A háború elől menekülő, nehéz sorsú ukrán gyerekek már tavaly is nyaralhattak Magyarországon – a lembergi Szent Onofrius bazilita monostor és a nyíregyháza-jósavárosi görögkatolikus templomhoz kötődő ukrán görögkatolikus közösség összefogásának köszönhetően. A nyíregyházi ukrán közösséget vezető Andrej OSBM atya, máriapócsi bazilita szerzetes összekötőként idén is segítette a szervezőket, hogy a hadiárvák, félárvák, valamint olyanok, akiknek fronton harcol az édesapjuk, jussanak hozzá a külföldi táborozás lehetőségéhez.
A lembergi monostor hitoktató központjában 150 gyermek tanul, a közvetlen és személyes kapcsolat miatt a gyermekek családi körülményeiről is tudnak a szerzetesek, pedagógusok: a rászorulóknak élelmiszercsomagokat készítenek, iskolakezdésüket is támogatják. A nyári táborok tervezésekor már tudták, kinek van erre a legnagyobb szüksége: a Leveleken nyaraló diákok közül tizenhétnek van az édesapja valamelyik háborús fronton, kettejüknek meghalt az apukája, a többiek többgyermekes, rászoruló család tagjai.
A gyermekek jól érzik magukat, és erről az otthon maradt családtagok a közös chatszobából naponta értesülhetnek a kísérő felnőttek fotói és tudósításai révén.
A hét mottójához – „Élmények Krisztussal” – hűen a reggeli és esti imádságok, valamint a Szent Liturgia is a program része, ez utóbbi Andrej atya és a Leveleken szolgáló Kanyó Árpád görögkatolikus parókus közös szolgálatával magyar és ukrán nyelven. A közös játékok, a társasozás, a kreatív és kézműves-foglalkozások segítenek feltárni a gyermekek érzéseit – mondja Natanael OSBM atya, az egyik szervező.
A Nyíregyházi Egyházmegye azzal tudott hozzájárulni a fiatalok táborozásához, hogy ingyenes helyszínt biztosított nekik a leveleki tó partján, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász pedig vállalta a csaknem harminc fő szállítását: a határtól Levelekre, majd vissza, valamint a nyíregyházi Sóstógyógyfürdőbe és igény szerinti helyszínekre. Ezenkívül hálózsákot, polifoamot, kulacsot, uzsonnásdobozt adományoztak nekik.
A helyszíni kommunikációban és a tolmácsolásban segítségére van a csoportnak Tolvaj János, a karitász munkatársa.
Szöveg: P. Tóth Nóra
Fotó: magánarchívum, Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász, P. Tóth Nóra
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria