Jótékonysági borárverést tartottak Debrecenben – Több mint egymillió forint gyűlt össze

Kishírek – 2023. március 8., szerda | 12:30

Több mint egymillió forint gyűlt össze március 2-án este, a debreceni borárverésen. A jótékonysági rendezvény nemes ügyet szolgált. A bevételt a város borkedvelői és -szakértői a ritka genetikai betegségben szenvedő Szendrei Bíborka Lelle gyógykezelésére fordítják.

Különleges tételekre, már forgalomban nem lévő borritkaságokra és nemzetközi díjas nagyborokra is lehetett licitálni a március 2-ai debreceni borárverésen. 46 pincészet 85 palack bora szerepelt a kínálatban. A legértékesebb három palackos tétel az a Disznókő pincészet által felajánlott kapi tokaji aszú, ami 140 ezer forintos kikiáltási áron indult licitre – mondta el Kovács Pál borakadémikus.

A borárverés teljes bevételét Szendrei Bíborka Lelle gyógykezelésére ajánlották fel a szervezők. Az ebesi kislány ritka genetikai betegségben szenved. A Hajdúdorogi Főegyházmegye Érseki Hivatal főhelynöke kiemelte: a bor és a segítségadás is Isten ajándéka.

A bor iránt elkötelezett debreceni közösség tagjai évek óta közösen dolgoznak azon, hogy a városban fejlődjön a borkultúra. Puskás István alpolgármester hozzátette: a jótékonysági árverés komoly társadalmi elkötelezettséget is mutat. „Az, hogy itt Debrecenben a bor köré egy – a város közössége iránt elkötelezett – közösség épül, az szépen megmutatja magát ebben az árverésben, hiszen egy nagyon fontos közös ügy, a közös segítség az, ami összehozott most minket – fogalmazott Puskás István alpolgármester.

A licitálóknak köszönhetően a borok 90 százaléka a helyszínen elkelt. A több mint egymillió forintos bevételt a helyszínen adták át az Együtt Bíborkáért Alapítványnak.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria