Nagyot művelt velem a Hatalmas – Beszélgetés az ezüstmisés Veres Attila felsőbányai plébánossal

(...) Gyermekkoromban sajátosan ötvöződött a szatmárnémeti városi életforma, amelyet szüleim képviseltek a nagyszülők falusi, gazdálkodói életmódjával. Édesapám gyári munkásként, édesanyám háztartásbeliként gondoskodott rólam és két testvéremről. Az általános iskolai éveket anyanyelvű képzésben, jó tanári és osztálytársi közösségben töltöttem, de talán a vakációk hagyták bennem a legmélyebb nyomot – a nagyszülőknél, Erdődhegyen és Csanáloson töltött nyarakat a vallás és a kultúra jellemformáló öröksége itatta át: a szülőföldön való munkálkodás, a hagyományok tisztelete, a szabad gyermeki játékosság, a családi-baráti kapcsolatok értéke. Családi hátterem sajátossága, hogy

édesanyám csecsemőkoromban balesetben életét vesztette: egy elsodró kamion elől úgy mentette meg gyermekeit, hogy minket ellökött, de neki már nem volt ideje elugrani, és feláldozta életét, hogy mi élhessünk.

Édesapám később újra családot alapított, és gondoskodó, áldozatos lelkű édesanyát adott mellém felnevelésemhez.

(...) 7–8. osztályos koromban éreztem először vonzalmat az egyházi élet iránti elköteleződésre. Ettől fogva mindennap ott voltam a szatmári Szent Család-, vagy az épülő Szentlélek-templomban. Megragadott az egyházi közösség minden generációt felölelő összetartozása; dinamizmusa inspirált.

Az általános iskola elvégzése után, 1991-ben felvételt nyertem az éppen akkor induló egyházi iskolába. Az első generációs Hám János líceumos diákok sorában, ahol harminc fiú kezdte el a gimnáziumot, áthatott minket az újraszerveződő egyházi élet lendülete. Plébánosok, káplánok, spirituálisok hosszú sora vonul végig lelki szemeim előtt, akiknek lelkipásztori egyénisége iránymutató volt számomra. Annyira jó közösség voltunk, és olyan jól foglalkoztak velünk, hogy 1995-ben ebből az egyetlen osztályból tízen felvételiztünk a teológiára. Abban az évben tíz kispapja volt a szatmári egyházmegyének első évben.

– Hogyan fogadták szülei és családtagjai papi hivatásának gondolatát? (...)

– Mint szülők természetesen nekik is volt elképzelésük a jövőmet illetően, és bizonyos szakmák, hivatások felé irányítottak volna. De ahogy idővel egyre inkább kiviláglott az egyházi élet iránti elköteleződésem, mindenben elfogadták és támogatták a papi pályára való lépésemet. Külön megérintett a nagyszülők öröme, akiknek imádságos háttere erőt adott az útra induláshoz. Hivatásom formálódásában az egész család, a rokonság és a templomi közösség minden szinten mellém állt.

(...)

Papi jelmondatom: „Isten országa közöttetek van”. Ez alapvetően lelkipásztori beállítottságomat fejezi ki. Ahogy Jézus is az emberekhez ment, és az örömhírt az ő valóságuk szövevényeiben tárta fel, ezt éreztem magam számára is irányadónak: a vallás nem életidegen, hanem nagyon is életízű. Teológiai meggyőződésem alapján Istennek egyetlen valóságát tartom szem előtt, mert nincs két külön valóság. A Biblia lapjain Isten immanensként, velünk lakozóként mutatkozik be.

Szentelésem napja nagyon szép volt számomra: a szatmárnémeti székesegyházban részesülhettem ebben a szentségben, primíciámat pedig a Szent Család-templomban ünnepeltem. A család, a barátok és a közösség összefonódása mély lelki emelkedettséget oltott szívembe. (...)

(...) A mindennapok hullámzásaiban érzem igazán Isten háttérmunkáját.

(...) Felölelni ezt az eltelt időtávot – értelmileg és érzelmileg egyaránt – embereket jelent számomra: ajándékokat, akiket kaptam, és akiknek én is valamilyen módon ajándék lehettem. Visszatekintve az eltelt időre kimondhatom, amit Mária mondott a misztérium érintésétől meghatottan: „Nagyot művelt velem a Hatalmas.”

Szent II. János Pál pápa szavai szerint a hivatás titok és ajándék. Élem a papság előttem feltárulkozó misztikus voltát a maga folyamataiban. Ma is tenni, amit tehetek – Istenért és az emberekből álló egyházáért.

(...)

Nyugaton egyre inkább jellemző, hogy nemcsak fiatalok gondolkodnak a papi hivatáson: többen felnőttként éreznek erre hívást, ha szabad állapotúak, még nem házasodtak, vagy megözvegyültek. Szép élet a papi élet, még ha nehéz is. Fiatalon az idealizmus visz előre; felnőttként is lehet realizmussal közeledni a papi hivatás felé.

Ez egy együtt formálódás az istenes élettel. Nem lehet külsőségektől inspiráltan papi pályát választani, mert ha valami, akkor a papi hivatás belső tartalmat igényel.

Nagyon is rászorulok arra, hogy kérjem Istent: egyszerűen, összetett kézzel, leborulva, sóhajtozásokkal. Hálával egybekötve kérem, hogy amit eddig jót bennem és általam cselekedett, azt folytassa, gyarapítsa, növelje. Miközben lelkekért kérem, magam lelkéért is kérem. Bízom Isten átalakító kegyelmében, hogy sokakkal, akikkel eddig a szeretet szálával fűzött egybe, majd együtt örvendhetek az örökkévalóságban is. (...)

Ezüstmisémet több helyszínen is ünneplem: augusztus 2-án Felsőbányán a hívek közösségével, augusztus 9-én Erdődhegyen, a Donát-búcsú alkalmával a családom körében; valamint augusztus 20-án Nagybányán a paptestvérekkel együtt adok hálát papi szolgálatom 25 évéért. 

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható. 

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír