„Holnap lesz a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja: nyolcvan éve, hogy felszabadították az auschwitzi koncentrációs tábort.
A zsidó és más vallású emberek millióinak azokban az években történt kiirtásának borzalma nem feledhető és nem tagadható
– mondta a Szentatya az Úrangyala után. – Szeretném megemlíteni a Rómában élő kiváló magyar költőnőt, Bruck Edithet. Ő mindezt elszenvedte. Ma, ha akarjátok, meghallgathatjátok őt a Che tempo che fa című tévéműsorban. Derék asszony! Sok keresztényre is emlékezünk, köztük sok vértanúra. Megismétlem felhívásomat, hogy mindenki működjön együtt, és azon dolgozzon, hogy felszámoljuk az antiszemitizmus csapását, a diszkrimináció és a vallásüldözés minden formájával együtt. Építsünk együtt egy testvériesebb, igazságosabb világot, neveljük a fiatalokat arra, hogy a testvériség, a megbocsátás és a béke logikáját követve mindenki előtt nyitott szívvel éljenek!” (Ferenc pápa beszéde Tőzsér Endre SP fordítása)
Bruck Edith 1932-ben született Tiszakarádon, egy kis tiszaháti faluban. Gyermekkorában a nyomort tapasztalta meg, ő volt szülei hatodik gyermeke. Az egész családot deportálták, szüleit és egyik testvérét elvesztette. Ő maga megjárta Auschwitzot, Dachaut, Bergen-Belsent.
A koncentrációs táborokat túlélve kereste a helyét, és a megoldásnak Izrael látszott, ahol sok túlélő otthonra lelt azokban az években. 1948-ban, tizenhat évesen, már férjes asszonyként ezt az országot választotta hazájának, itt élt 1954-ig. Ekkor Olaszországba költözött, és itt vált íróvá.
Rómában férjhez ment Nelo Risi filmrendezőhöz, aki az olasz kulturális élet kiemelkedő személyisége volt. Bruck Edith újságíróként is dolgozott, volt rádiós és televíziós munkatárs, színdarabokat rendezett, filmeket készített. Az egyik filmje egy televíziós sorozat része volt, amelyben női írók mutatták be Olaszország tájait, de készített portréfilmet is, több közülük a társadalom számkivetettjeiről szólt.
Az emlékezés tart életben minket, az élet pedig fenntartja az emlékezést”
– mondta egy díjátadó alkalmából. Mindig fontosnak tartotta, hogy tanúként beszéljen minden üldözött nevében. Szívesen szól fiatalokhoz és felnőttekhez is, és ilyenkor nemcsak a zsidóüldözésről, hanem a mai előítéletekről, a mai számkivetettekről is beszél. Az Auschwitzot szintén túlélő Primo Levi olasz író mondta róla: „Azok között van, akik mint Jób hírvivői, azért maradtak életben, hogy beszélni tudjanak.”
Az írónővel 2021-ben készítettünk interjút a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából, nem sokkal azután, hogy Ferenc pápa meglátogatta otthonában. Kérdésünkre, hogy hogyan élte meg a találkozást, milyennek látta Ferenc pápát, megosztotta:
„Rögtön elsírtam magam, amikor megláttam a fehér ruhás alakot, a mosolyt, a jóságot, minden pórusából melegség áradt. Felindultságom láttán mondta, hogy lélegezzek mélyeket. Egy nagy papírzacskó volt nála, ajándék, egy Talmud és egy menóra, ő cipelte, pedig nehéz volt. Elmondta, hogy bocsánatot akar kérni a mártír néptől, a zsidóságtól, bocsássam meg, bocsássuk meg, ami történt. Emlékezett a könyvem részleteire, rákérdezett, mit jelentett nekem a lágerben a lekvár, amit a katona hagyott a csajkájában. Mondtam, hogy az életet, hogy érdemes élni, a világ jó, küzdjek az életért, van remény. Minden, ami szép az életben, benne volt abban a pici lekvárban. Mit jelentett, amikor egy másik katona egy lyukas kesztyűt adott? – ezekre a jelenetekre kérdezett, amiket én úgy hívok, hogy öt fény a sötétségben. Elsorolta mindet.”
Fotó: Vatican Media; Sant'Egidio
Magyar Kurír
(vn)
Kapcsolódó fotógaléria