Kedden délelőtt megtelt a váci Nagyboldogasszony-székesegyház, ahol a hívek mellett az Apor Vilmos Főiskola, a helyi Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága és az egyházmegyei katekéták megjelent vezetőivel, kollégáival közösen zárhattuk a 2024/25-ös nevelési évet. Nagy örömünkre idén már a megújult, megszépült székesegyházban ünnepelhettük a Te Deum szentmisét.
„A felújítás előtt itt voltak a tanévnyitó és -záró események, de akkor még külön-külön. Most ez az első alkalom, hogy együtt vagyunk (hitoktatók, EKIF, AVKF) – mondta Marton Zsolt megyéspüspök. – Megboldogult kecskeméti piarista gimnáziumi osztályfőnököm ilyenkor, tanévzárón mindig azt mondta, hogy olyan a tanév, mint egy futballmeccs. Most lefújták a mérkőzést, mindenki szembesül azzal, hogy mit teljesített a »pályán«.”
Szentbeszédében kiemelte, hogy mennyire fontos mindannyiunk számára a dicséret: „Minnyájunknak jólesik, ha dicsérnek minket. Ha megérdemeljük, akkor jogos és igazságos is. Ha nem érdemeltük ki, akkor is döntő lehet ahhoz, hogy szárnyakat adjon nekünk.
Kedves pedagógusok, hitoktatók és vezető kolleginák és kollégák! Én most szeretnélek mindannyiótokat megdicsérni, és az Úrnak mondott hálán túl köszönetet mondani a tanévért, nektek is! Miért? Az őszinte, becsületes, fáradságos munkáért, küzdelemért. Azért, mert – a futballista hasonlatával szólva –, úgy »játszottatok« a pályán, hogy mindvégig küzdöttetek a labdáért; akkor is, ha talán nem mindig sikerült gólt lőni vagy kapura rúgni. A pályán való becsületes küzdelem már erkölcsi győzelem.”
A szentmise után Marton Zsolt megyéspüspök és Puskás Balázs, az EKIF főigazgatója az egyházmegyei köznevelési intézményekben kiemelkedő pedagógiai tevékenységükért és példamutató munkájukért kitüntetett kollégáknak adta át a Te Deum díjakat és a Te Deum életműdíjakat, majd a Katolikus Pedagógiai Intézet által adományozott Szent Gellért-díjakat.
Ezt követően a „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés CSÉN-tanácsadó kinevezések ünnepélyes átadásával folytatódott a program, majd az intézményeink élére kinevezett vezetők bejelentésével és a Teremtésvédő Iskola, illetve Óvoda címet elnyert intézményeink köszöntésével zárult az ünnep.
A díjazottak névsora ITT olvasható.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye; EKIF
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria