Szűz Mária lourdes-i jelenése – A betegek világnapja

2017. február 11. szombat 10:21

1858. február 11-én a Lourdes melletti Massabielle-barlangban a szegény, tanulatlan, tizennégy éves Bernadette Soubirous-nak megjelent a Szűzanya.

A „Hölgy”, aki a Massabielle-barlangban megjelent, hófehér ruhát és vakító fehér köpenyt viselt, égszínkék öv volt derekán, lábát arany rózsa díszítette, és kezében rózsafüzért tartott. Összesen tizennyolc alkalommal jelent meg július 16-áig, bűnbánatot és engesztelést kérve. Február 25-én fölszólította Bernadette-et, fakasszon forrást a barlang meghatározott pontján, igyon belőle és mosdjon meg benne. Március 2-án megbízta a kislányt, „mondja meg a papságnak, hogy építsenek kápolnát és jöjjenek körmenetben” a jelenések helyére. Március 4-én már több mint tízezren kísérték el Bernadette-et a barlanghoz, de a látomásokban csak a kislány részesült. Március 25-én a Hölgy lourdes-i dialektusban a nevét is elárulta: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.”

Franciaországban a jelenések híre gyorsan terjedt, egyre nagyobb tömegek látogattak Lourdes-ba – a Pireneusok között, a Pau patak partján fekvő városkába – és a jelenések helyén fakadt forráshoz, mely 120 ezer liter vizet ad naponta. A forrásnál kezdettől fogva tapasztaltak csodás gyógyulásokat. A jelenéseket egyházi és világi hatóságok vizsgálták. Azok természetfeletti jellegét 1862-ben a tarbes-i püspök (Lourdes a tarbes-i egyházmegye területén fekszik), majd 1891-ben XIII. Leó pápa hivatalosan is elismerte.

1862-ben templomot kezdtek építeni a forrás feletti sziklára, amely 1876-ra elkészült, s melynek IX. Piusz pápa bazilika címet és előjogokat adományozott. A barlangban Bernadette útmutatásával elkészült a Szűzanya márványszobra. A forrás mellett fürdő épült.

A Szűzanya lourdes-i megjelenését először a tarbes-i egyházmegyében ünnepelték, 1890-től. 1908-tól, a jelenések 50. évfordulójától kezdve X. Piusz pápa kiterjesztette az ünneplést az egész Egyházra.

A jelenés helyén a sok csodálatos gyógyulás igazolta Mária Istentől kapott hatalmát. Lourdes világhírű zarándokhely lett, ahova milliók zarándokolnak el engesztelni és gyógyulásért vagy megnyugvásért imádkozni. A megmagyarázhatatlan gyógyulások száma sok ezer, ebből hetvenet ismer el az Egyház csodás gyógyulásnak. A lelki gyógyulások száma felmérhetetlen.

Szent II. János Pál pápa 1992-ben kezdeményezte, hogy február 11., a Szűzanya első lourdes-i jelenésének napja legyen a betegek világnapja. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”.

Ezen a napon egyre több templomban kiszolgáltatják a betegek szentségét. A pápa február 11-én hagyományosan üzenetet intéz a betegekhez.

Forrás
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír
(bh)

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-imadkozom-azokert-akik-eretneknek-belyegeznek
Ferenc pápa: Imádkozom azokért, akik eretneknek bélyegeznek

Ferenc pápa január 15-én közel egy hetes apostoli útra érkezett Chilébe és Peruba. A Szentatya a két országban zártkörű találkozón vett részt a jezsuita szerzetesekkel. Az alábbiakban a beszélgetések leírt változatát tesszük közzé, mely a La Civiltà Cattolica jezsuita folyóiratban jelent meg.

11:57
az-elso-fopasztori-keresztelo-gyori-egyhazmegyeben-csaladok-eveben
Az első főpásztori keresztelő a Győri Egyházmegyében a családok évében

A sopronkövesdi Galavics család jelentkezett elsőként a Győri Egyházmegye felhívására, amiben nagycsaládok jelentkezését várják, akik örülnének, ha negyedik vagy többedik gyermeküket a főpásztor keresztelné meg a családok éve alkalmából. Az első püspöki keresztelőre február 17-én került sor.

2018. február 20. kedd
Mai evangélium – 2018. február 21.

Mai evangélium – 2018. február 21.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – 11,29–32

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
Nagyböjti kalendárium – 2018. február 21.

Nagyböjti kalendárium – 2018. február 21.

Idei nagyböjti készületünkben az Ószövetségi Szentírást idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus megváltó kereszthalálára és a feltámadásának ünnepére!

Előző napok »

hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István RádióMagyar Katolikus Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPKÚj Ember  Magyar Katolikus Rádió Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle