Székely János az Egyház társadalmi tanításának küldetéséről: Az objektív igazságot kell hirdetni

Nézőpont – 2026. március 20., péntek | 12:23

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel (PPKE) együtt, The Renaissance of Catholic Social Teaching (A katolikus társadalmi tanítás reneszánsza) címmel nemzetközi tudományos konferenciát szervezett március 9–10-én Budapesten. Beszédet mondott Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a PPKE nagykancellárja is.

A budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) egyúttal a Catholic POST – Társaság a Katolikus Politikai és Társadalmi Gondolkodás Megújításáért első rendezvénye volt.

A kezdeményezés célja, hogy a keresztény filozófiai hagyomány – különösen Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás – alapjaira építve újragondolja a katolikus társadalmi tanítást a 21. század kihívásainak tükrében, többek között a demográfiai változások, a migráció, a klímaváltozás, a geopolitikai feszültségek és a technológiai átalakulások fényében.

A konferencián plenáris előadást tartott Avelino Chico jezsuita szerzetes, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálata Dikasztériumának irodaigazgatója; Ryszard Legutko, a Jagelló Egyetem professzora, korábbi miniszter és európai parlamenti képviselő. Emellett felolvasták Rocco Buttiglione professzor, a Pápai Társadalomtudományi Akadémia tagja, korábbi miniszter és európai parlamenti képviselő előadását.

A kétnapos tudományos diskurzus közel harminc előadója a világ számos pontjáról a katolikus társadalmi tanítás történeti alapjaitól kezdve a politika, gazdaság, kultúra és globális igazságosság kérdéseit tárgyalta. A záró panelek a katolikus tanítás jövőbeli irányait és politikai jelentőségét vizsgálták.


A konferencia első napján formálisan is megalakult a CatholicPOST egyesület, melynek elnökévé Hörcher Ferenc professzort, az NKE Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Politika- és Államelméleti Kutatóintézete vezetőjét választották; az elnökségben helyet kapott Jancsó András, a PPKE BTK Nemzetközi és Politikatudományi Intézetének oktatója is.

A nyitónapon köszöntőt mondott Székely János püspök, a PPKE nagykancellárja is. Beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

„Szeretettel köszöntöm a konferencia minden kedves résztvevőjét! Nagy öröm számomra, hogy nemzetközileg elismert tudósok, professzorok és közéleti személyiségek tisztelték meg jelenlétükkel e konferenciát.

Engedjék meg, hogy ebben a rövid köszöntőben néhány szót szóljak az Egyház társadalmi tanításának egyik alapvető fogalmáról: a közjóról. Az állam feladata a közjó szolgálata. A közjó azt jelenti, hogy megteremtjük azokat a feltételeket, amelyek elősegítik az emberi személy teljes kibontakozását, testi és lelki értelemben egyaránt.

Ahhoz, hogy pontosabban és hitelesebben meghatározzuk, mi szolgálja valóban az ember kiteljesedését, tudnunk kell, mi az emberi személy és mi az emberi lét célja. A kereszténység meg van győződve arról, hogy az emberről szóló igazság megismerhető. Egyrészt ez az igazság a teremtés által bele van írva az emberi természetbe, másrészt pedig az idők teljességében Krisztus által teljesen kinyilatkoztatást nyert.

Az az isteni rend, az a szép isteni harmónia – a Logosz –, amely a teremtés által bele van írva a világba és az emberi személybe, az, amit a tudomány és az emberi értelem igyekszik feltárni.

Az idők teljességében kinyilatkoztatott Logoszhoz a hit és a teológia közelít.

Ez az emberről szóló igazság objektív: a teremtő Ige beleírta az anyagi világba és az ember szellemi természetébe, és ugyanez az igazság jelenik meg a kinyilatkoztatásban is. Mivel azonban az emberi értelem a bűn következtében elhomályosult és megsebzett, alapvetően szüksége van a kinyilatkoztatás fényére ahhoz, hogy tisztán lássa az emberi személyről szóló igazságot.

XIV. Leó pápa január 8-án a diplomáciai testület tagjaihoz intézett beszédében többek között arról szólt, milyen fontos, hogy a szavak az objektív igazságot és valóságot fejezzék ki, ne pedig ideológiák eszközei legyenek. A spanyol szeminaristákhoz intézett beszédében Chestertont is idézte, aki így fogalmazott: »Ha elvesszük a természetfölöttit, nem a természetes marad, hanem a természetellenes.«

A természetfölötti, a transzcendens iránti nyitottság és a vele való kapcsolat az emberi természetnek és az emberi személy hiteles lényegének nélkülözhetetlen eleme.

Az Egyház társadalmi tanításának küldetése, hogy hirdesse ezt az objektív és teljes igazságot az emberi személyről, a társadalomról és a közjóról. Ez az emberi személyről szóló igazság nem ellenünk van. A valóság nem az ellenségünk. Az igazi szabadság nem a valóságtól elszakadt önkényes önakarat – amint azt XVI. Benedek pápa gyakran kifejtette.

Ha valaki úgy gondolja, hogy a szabadság a pillanatnyi szubjektív vágyak korlátlan beteljesítését jelenti, XVI. Benedek tanítása szerint három hatalmas akadállyal fog szembetalálkozni: először is, sokféle emberi, szubjektív szabadság és életprogram létezik – ezeket valamiképpen összhangba kell hozni ahhoz, hogy harmonikus társadalom valósuljon meg, ehhez pedig szükség van egy objektív mércére vagy vonatkoztatási pontra; másodszor, nemcsak egyéni szabadságok léteznek, hanem létezik az objektív külső világ is – az embernek bele kell illeszkednie abba a szép isteni rendbe, amely a teremtett világban rejlik; végül az ember természete szerint társas lény – ha valaki azt hiszi, hogy legnagyobb kincse saját akarata pillanatnyi és korlátlan szabadsága, akkor képtelenné válik mély kapcsolatok kialakítására, elköteleződésre és a szeretetre. Így elveszíti az emberi kiteljesedés és boldogság legalapvetőbb útját.

Az ember szeretetre született. Akkor válik boldoggá, amikor képes odaadni az életét, amikor kapcsolatokat tud kialakítani és megtanul szeretni. A szabad akarat végső és természetes célja a jó, ahogyan az emberi értelem célja az igazság. Az ember akkor igazán szabad, ha semmi nem köti láncra – amikor képes szárnyalni és szeretni. Ezért mondta Jézus: »Az igazság szabaddá tesz titeket.« 


Azt kívánom, hogy ez a konferencia is szolgálja az emberi személyről szóló hiteles és teljes igazság felfedezését, és szolgálja az igazi közjót.”

Forrás és fotó: PPKE

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria