontvonalhoz közeli területekre is utazik, hogy segítséget és vigaszt nyújtson a helyi lakosságnak és a katonaságnak. Nem mindig tudjuk megváltoztatni a körülményeket, de így az emberek megtapasztalhatják, hogy nincsenek egyedül.

– Mit jelentett a Don Bosco Missziós Közösség (CMB) által tanúsított szolidaritás, és mik a jövőbeli tervek?

– Együttműködésünk még erősebbé vált a háború kitörésekor, amikor Guido Pedroni és egyesülete támogatást nyújtott a létesítményeinkben befogadott embereknek. Néhány nevelőnk és a családi otthonainkban élő fiatalok két hetet tölthettek Olaszországban, ahol az „Estate Ragazzi” program keretében befogadó családoknál laktak. Ez testvéri élmény volt, amelynek köszönhetően érezték, hogy szívesen látják és szeretik őket.

A jövőben szeretnénk előmozdítani a programvezetők cseréjét és a szorosabb oktatási együttműködést. Emellett fontolgatjuk „Békeiskola” létrehozását is, amelynek célja, hogy a fiatalokat a megbékélésre, a felelősségvállalásra és a testvéri együttélésre nevelje.

– Miként tapasztalják meg az egyetemes Egyház közelségét?

– Úgy érezzük, hogy az Egyház nagyon közel van hozzánk az anyagi segítség, a szalézi missziók, a jótékonysági szervezetek és a világ számos keresztényének imái révén. A tudat, hogy nem feledkeztek meg rólunk, rendkívüli erőt ad nekünk.

A háború véget fog érni, és amikor véget ér, nem lesz elég egyszerűen újjáépíteni a házakat, iskolákat és városokat: az emberek szívét is újjá kell építenünk.

Mi, szaléziak, éppen ebben látjuk legnagyobb küldetésünket: kísérni a fiatalokat, nevelni őket, és visszaadni nekik a reményt. A mai fiatalok nevelése azt jelenti, hogy már most megépítjük a holnap Ukrajnáját.

Forrás és fotó: Sacrocuore-bologna.it/ANS – Lviv/Szaléziak.HU

Magyar Kurír