Pillantás a jezsuita rend gépházába – Lukács János tartott előadást a Párbeszéd Házában

2019. április 11., csütörtök | 17:25

„Miért nem változtatnak meg bennünket olyan mélyen a lelkigyakorlatok, ahogyan azt szeretnénk?” Elsősorban erre a kérdésre igyekezett választ adni Lukács János jezsuita szerzetes, a Manréza Lelkigyakorlatos Ház vezetője a budapesti Párbeszéd Házában április 10-én tartott előadásában.

„Vajon életünk mely elemei akadályoznak meg bennünket abban, hogy Isten kegyes irgalmassága átformáljon minket?” Ezt és a fenti kérdést a jezsuiták 2016-ban megtartott 36. általános rendi gyűlése vetette fel. Szent Ignác Lelkigyakorlatok című könyvét sokan ismerik, a keresztény lelkiség egyik meghatározó eleme az az út, melyet a jezsuita rend alapítója vázolt fel. A rendi gyűlés kritikai felvetései éppen ezért nem csak a jezsuiták számára lehetnek érdekesek. Ha a rendet egy hajónak képzeljük el, akkor érdemes időnként a gépházába is betekinteni.

A Szent Ignác-i lelkiségnek sok kincse van. Ezek közé tartozik a szellemek megkülönböztetése, a lelkiismeret-vizsgálat (examen) vagy az Isten előtt szabadon meghozott döntések lehetősége. Az a kérdés, hogy a lelkigyakorlatok átalakíthatják-e életünket hosszabb távon is. „Könnyen megfázhat az, aki a meleg helyiségből kimegy a hidegbe, hacsak a teste melegét valahogy meg nem őrzi. Ugyanígy az, aki elvégezve a lelkigyakorlatokat visszatér a mindennapi életébe, könnyen felhagyhat a buzgósággal, és elfelejtheti a kapott megvilágosodásokat” – írták 1599-ben. A lelkigyakorlat során Isten elveti az ember lelkébe a magot, ám az csak akkor tud kicsírázni, ha mindvégig öntözzük.

A lelkigyakorlatot végző számtalan segítséget kap ahhoz, hogy megtapasztalja Isten szeretetét. Ám emellett arra is rádöbben, hogy saját magában milyen sok akadálya van annak, hogy e szeretet meghozza a gyümölcseit. Meglátja bűneit, azok mélységeit, de azt is, hogy Isten bűnösként is szereti. A lelkigyakorlat mellett az ignáci folyamat másik ága a jezsuita képzés. A lelkigyakorlatok és e képzés között több különbséget is találunk. A lelkigyakorlat visszavonulásban történik, a lelki megmozdulásokra figyel és csak néhány napig tart. A képzés ezzel szemben közösségben zajlik, a figyelmet a szokások és az erények alakítására fordítja és évekig tart. A képzés arra irányul, hogy a végén a közösség egy felkészült szerzetest küldjön a világba. A jezsuitának képesnek kell lennie arra, hogy a tevékenysége közben is szemlélődjön, így lesz munkája egyben istentapasztalat is.

Az ignáci folyamathoz két forrás tartozik. A lelkigyakorlatos könyv és a Rendalkotmány is az előrehaladást segíti és bemutatja az Istenhez vezető utat. Mindkettő gyakorlatokra épül, vagyis nem azt mondja el, hogy milyennek kell lennünk, hanem azt, hogy miként. A Lelkigyakorlatok iránt az 1950-es évektől növekszik az érdeklődés, évente több száz cikk és könyv jelenik meg róla. A Rendalkotmány – mely a közösségi élet egymást követő szakaszait veszi sorra – hatása ezzel szemben sokkal kisebb.


Hogyan lehet a képzés során megőrizni azt az istenközeli állapotot, melybe a lelkigyakorlat elvezet? Azt tudjuk, hogy a lelkigyakorlat önismereti jellegű, energiával tölt fel bennünket, és „tekintetünket Istenre kalibrálja”. De vannak-e korlátai? Lukács János a Johari-ablak önismereti modelljét hozta fel példának: Személyiségünk nyilvános énnek nevezett részét magunk is ismerjük és mások is tudnak róla. A magán-én mások elől rejtett, míg személyiségünk vakfoltjairól a többiek tudnak, mi azonban nem látjuk. Emellett létezik egy ismeretlen én is, melyet sem mi magunk, sem a környezetünk nem érzékel tudatosan. A lelkigyakorlatok során a magán-én biztosan feltárul, ám a vakfoltok csak akkor lesznek nyilvánvalók, ha mások visszajelzéseire is figyelünk. A jezsuita noviciátus során éppen ezért a testvéri visszajelzésre is nagy hangsúlyt helyeznek. Fontos, hogy a fiatalok elfogadják: hibáikat jelezhetik mások az elöljáróknak. A lelki haladás érdekében a testvéri törődést testvéri megintéssel is lehet jelezni. A novíciusoknak tehát el kell fogadniuk, hogy mások javítsák a személyiségüket.

Az ismeretlen én megismerését segíti az engedelmesség gyakorlata. Ennek során a novícius olyan dolgokat tesz meg, amiket nem ő kezdeményezett. Ilyen lehet egy pénz nélkül megtett zarándoklat, de az is, ha kórházban dolgozik, vagy idős emberekkel foglalkozik. Az engedelmességi gyakorlat olyan helyekre vezeti, ahova nem menne, olyan reakciókat vált ki belőle, melyek másként rejtve maradnának. A novíciusnak „mentegetődzés és duzzogás nélkül” kell engedelmeskednie, úgy, hogy az elöljáró akaratát magáévá tette. „Mindegy, mi a kérdés, az engedelmesség a válasz.”

„Hogyan tud egy közösség megtérni?” – tette fel a kérdést Lukács János. A megújulás lehetőségéhez a lelkigyakorlatokat segítők és a novíciusmesterek tapasztalataira is támaszkodni kell. Érdekes kérdés, hogy például akkor, ha mérgesek vagyunk, mit tegyünk. Ha kiadjuk magunkból, akkor nem éppen Isten békéjét fogjuk sugározni, ám ha magunkban tartjuk, akkor nem vagyunk őszinték. Lukács János a színházelmélet két megközelítését említette. Van, aki szerint egy csalódott karakter megformálásához fel kell idéznünk a magunk csalódásait, míg mások szerint el kell kezdenünk úgy viselkedni, mint a csalódott ember, ez pedig magával hozza majd azt is, hogy belül elhatalmasodjon bennünk a csalódottság érzése. Mindez azt mutatja, hogy mind a két lehetőség elvezethet a megoldáshoz, érzéseinket kifejezhetjük úgy is, hogy közben megmarad az Isten-közeli állapot.

Ha a közösség tagjai a lelkigyakorlatokat végzik, akkor ebből az következik, hogy „egymásra nézve az áhítatban növekedni fognak és magasztalni fogják Urunkat, Istenünket”. Ha nem csak a magunk „személyes istentapasztalatát” őrizzük, akkor Isten új módon mutatkozhat meg a közösség számára is. Így elkezdődhet majd egy olyan lelkiség, mely túl van a lelkigyakorlatos tapasztalaton.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink – olvasta már?
latni-az-ures-sirt-es-hinni
Látni az üres sírt és hinni

Húsvétvasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 20,1–9)

16:00
istenkereses-es-beavatas-beszelgetes-katekumenatus-gyakorlatarol
Istenkeresés és beavatás – Beszélgetés a katekumenátus gyakorlatáról

A nagyböjt végéhez közeledve a budai ciszterci Szent Imre-plébánián Kató-Bellavics Ágota katekétával, valamint a keresztelésre készülő Pataki Barbarával és Burján Tamással beszélgettünk hitről, beavatásról.

13:00
Útravaló – 2019. április 20., húsvét vigíliája

Útravaló – 2019. április 20., húsvét vigíliája

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle