A résztvevők a gyulafehérvári főegyházmegye, valamint a szatmári, a nagyváradi és a temesvári egyházmegyék római katolikus teológiai líceumaiban tanuló 9–12. osztályos növendékek közül kerültek ki, iskolánként öt tanuló.
Az idei téma Assisi Szent Ferenc és a ferencesek, illetve Loyolai Szent Ignác és a jezsuiták volt. A feladatsor részeként a csapatoknak ki kellett választaniuk egy erdélyi, partiumi, bánsági szerzetesi közösséget, amelyet mentornak tekintettek, majd a rendházat felkeresve minél több, a szerzetesekkel közös programba kellett bekapcsolódniuk. Az együtt töltött időt e-könyvben (digitális kiskönyvben) mutatták be. A feladatok közé tartozott továbbá egy rövid (2-4 perces) filmetűd készítése az alapító gondolatai, költeményei, a rend regulája vagy saját elmélkedés alapján, továbbá videofelvétel az alapító vagy a szerzetesrend életeseményeihez kapcsolódó dramatizált előadásról.
Február 19-ére a nevező csapatok készen álltak a művek bemutatására. A projektnap a nagyváradi püspökség kápolnájában Böcskei László nagyváradi főpásztor által celebrált szentmisével kezdődött, az alkotások elbírálására és az eredményhirdetésre február 24-én került sor.
Az első három helyen a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum csapata (felkészítő tanár: Simó Gáspár), a székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum teológia osztályának tanulói (felkészítő tanár: Török Edith – Tarzícia nővér) és a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum csapata (felkészítő tanár: Trepszker Erika) végzett. Dicséretet kaptak a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum tanulói (felkészítő tanárok: Benedek Ramóna, Nemes István) és a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum növendékei (felkészítő tanárok: Tódor Attila, Farkas Ervin). A többi résztvevő különdíjban részesült.
Az indulókról, a zsűri tagjairól és a mentorcsapatokról ITT, az eredményekről pedig ITT olvashatnak bővebben.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum teológia osztályának tanulói (felkészítő tanár: Török Edith – Tarzícia nővér) a második helyen végeztek, és nagyon hálásak, hogy részt vehettek a 16. „Hivatások nyomában” országos hittanversenyen. Úgy vélik, leginkább a felkészülés folyamatából tanultak sokat, miközben rengeteg új tudással is bővítették ismereteiket.
A készületről, a csapatmunkáról és élményeikről a Romkat.ro portálnak számoltak be.
„A programok által igazán fel tudtunk készülni, nemcsak a versenyre, hanem a nagyböjtre is. Hiszen öröm és megtiszteltetés volt számunkra együtt imádkozni, együtt segíteni a gyerekeknek a Mallersdorfi Ferences Nővérekkel, akiknek az élete példaértékű. Boldoggá tett a lecsendesedés, a belsőnkre figyelés, amire – úgy érezzük – rohanó világunkban fokozottan szükség van.
A forgatások közben jólesett betekintést nyerni mások életébe, és átérezni, amit ők éreznek.
Ez idő alatt a csapat is összekovácsolódott, hiszen figyelni kellett egymásra, megszervezni a munkát, elosztani a különböző feladatokat.
Élmény volt megélni Orbán Mátyás leleményességét a videók készítésénél (és itt külön hála osztálytársunknak, Kovács-Magyari Zsombornak, aki sokat segített Matyinak a videózások alatt). Orbán Sarolta remek bemutatókat készített, jó volt gyakran hallani a videók elkészítése alatt Andorka Anett szép hangját, amint felolvassa a szövegeket, amit Hodor Mária és Bálint Sarolta állítottak össze.
Osztálytársak vagyunk, de ez a közös munka más-más erősségeinket hozta felszínre, más szemszögből ismertük meg egymást.
Mély élmény volt beleásni magunkat különböző szerzetesek történetébe, nagyszerű emberek életébe, mint a kommunizmus alatt élt szilágysomlyói Cosma nővér, aki belevéste nevét az ott élő emberek szívébe.
A verseny alatt érdeklődéssel figyeltük a többi csapat munkáját. Észrevehető volt az akarat, a lendület bennük is. Csak gratulálni tudunk minden résztvevőnek, mert mindegyikük nagyon ügyes volt. Úgy érezzük, hogy a nyitott szervezők és a lelkes nővérek nélkül nem tudtuk volna megélni a sok pozitív élményt, amit kaptunk.
Nagyon örülünk a versenyben elnyert II. helynek, mert bár teljes erőbedobással dolgoztunk, nem reméltük, hogy sikerül ennyire jó helyezést elérni.”
Kinga nővér a mentorközösség tagja volt: „Nagyon örülök, hogy külső szemlélőként részt vehettem Tarzícia nővér és a diákjai felkészülésében. Több program alkalmával láthattam a csapat szorgalmát, és látszódott rajtuk az akaraterő. Ha nem is nyerik meg a versenyt, számomra ők lesznek a győztesek” – fogalmazott.
A felkészítő tanár, Tarzícia nővér pedig azt mondta a versennyel kapcsolatban: „Örömömre szolgált végigkísérni a diákjaim versenyre való készülődését. Az elejétől kezdve látszott rajtuk a lelkesedés, a fejlődésre való törekvés. Szívüket, lelküket beletették a jó eredmény elérése érdekében. Hálás vagyok az Úrnak a diákjaimért, büszkeséggel tölt el az odaadásuk.”
Forrás és fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria





