Tartós szeretet – A járványhelyzet miatt megváltozott a Katolikus Karitász adománygyűjtése

Hazai – 2020. március 20., péntek | 13:01

A kialakult helyzetre való tekintettel a Katolikus Karitász meghosszabbítja és pénzadománygyűjtéssé alakítja át a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtő akcióját.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által körlevélben meghirdetett március 15–22. közötti tartósélelmiszer-gyűjtés a jelenlegi egészségügyi helyzet, a korlátozások és az MKPK szentmiséket érintő rendelkezései miatt átalakul, és főként pénzadománygyűjtés formájában folytatódik.

A nyilvános szentmisék március 22-től elmaradnak, így a templomi élelmiszergyűjtés lehetősége a minimálisra csökken. Azokban a templomokban, amelyek napközben nyitva tartanak, és van kijelölt helye az élelmiszereknek, továbbra is le lehet adni az adományokat, azonban most a legegyszerűbb módja a segítségnyújtásnak a pénzadományozás.

A kialakult járványhelyzetben most különösen fontos, hogy segíteni tudjunk azokon a rászoruló családokon és időseken, akik mélyszegénységben élnek, akik nem rendelkeznek tartalékokkal, vagy akik megélhetési krízishelyzetbe kerülnek. Tavaly 200 tonna élelmiszer gyűlt össze a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtő akciónk során, várhatóan idén ez a szám jóval alacsonyabb lesz, mivel a gyűjtés eddig megszokott módja gyakorlatilag ellehetetlenül.

Pénzadományaikat a www.karitasz.hu oldalon az online adományozás menü alatt azonnali bankkártyás fizetés formájában, valamint átutalással is eljuttathatják.

A gyűjtés időszakát meghosszabbítják, és az egész nagyböjt során erre a célra fogadják az adományokat!

A Katolikus Karitász a felajánlásokból főként élelmiszerrel és higiéniai termékekkel támogatja az intézményeiben, programjaiban ellátott családokat és a jelenleg különösen veszélyeztetett helyzetben lévő idős embereket. Szükség van továbbá a hátrányos helyzetű településeken végzett munka folytatására is, ahol különösen fontos a gyermekek otthoni tanulásának biztosítása és az idősek védelme, támogatása. A karitász munkatársai, önkéntesei mindent megtesznek, hogy segíteni tudják őket.

Forrás: Katolikus Karitász

Fotó: Pixabay.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria