XIV. Leó pápa homíliája a Jézus Szíve plébánián: Legyetek a felebaráti szeretet, a közelség őrhelye!

Az eucharisztikus ünneplést követően a pasztorális tanáccsal, a fiatalokkal, a papokkal, a szalézi közösséggel találkozott a plébánia egyik termében.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliáját közreadjuk.

Kedves testvéreim!

Néhány nappal ezelőtt, a hamvazás szertartásával megkezdtük nagyböjti utunkat. A nagyböjt elmélyülésre hívó liturgikus időszak, mely alkalmat kínál arra, hogy újra felfedezzük keresztségünk gazdagságát, és Jézus megtestesülése, halála és feltámadása által teljesen megújult teremtményként éljünk.

Az olvasmány és az evangélium, melyeket hallottunk, egymással párbeszédben segítenek bennünket abban, hogy újra felfedezzük a keresztség ajándékát, mely olyan kegyelem, amely szabadságunkkal találkozik. A Teremtés könyvének elbeszélése visszavezet bennünket teremtményi állapotunkhoz. Teremtményként nem annyira egy tilalom tesz próbára bennünket – amint gyakran gondoljuk –, hanem inkább egy lehetőség: a kapcsolat lehetősége. Az ember szabad arra, hogy elismerje és elfogadja a Teremtő másságát, aki maga is elismeri és elfogadja teremtményei másságát. Ennek a lehetőségnek a meghiúsítására a kígyó azt az öntelt gondolatot sugallja, hogy eltörölhető minden különbség a teremtmények és a Teremtő között, azzal téveszti meg a férfit és az asszonyt, hogy olyanná lehetnek, mint Isten. A sátán arra ösztönzi őket, hogy ragadjanak magukhoz valamit, amit – állítása szerint – Isten meg akar tagadni tőlük, hogy mindig alárendelt állapotban tartsa őket. A Teremtés könyvének ez a freskója páratlan mestermű, mely a szabadság drámáját jeleníti meg.

Az evangélium mintha választ adna az ősi dilemmára: teljesen megvalósíthatom-e az életemet, ha igent mondok Istennek? Vagy pedig ahhoz, hogy szabad és boldog legyek, meg kell szabadulnom tőle?

Krisztus megkísértésének jelenete végső soron erről a drámai kérdésről szól. Ezt a jelenetet szemlélve felfedezzük Jézus valódi emberségét, aki – amint a Gaudium et spes zsinati konstitúció tanítja – feltárja az embert önmagának: „Az ember misztériuma a megtestesült Ige misztériumában világosodik meg igazán” (GS 22). Azt látjuk ugyanis, hogy Isten Fia az ősi ellenség cselszövéseinek ellenállva megmutatja nekünk az új embert, a szabad embert, annak a szabadságnak epifániáját, amely az Istennek mondott igenben valósul meg. Ez az új emberség a keresztelőkútból születik. Ezért – különösen ebben a nagyböjti időben – arra kapunk meghívást, hogy

újra felfedezzük a keresztség kegyelmét, azt a bennünk lakozó életforrást, amely dinamikus módon kísér bennünket szabadságunk legteljesebb tiszteletben tartásával.

Mindenekelőtt maga a szentség dinamikus, mert amit ad, az nem merül ki a szertartás tér- és időbeli keretei között, hanem olyan kegyelem, amely állandóan kíséri egész életünket, támogatva Krisztus-követésünket. A keresztség azonban azért is dinamikus, mert mindig újra útra indít bennünket, mivel

a kegyelem olyan belső hang, amely arra biztat, hogy Jézushoz hasonuljunk, felszabadítja szabadságunkat, hogy az Isten és a felebarát iránti szeretetben kiteljesedjen.

Így megértjük a keresztség kapcsolati természetét. A keresztség ugyanis arra hív, hogy barátságban éljünk Jézussal, s így belépjünk az ő Atyával való kapcsolatába. Ez a kegyelemteli kapcsolat arra is képessé tesz bennünket, hogy igazi felebarátai legyünk másoknak, olyan szabadságban, amely – ellentétben azzal, amit az ördög ajánl Jézusnak – nem saját hatalmunk keresése, hanem önmagát ajándékozó szeretet, mely mindnyájunkat egymás testvérévé tesz. Azt mondja ugyanis Szent Pál: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban” (Gal 3,28).

Testvéreim, XIII. Leó pápa arra kérte Bosco Szent Jánostól, hogy pontosan itt építse fel a templomot, amelyben jelenleg vagyunk. Ő felismerte ennek a helynek a központi jelentőségét, a Termini pályaudvar mellett, a város egyik kiemelkedő csomópontján, amely az idő múlásával még fontosabbá vált.

Ezért, kedves testvéreim, amikor ma találkozom veletek, bennetek a felebaráti szeretet és a közelség különleges őrhelyét látom, e terület kihívásai között. Ezen a környéken ugyanis sok egyetemista fiatal él, nap mint nap megfordulnak itt a munkájuk miatt ingázók, a munkalehetőséget kereső bevándorlók, a fiatal menekültek, akik a szomszédos épületben – a szaléziak kezdeményezésére – lehetőséget kapnak arra, hogy olasz kortársaikkal találkozzanak és integrációs projektekben vegyenek részt; és itt vannak azok a testvéreink is, akiknek nincs otthonuk, és a Via Marsala-i Karitász helyiségeiben befogadásra találnak. Néhány méteren belül kézzelfoghatóvá válnak korunk ellentmondásai: a kényelemben élők, akik gondtalanul indulnak és érkeznek, valamint azok, akiknek nincs fedél a fejük felett; a jótett számtalan lehetősége, valamint az elharapózó erőszak; a tisztességes munkavégzés vágya, valamint a kábítószer-kereskedelem és a prostitúció illegális üzlete.

Plébániátoknak az a feladata, hogy felvállalja ezeket a valóságokat, hogy az evangélium kovásza legyen ezen a területen, hogy a közelség és a szeretet jelévé váljon.

Köszönöm a szaléziak mindennapos fáradhatatlan munkáját, és bátorítok mindenkit, hogy éppen itt továbbra is a világosság és a remény lángja legyen.

A segítő Szűz Mária kísérjen bennünket utunkon, erősítsen meg a kísértés és a próbatétel órájában, hogy teljesen megéljük Isten gyermekeinek szabadságát és testvériségét!

A római Szent Szív-bazilika helyén az ókorban monumentális épületegyüttesek, a Castra Praetoria laktanya és Diocletianus fürdői álltak. A 19. század közepén a közeli Termini pályaudvar megépülése teljesen átformálta a környéket, ekkor határozta el IX. Piusz pápa egy új templom emelését. Az építkezés pénzhiány miatt félbeszakadt, ezért XIII. Leó pápa 1880-ban a kiváló szervezőkészségéről ismert Don Boscót bízta meg a feladat befejezésével. A szalézi rend alapítója azzal a feltétellel vállalta a munkát, hogy a templom mellett egy szegény sorsú fiatalokat segítő iskolát és menhelyet is létrehozhat.

Érdekesség, hogy a templom belső díszítései között megtalálható a szalézi rend legelső címere is, amelyet maga Don Bosco terveztetett. A főoltáron látható Szent Szív-kép Alacoque Szent Margit misztikus látomásait idézi fel. Történelmi jelentőségű pillanat volt, amikor 1887-ben, nem sokkal halála előtt, maga Don Bosco celebrált itt szentmisét, amely során saját bevallása szerint végre megértette gyermekkori látomásainak valódi értelmét.

Forrás: Szaléziak.hu

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican media

Magyar Kurír