Pilinszky-emlékév: Győrben lépett fel Szabó Balázs és Vecsei H. Miklós

Kultúra – 2021. szeptember 16., csütörtök | 18:53

Szívárnyék – Pilinszky János két hangon címmel tartottak emlékestet szeptember 13-án a győri Brenner János Hittudományi Főiskola dísztermében. A Seres Tamás által rendezett, a költő születésének 100. és halálának 40. évfordulójára született irodalmi műsort Szabó Balázs dalszerző és Vecsei H. Miklós színész előadásában hallgathatták meg az érdeklődők.

A Szent László Látogatóközpont szervezésében megvalósuló esten irodalom és zene kölcsönösen segítették egymást. A művészek különböző témakörök szerint dolgozták fel Pilinszky János életművét – két gitáron és egy brácsával.

Elhangzottak istenes és szerelmes versek, melyek Pilinszky költészetében oly szorosan összefonódnak; szóba került a költő 17 évesen megélt válsága, melyen a Ferenciek terén tett gyónása segítette át, illetve elhangzott, milyen nagy hatással volt a költőre Simone Weil francia írónő filozófiája.

*

A Szívárnyék – Pilinszky János két hangon című előadással emlékezett meg a győri Prohászka-iskola gimnáziumi tagozata is Pilinszky János születésének centenáriumáról az Apáczai Csere János Kar tornacsarnokában.

Szabó Balázs és Vecsei H. Miklós itt is két gitárral és egy brácsával idézték meg a 20. század egyik legjelentősebb alkotóját, a szövegeket személyes történeteikkel, megjegyzéseikkel kiegészítve.

Az est Pilinszky János Apokrif című versével – Törőcsik Mari színművésznő hangfelvételen rögzített előadásában – ért véget.

Forrás: Győri Egyházmegye; Nagy Mónika Rita/Prohászka Ottokár orsolyita gimnázium

Fotó: Győri Egyházmegye; Németh Péter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria