Szabó Alajos verbita szerzetes vasmiséjét ünnepelték Kőszegszerdahelyen

Megszentelt élet – 2022. június 23., csütörtök | 10:18

Szabó Alajos SVD a kőszegszerdahelyi Mindenszentek-templomban mutatta be vasmiséjét. A jubileumi hálaadó szentmisén részt vettek az Isteni Ige Társasága magyarországi rendtartományának tagjai. Juhos Ferenc SVD mondott szentbeszédet mint rendtárs és honfitárs, Tete Remis SVD tartományfőnök pedig méltatta „Lojzi” atya életútját és köszöntötte őt.

Szabó Alajos SVD a Felvidékről, Galántáról származik. Néhány hónappal ezelőtt, március 6-án ünnepeltük a 90. születésnapját, most pedig vasmiséjét, azaz pappá szentelésének 65. évfordulóját.

Lojzi atyát 1957. június 16-án szentelték pappá Egerben. A kommunista rezsim miatt nem tudott verbita szerzetesjelöltként továbbtanulni, így az Egri Főegyházmegyében fejezte be tanulmányait, és a szentelése után egyházmegyés papként teljesített szolgálatot. 1984-ben titokban végezte el a noviciátust, és 1988-ban örökfogadalmat tett három másik rendtársával együtt. A rendszerváltás után verbitaként több helyen is működött. Nyugdíjas éveit Kőszegen, a Szent Imre Missziósházban tölti, de továbbra is ellát lelkipásztori feladatokat a verbiták által vezetett kőszegszerdahelyi plébánián.

Mivel a Szent Imre Missziósház felújítás alatt áll és zárva van, a jubileumi hálaadó szentmisét is a kőszegszerdahelyi templomban tartották. Az ünnepre számos vendég érkezett, rokonok, barátok, a verbiták missziós tevékenységét támogató jótevők, hívek Lojzi atya régi szolgálati helyeiről, illetve Kőszegről, Kőszeghegyaljáról is. Jelen voltak a rendtestvérek Budapest-Budatétényből, Bicskéről, Vasvárról és természetesen a kőszegi közösség tagjai is, valamint a környező települések plébánosai.

Forrás és fotó: Isteni Ige Társasága

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria