Találkozót tartottak a szatmári egyházmegye beteglátogató önkéntesei

A tehetetlenség érzése, a félelem olyan űrt teremt az ember lelkében, amelyet az ima tud betölteni, amely megerősíti az ember kapcsolatát a mindenható Istennel – hangzott el a szatmári egyházmegyei önkéntes beteglátogatók legutóbbi találkozóján.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye önkéntes beteglátogatói már évek óta heti rendszerességgel keresik fel a Szatmár és Máramaros megyei kórházakat, hogy vigaszt vigyenek a fájdalomtól, betegségtől meggyötörteknek, elcsüggedteknek.

Időnként ugyanakkor találkoznak egymással is, hogy megosszák élményeiket, tanácsot kérjenek, erőt merítsenek a szolgálathoz. Így történt november 14-én, szombaton is. A szatmárnémeti Scheffler János Lelkipásztori Központ udvaráról elérhető Szent István teremben előbb a tapasztalatok megosztására nyílt lehetőség, majd Gáspár Annamária kórházpasztorációs referens „Ne félj, mert veled vagyok” címmel tartott előadást.

Szent Jánostól idézve emlékeztetett, hogy ahol szeretet van, ott nincs félelem, szorongás. Utóbbiak ugyanis az Isten iránti szeretet átmeneti gyengeségének jelei. „A feltétlen istenszeretet nem fér össze a félelemmel. A beteglátogató Isten szeretetét közvetíti jelenlétével. Nem ő maga a szeretet, nem is ő a forrása – csupán közvetítője. Milyen gyakran érezzük beteglátogatásaink során, hogy elesettségében, nehéz sorsában mennyire szeretnivaló az ember? Ilyenkor, mint egy köpennyel, szeretném betakarni azt, akit meglátogatok” – fogalmazott.

Hozzátette: ahhoz, hogy a beteglátogató ilyen közvetítő maradhasson, ápolnia kell Istennel való kapcsolatát, amelyben a legfontosabb a folytonosság, az Úrral való rendszeres találkozás az imában, a szentségekben. A beteglátogatók ugyanis sokszor megtapasztalják tehetetlenségüket: „Amikor segítőként igyekszünk szenvedő embertársaink mellé állni, megtapasztalhatjuk, hogy nincsenek kész válaszaink, megoldásaink nem minden esetben képesek vigaszt és támaszt nyújtani. Gyakran tapasztalom magam is a tehetetlenséget a komoly szenvedések, a félelem láttán. Nehéz ilyenkor olyan tanácsokat adni, mint »tessék felajánlani a szenvedéseket« vagy »Istennek mindenkire gondja van«. Ugyanakkor előfordul, hogy éppen ezek a helyzetek válhatnak alkalmassá az Ige magvainak befogadására. A kórházi környezet, egy betegség vagy baleset kapcsán teljesen átértékelődhet, vagy éppen végső megerősítést nyerhet az addigi életút. (...) Miként segíthetem a számomra ismeretlen, nehéz helyzetben lévő embertársamat saját útjának, saját válaszainak megtalálásában úgy, hogy az Ige követe, Isten szerető jelenlétének szimbóluma legyek mellette? Mindig szem előtt tartva küldetésünk lényegét: azért vagyok itt, hogy megérezd, Isten most is szeret téged, most is gondja van rád, számon tart téged.”

Mindezekben, ahogy Gáspár Annamária hangsúlyozta, mind a betegnek, mind pedig a beteglátogatónak eszköze, csatornája és forrása az ima, amelyben elcsendesedve, mélyre hatolva megtaláljuk Istent, a válaszadót és a vigasztalót. „Mindent Isten elé lehet vinni az imában, és mindent meg is lehet találni benne” – mutatott rá.

Az előadást követően hozzászólások, további tapasztalatcserék következtek, majd közös elmélkedéssel ért véget a találkozó.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír