Törökországi napló a romániai karitásztól

Kitekintő – 2023. március 27., hétfő | 10:33

A február elején Törökországot sújtó földrengés után a Caritas Romania is a katasztrófa által érintettek mellett áll. Thomas Hackl, a segélyszervezet humanitárius segítségnyújtásért felelős programigazgatója március közepén tért vissza Dél-Törökországból. Helyszíni benyomásairól írt beszámolóját a Romkat.ro tette közzé március 18-án.

A Caritas autója megáll néhány kék-fehér sátor mellett İskenderun városának egyik kis utcájában. A sátrakat a járdán állították fel, és egy csoport szíriai menekült új otthonává váltak. A hely, ahol a február 6-i földrengésig laktak, már nem létezik.

Sezar, a kis csapat vezetője kinyitja az autó csomagtartóját, és kezdődhet a mai ebéd kiosztása. Azonnal egy kisebb csoport, főleg gyerekek gyűlnek az autó köré. Sezar és kollégái kinyitják a nagy főzőedényeket, az egyikben bulgur, a másikban paradicsomszósz és csicseriborsó van. Minden várakozó kap egy tányért egy bőséges adaggal, valamint egy szelet kenyeret és némi zöldséget. És az étel mellett Sezarnak mindenkihez van néhány szava, egy mosolya vagy egy vicce.

„Ezek az emberek nagyon nehéz helyzetben vannak – mondja Sezar a munkájáról. – Szíriából menekülteknek, idős embereknek, kisgyermekes családoknak – összesen körülbelül százötven embernek – viszünk ételt. Naponta kétszer, a hét hat napján.”

Eközben a helyi templomkertben felállított nagy sátorban egy csapat gyerek biológiaórán vesz részt. Az iskolákat a földrengés után bezárták, és legalább március végéig zárva is maradnak. Erol, a biológiatanár most önkéntesként dolgozik. „A földrengés után a gyerekek egy része mély depresszióban volt. Amióta idejöttek tanulni, jobban érzik magukat. A gyerekeknek le kell foglalniuk az agyukat, és más gyerekekkel kell lenniük” – magyarázza Erol. Több önkéntes tanár dolgozik három csoporttal, általános iskolás és középiskolás korú gyerekekkel, akiket matematikára, törökre, angolra és biológiára tanítanak. E gyerekek egy része a szüleikkel együtt a templomhoz tartozó központban található menedékhelyen lakik. Mások kívülről érkeznek.

A központ egyik nagy termében az önkéntesek élelmiszercsomagokat és higiéniai cikkekből álló csomagokat készítenek. A muhtarok, a városrészek vezetői segítséget kértek a környékükön élő rászoruló családok számára. A Caritas lehetőség szerint a helyi hatóságokkal dolgozik együtt. Amikor a csomagok elkészülnek, a muhtarok eljönnek, hogy kiosszák azokat a családoknak. Mások közvetlenül az egyházi központba jönnek segítséget kérni. Hetente kétszer egy karitászcsapat látogat el a távoli falvakba, hogy segélyt vigyen az ott élőknek.

„A legfontosabb dolog, amit a földrengés által érintett emberekért tehetünk, hogy ott vagyunk mellettük, beszélgetünk velük, és éreztetjük velük, hogy nincsenek egyedül – magyarázza John, a helyi Caritas koordinátora. – Szükségük van arra, hogy valaki ott legyen mellettük, hogy lépésről lépésre újjáépíthessék az életüket. De természetesen a mi közvetlen segítségünkre is szükségük van. Sokan közülük szó szerint semmivel menekültek el otthonukból, csak a ruháikkal, amiben aludtak. Élelemre, ruhákra van szükségük.”

Az elmúlt hetekben az İskenderunban dolgozó kis karitászcsapat több száz emberhez jutott el, akiknek segítséget, menedéket és gyermekprogramokat ajánlott fel. „Az első két hét volt a legnehezebb – emlékezik vissza Sezar, aki a meleg ételek kiosztását szervezte. – De nagyon boldog vagyok, hogy segíthettem ezeknek az embereknek. Azzal, hogy segítek másoknak, lépésről lépésre, mindennap meggyógyítom magam.”

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Caritas Romania

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria