Tizenegy gyermek részesült a keresztség szentségében a budapesti Salkaházi Sára Katolikus Iskolában

Hazai – 2019. május 10., péntek | 19:20

Tizenegy diák részesült a keresztség szentségében a budapesti Salkaházi Sára Katolikus Iskolában a névadó boldog liturgikus emléknapját megelőző napon, május 10-én.

Az egykori Száraznád Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola 2016-ban került az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága (EKIF) fenntartásába, és vette fel Boldog Salkaházi Sára nevét. A Budapest XV. kerületében található iskola 1959-es alapításától fogva gyógypedagógiai -konduktív intézményként működik; a fővárosból és környékéről fogad tanulási nehézségekkel küzdő, valamint fogyatékkal elő tanulókat, és biztosít számukra általános iskolai-, szakiskolai- és fejlesztő iskolai oktatást. Az iskola az egyházi fenntartásba vételéig is többcélú intézmény volt, ami 2017-ben kibővült ép gyermekeket fogadó általános iskolai és szakközépiskolai osztályokkal.

„A vallás intézményi szinten, illetve a tanulók többségének családjában mindez idáig nem játszott lényeges szerepet. Nem voltak egyszerűek az első hónapok, de sikerült megtalálnom a diákokkal a közös hangot a vallási témák kapcsán – mondta el Gémesi Katica, az intézmény hitoktatója, aki a tizenegy diákot felkészítette a keresztségre. A hittanár hozzátette, 2018. szeptemberében több családban is felmerült, hogy kérik gyermekük számára a keresztséget, így indult el októberben a keresztelési felkészítő.

A keresztelő szertartására Boldog Salkaházi Sára liturgikus emléknapja előtti napon, május 10-én került sor a budapest-rákospalotai Jézus Szíve-plébániatemplomban. Az ünnepi szentmisét Gyetván Gábor, az EKIF igazgatója mutatta be, koncelebrált Neurda Károly káplán, a fogyatékkal élők pasztorációjának főegyházmegyei szakreferense.

Prédikációjában Gyetván Gábor felidézte a szentmise szentleckéjét, mely Saul megtéréséről szólt. Saul nem sokat tud Jézusról, csak annyit, amit mondanak róla neki. Általában ezek rossz dolgok, ezért üldözi Jézust. A damaszkuszi úton azonban találkoznak: megismeri és rácsodálkozik. Megismerni valakit, megismerni egymást mindig nagy élmény. Istennel is meg lehet ismerkedni. Azt, hogy kicsoda Isten, nem lehet úgy megtudni, hogy rákérdezünk. Egy templom, egy kép, egy feszület látványa sem ad teljes képet róla. Istent a Szentírásból lehet igazán megismerni, ahol ő bemutatkozik nekünk. Isten már ismer engem, sőt, ő ismer a legjobban, jobban ismer, mint én önmagamat.

Gyetván Gábor Pilinszky János Átváltozás című versét idézte, amelyet a tizenegy keresztelendő emléklapján is szerepelt: „Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. / Csúf, de te gyönyörűnek találtál. / Végig hallgattad mindig, amit mondtam. / Halandóból így lettem halhatatlan.” Ilyen a szeretet, és az ember ezt akarja megtapasztalni. Amikor valaki nem azért szeret, mert jó vagyok, adok valamit, vagy hasznos vagyok, hanem azért, mert önmagam vagyok. Isten szeretete ilyen. Isten tudja, milyen vagyok, mégis azt mondja: szeretlek. Ha ezt kimondjuk valakinek, azt jelenti: szeretem úgy, ahogy van; nemcsak jóságával, hanem hibáival, botlásaival együtt.

A homíliát követően Gyetván Gábor a keresztség szentségében részesítette az első padban felsorakozott tizenegy gyermeket, majd Neruda Károly megáldotta őket. A szentmisén zenei szolgálatot végzett Gémesi Katica és Szabados Zsófia, az intézmény pedagógusai.

Az ünnepség az iskolában folytatódott, ahol Fejér M. Klára szociális testvér tartott filmvetítéssel egybekötött előadást a diákoknak Boldog Salkaházi Sára életéről. Bevezetőjében Fejér Klára úgy fogalmazott: örömmel jött, mert jó arról beszélni, aki győzött, és boldoggá avatták. De hogy lehetünk mi boldogok? Isten azért teremtett minket, hogy örökre boldogok legyünk, hogy bejussunk az országába. Ehhez azonban ki kell tennünk a „KRESZ-táblákat”, hogy tudjuk, miként kell élni – ez pedig az evangéliumban található.

Nagy ajándék, hogy Isten életet adott nekünk, és mivel az életet ő adta nekünk, ő mondja meg, hogyan kell élnünk. Erről szól az aranyszabály: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” (Lk 6,31) Az előadó ezt követően a gyermekek nyelvén, az izgalmas epizódokat is megosztva ismertette Boldog Salkaházi Sára életét, majd levetítette a Szociális Testvérek Társasága által készített kisfilmet a vértanú szerzetesnővér munkásságáról.

Fotó: Lambert Attila

Benke Zsuzsa/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria