Ne zárjuk be a szívünket mások előtt, jólétünket féltve – Imádság az út során elhunyt menekültekért

Akik a remény útján haltak meg – minden évben ezzel a címmel hirdeti meg a Sant’Egidio közösség azt az imádságot, amelyben megemlékeznek azokról, akik háború, erőszak, elnyomás, éhezés elől menekülnek, és a béke, az élhető élet felé vezető nehéz útjuk során az életüket vesztik. Rómában június 19-én Baldassare Reina, a pápa bíboros helynöke vezette az imádságot.

Szőke Péter, a Sant’Egidio budapesti és regionális felelőse köszöntötte az egybegyűlteket. „Idegen voltam, és befogadtatok” – emlékeztetett Jézusnak az utolsó ítéletről szóló tanítására Máté evangéliumából: az ítélet alapja a cselekvő szeretet, amelyet a kicsinyek és a szenvedők iránt gyakoroltunk. Isten álma az emberiségről, hogy legyenek mindnyájan testvérek – hangsúlyozta, a menekültekre és migránsokra vonatkoztatva Káin kérdését: „Tán őrzője vagyok testvéremnek?” A testvérem nem probléma, hanem a testvérem: felismerhetem benne Isten arcképét. Ahogy előző este mondta Rómában a pápa helynöke a Santa Maria in Trastevere-bazilikában tartott imádságon: a menekültek arca korunk ikonjai. És magamra ismerhetek bennük: könnyen lehetnék én is a helyükben – figyelmeztetett.

Üdvözölte az együtt imádkozó lelkészeket: Koczor Tamás evangélikus, Szabó Ferenc református lelkészt, Dmitro Szidorenko ukrán ortodox parókust, valamint Radvánszki Péter rabbit a Páva utcai zsinagógából, akinek részvételével az imádság nem csak ökumenikus, hanem vallásközivé is vált. Részt vett a megemlékezésen Nicole Epting, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselője is.

Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök a szegény Lázár Lukács evangéliumában szereplő története kapcsán arról az evangéliumi meghívásról elmélkedett, hogy nyissuk meg szívünket a többiek, így a menekültek és bevándorlók felé. Aki bezárja a szívét, az a saját emberségét engedi kicsúszni a kezéből: a földi életben ugyan sikeresnek tűnhet, de az igazi emberséget Isten méri. A gazdag ember nem veszi észre a szegény Lázárt, a szegény testvérét – mert minden ember testvér –, vagyis nem akarja észrevenni őt, hiszen ez a döntésünk nem független a szabad akarattól. Amikor az ember szívét a földi vagyon köti le, nem marad hely az emberségnek.

A történet rólunk is szól, nem csak a nagyon gazdag emberekről – figyelmeztetett a püspök. Nagy a kockázat, hogy az anyagi jólét, a kényelem eltompítja a mi szívünket is, akik a világ jobbik részén élünk. Egy internetes oldalon közzétett vitát felidézve – amelynek kérdése arról szólt, hogy aki szegény, annak joga van-e odajönni vagy az Amerikában élők döntik el, beengedik-e vagy sem – elmondta, hogy az evangélium nemcsak azok megsegítésére hív, akiknek az élete, szabadsága veszélyben van, hanem azokéra is, akik bevándorlók, nagyon nehéz anyagi helyzetük miatt jobb életfeltételeket keresnek. Ennek az alapja pedig az, hogy a teremtő Isten nagylelkűsége folytán a Föld nevű bolygó az egész emberiség számára biztosítani tudja a megélhetést.

Felhívta a figyelmet a nyugati világ pazarló, nem fenntartható életmódjára, amellyel feléli a jövőt és mások javait. Nem igazságos, hogy valaki jobban él azért, mert valahová született, és nem akar oda beengedni másokat – szögezte le. Az evangélium arra hív, hogy a gazdag engedje oda a szegényt, hogy neki is jusson, ezt kívánja az emberi testvériség. Nem zárhatjuk be a szívünket azok előtt, akik azt remélik, máshol jobb körülmények között élhetnek!

Nagy, nemzetközi kérdés, hogyan lehetne olyan mederbe terelni a bevándorlást, hogy ne a számtalan tragédia legyen a menekültek sorsa. Mohos Gábor püspök azonban feltette a személyes kérdést is: én mit tehetek azért, hogy az evangéliumi értékrend alapján forduljak a rászorulókhoz? A politikusok ugyan nem beszélnek erről, hiszen nem ettől várhatják a sikert, mégis fontos megérteni: mi magunk is fenntartjuk a világban az igazságtalan elosztást, ezért a saját életszínvonalunkból kell leadni, különben a feszültségek szétzilálják az egész társadalmat, amely ily módon elszegényedik.

Az evangéliumi Zakeus példáját hozta fel, aki – a Lukács evangéliumában szereplő gazdag emberrel ellentétben – miután Jézust vendégül látta, megtette az óriási lépést, vagyona felét szétosztotta a szegények között. Elengedte a megszerzett jólétet, át tudott állni arra a kiváltságok nélküli életformára, amelyben a többség túlél. Assisi Szent Ferenc is, akinek példája nyomán Ferenc pápa a nevét választotta, el tudta engedni a jólétet és a szegénységet választotta. Nem azért, mert a szegénység önmagában jó, hanem mert ezzel prófétai jellé vált a maga korában a társadalom számára.

Imádkozzunk azért, hogy tanuljunk Zakeus és Szent Ferenc példájából – buzdított a püspök. Ne az legyen a földi életünk értelme, hogy vagyonért, pozícióért versengünk, hanem tudjunk nyitott szívvel, testvérien közeledni egymáshoz, hiszen ez az egyetlen jövője az emberiségnek, enélkül szomorú vége lesz a társadalomnak. Kérjük ehhez Isten áldását és tegyük hozzá a magunk személyes, szabad döntését – buzdított.

Az imádság különösen megrendítő részében az egybegyűltek emlékeztek arra a 4158 menekültre, akik az elmúlt egy évben, 2024 júniusától életüket vesztették a Földközi-tengeren és a szárazföldi útvonalakon, miközben megpróbáltak Európába jutni, hogy jobb jövőt keressenek. A Mexikó és az Egyesült Államok közötti szakaszon és más térségekben odaveszett emberekkel együtt emlékeztek mindazokra, akiknek neve és története csak Isten szívében van felírva, bár az emberek számára ismeretlen a nevük.

Több mint 500 menekült vesztette életét az elmúlt évben Tunézia és Algéria partjai közötti tengerszakaszon. Néhány név is elhangzott közülük: Mohammed, egy tunéziai fiatal, a bangladesi Abdin, az eritreai Aregash és Saba, a nigériai Faith.

A líbiai Al Kufra sivatagában 25 szudáni holttestét találták meg ez év május 22-én, akik víz és élelem nélkül kiszáradtak. Ők csak a legutóbbiak, akik a hőség és a nélkülözés miatt haltak meg a sivatagban, miközben a Földközi-tenger partjai felé igyekeztek.

2024. augusztus 22-én egy csónak felborult a Drina folyón Ljubovija közelében, a Szerbiából Bosznia-Hercegovinába való átkelés közben. Legalább 12 ember tartózkodott rajta. Velük együtt emlékeztek Zarifára, Asmayilra, a kis Tahirra és arra a 78 afgán, szír, iráni, kurd és más migránsra, akik tavaly életüket vesztették, amikor Fehéroroszországból, Ukrajnából és a balkáni útvonalon próbáltak átjutni az Európai Unió határain.

Emlékeztek azokra az ukrajnai emberekre is, akik a háború elől próbáltak Magyarországra, Európába menekülni és a Tiszába vesztek, de számukat és nevüket a hatóságok nem hozták nyilvánosságra.

Radvánszky Péter rabbi, valamint ökumenikus és vallásközi imádságon szolgáló lelkészek könyörgésükben kifejezték aggodalmukat az élet-halál közt vergődő menekültek miatt, az Úr segítségét kérték számukra és a háborúban szenvedő népek számára, hogy vegye őket védőszárnyai alá.

A hívek – köztük a Sant’Egidio Fiatalok a békéért mozgalmának tagjai, akik a zenei szolgálatban is közreműködtek – szintén könyörgéssel fordultak Istenhez a szenvedőkért, a menekültekért, a világ békéjéért.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír