Századik születésnapját ünnepelte a munkácsi püspökség első házvezetőnője

Gerhardt Margit 1926. április 14-én született Huszt városában, német családban. Édesapja gazdálkodó volt. A családban nyolc gyermek nevelkedett. Margit szülei mélyen vallásosak voltak, és gyermekeiket is ebben a szellemben nevelték.

Akkoriban ez a terület Csehszlovákiához tartozott és Huszton német iskola is működött, ahol a fiatal Margit 1939-ig tanult. Miután a vidék Magyarországhoz került, egy év kihagyás után magyar iskolában folytathatta tanulmányait, így a magyar nyelvet is elsajátította.

Egyik interjújában Margit néni szeretettel emlékezett vissza Tőkés György atyára, aki Huszton szolgált, amikor ő még iskolás volt, és akinek hatására családjával együtt hitében elmélyült és növekedett.

Az iskola után egy üzletben dolgozott eladóként 1944 őszéig, a szovjet csapatok bevonulásáig. Ugyanezen év novemberében megkezdődött a helyi németek deportálása. A 18 és 30 év közötti német nőket táborokba hurcolták. A 18 éves Margitot és 22 éves nővérét elszakították családjuktól. Két héttel később tehervagonokban több száz sorstársukkal együtt – akiknek szintén német hangzású nevük volt – a Donyec-medencei munkatáborokba vitték.

A deportáltakat hetven-nyolcvan fős csoportokban barakkokban szállásolták el, ahol emeletes ágyak voltak. Az újonnan érkezett foglyokat különböző nehéz munkákra osztották be. Nő létükre kemény férfimunkát kellett végezniük: szenet lapátoltak, téglát pakoltak. Egyesek a bányában dolgoztak, mások takarítói vagy mezőgazdasági munkát végeztek. A kenyéradag súlya a munka nehézségétől függött – 500 gramm és 1 kilogramm között változott. Ahogy Margit néni később elmesélte, a kenyér íze nagyon sajátos volt, és ma már nem tudná megenni, de akkor az éhező gyomor számára ez volt az egyetlen táplálék, mert a többi étel ehetetlen volt. Ennek következtében sok nő legyengült, és később hazaküldték őket. Nővére például egy év után hazatérhetett, mivel tüdőgyulladást kapott.

A csaknem hét évig tartó fogságból Margitka egy évre üvegházi munkára került. Elmondása szerint azon a nyáron a paradicsomnak köszönhetően maradt életben, amit munka közben evett, így egészítve ki a silány tábori kosztot vitaminokkal.

Mivel nem hadifoglyok vagy háborús bűnösök voltak, az őrség – amely szintén nőkből állt – viszonylag jól bánt velük. Ugyanakkor az ateista politika miatt nyíltan nem lehetett imádkozni. A deportálás harmadik évében Gerhardt Margit értesült édesanyja haláláról. A hír fél év késéssel jutott el hozzá.

1950-ben Margit végre hazatérhetett. Társaival együtt Kijevbe szállították. Onnan jutott el előbb Lvivbe, majd haza, Husztra, ahol idős édesapja és testvérei várták.

Két évvel később édesapja meghalt, nővére férjhez ment. Margit egy ideig otthon, a háztartásban dolgozott, majd varrodában helyezkedett el. Néhány év elteltével a rokonok gyermekei felcseperedtek, és arra kérték Margitkát, hogy foglalkozzon lelki nevelésükkel, mivel jól ismerte a vallási tanításokat. Így a család gyermekei lettek első tanítványai. Hamarosan híre ment ennek Huszton, és más családok is felkérték, hogy gyermekeiket hitoktatásban részesítse. Így mintegy 15 éven át foglalkozott gyermekek vallási nevelésével. Ebben az időszakban a huszti római katolikus papot a Gulagra hurcolták, ahonnan hat év után tért vissza.

A hitoktatási csoportokba Margit néni általában öt-nyolc gyermeket vett fel. Ha ennél többen voltak, két csoportra osztotta őket, hiszen minden nagyobb összejövetel gyanút kelthetett a besúgókban. A hitoktatásban főként helyi németek és magyarok vettek részt, de mivel a görögkatolikus egyházat is üldözték, időnként görögkatolikusok is csatlakoztak. Egy alkalommal – Margit néni visszaemlékezése szerint – negyven gyermeket készített fel elsőáldozásra, ráadásul egy ortodox pap lakhelyével szemben. Csak az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy ezt nem vette észre senki. Ez így folytatódott egészen Tőkés György atya haláláig, aki 1973-ban hunyt el.

1974-ben Margit megismerkedett az Aknaszlatinán szolgáló Hudra Lajos atyával. Amikor az atya tudomást szerzett a titokban végzett hitoktatói tevékenységéről, meghívta őt, hogy legyen a plébánia házvezetőnője. Ez a szolgálat közel húsz éven át tartott.

1993-ban Munkácson elhunyt az akkori püspöki helynök, Csáti József. Utódjául Hudra Lajos atyát nevezték ki, így Margit 1994-ben vele együtt Munkácsra költözött. Szolgálata sajnos itt rövid ideig tartott, mivel Lajos atya 1995-ben elhunyt.

Ugyanezen év december 9-én II. János Pál pápa Majnek Antalt, a nagyszőlősi ferences misszió vezetőjét nevezte ki a Kárpátaljai Apostoli Kormányzóság püspökévé. Hudra Lajos halála után, 1995. december 17-től ő lett az általános helynök.

Antal atya felajánlotta Margit néninek, hogy folytassa házvezetőnői szolgálatát a püspökségen. Ez mélyen meghatotta őt, hiszen ekkor már közel hetvenéves volt. Alázattal és felelősséggel fogadta el a szolgálatot, amely gyakorlatilag Antal püspök egészségi állapota miatti lemondásáig tartott.

2012 novemberében, a székesegyház védőszentje, Szent Márton tiszteletére bemutatott ünnepi szentmisén Margit nénit a Szent Márton Palástja-díj Pro Fide emlékérmével tüntették ki. A díj méltó elismerése a hitoktatás terén végzett hűséges és lelkiismeretes munkájának.

Idős korára a Pósaházán működő, a Szent József-nővérek által fenntartott idősek otthonába költözött.

Századik születésnapján a munkácsi plébános, Pogány István a nővérek és az otthon lakóinak körében szentmisét mutatott be Margit néniért. Másnap Majnek Antal OFM emeritus püspök is meglátogatta, és a helyi plébánossal, Trunk Joseph atyával a szentmise során imáiba foglalta fáradhatatlan segítőtársát.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír