A mianmari polgárháborúban élő pajzsként használják a fiatalokat – Egy szerzetesnővér tanúságtétele

Mianmarban a húsvét a konfliktus légkörében telt; az országban szabadságuktól megfosztva szenvednek az emberek. A kialakult helyzetről Regina nővér, a PIME burmai szerzetesnővére tett tanúságot, amelyet az alábbiakban közlünk:

Már három éve, hogy az államcsíny destabilizálta a kezdődő mianmari demokráciát, és a helyzet sok szempontból romlott: sokan halnak meg, köztük sok fiatal; számos sebesültünk van, a házakat felgyújtják. Az erdőkbe menekülnek az emberek, és bizonytalan körülmények között igyekeznek túlélni, és minderről a nemzetközi intézmények nyomasztó módon hallgatnak. Különösen az utóbbi időben vészhelyzet fenyeget, az éhezés és az élelmiszerárak növekedése miatt az emberek tarthatlan helyzetben élnek, és ez gyakran ahhoz vezet, hogy kiraboják egymást.

Tanúsíthatom, ami egy héttel ezelőtt egy barátom testvérével történt: motoron utazott, amikor egy csapatnyi ember megtámadta, megverte és kirabolta, elvitte a motorkerékpárját; kórházba került, és még mindig súlyos állapotban van. A boltokat is kifosztják az éhes emberek, mindenki félelemben él, aggódik az életéért.

Az emberek, különösen a gyermekek és az idősek szenvednek, mivel kénytelenek voltak elhagyni otthonukat, és az erdőbe menekültek, megközelíthetetlen helyekre, ahol nincs ivóvíz, nincs élelem, a viharos szelek, esőzések miatt nem tudnak aludni.

Ez nemcsak néhány helyen jellemző, hanem Mianmar számos részén. Ráadásul a humanitárius segélyek nem tudnak célba jutni a harcok miatt; az utakat elzárja a hadsereg, amely repülőgépeivel kíméletlenül bombázza a menekülttáborokat, iskolákat, kórházakat, boltokat és templomokat, azokat a helyeket, ahol az emberek menedéket keresnek.

Éjszaka – a légitámadások és az áramkimaradások okozta sötétség mellett – a hadsereg razziákat rendez: fegyveresen hatolnak be a házakba, ok nélkül letartóztatnak embereket, riadalmat okozva a falvakban. Amikor a gyerekek látják vagy hallják a repülőgépeket, elszaladnak, hogy rejtekhelyet keressenek. A halottak és sebesültek miatti fájdalom mellett az is nagy szenvedés, hogy nem tudunk kapcsolatba lépni azokkal a szervezetekkel, amelyek tehetnének valamit a szenvedés enyhítése érdekében.

A fiatal burmaiak úgy gondolják, hogy ha az ügynek szentelik az életüket, azzal hozzájárulnak a hőn áhított demokrácia építéséhez, és eltökélték, hogy nem adják fel. A népünket alkotó számos etnikai csoport csatlakozott az úgynevezett Népvédelmi Erők (People’s Defence Force) fegyveres szárnyához, hogy szembeszálljanak a katonai rezsimmel.

Március 12-én a rezsim törvényt bocsátott ki, amely katonai szolgálatra kényszeríti a 18 és 35 év közötti fiatal férfiakat, a 28 év alatti lányokat és még a kiskorúakat is. A szándék az, hogy emberi pajzsként használják őket a frontvonalban, ahonnan nincs menekvés, és arra kényszerítsék őket, hogy megöljék saját honfitársaikat, ezzel etnikai és vallási konfliktusokat szítva. Az embertelenség elkerülésére a fiataloknak két lehetőségük van: vagy csatlakoznak a forradalmi erőkhöz, és harcolnak a rezsim ellen, vagy vállalják a veszélyt, hogy megpróbálnak külföldre menni. Nemrégiben egy fiatalember öngyilkos lett, mert nem akarta, hogy a rezsim besorozza.

E tragédiával szemben a rendünk megpróbál a lehető legtöbbet segíteni az embereknek, testi táplálékkal és lelki támogatással. Néhány nővérünk együtt lakik a menekültekkel, hogy a gyerekek és az anyák közelében lehessen, megpróbálnak egy normálishoz hasonló életet teremteni az erdőben, iskolával, hitoktatással és más tevékenységekkel. Azonban még ez sem könnyű, mert a katonaság ellenőrzi a kolostorainkat, és nem engedi, hogy kimenjünk, elutazzunk. A rend azonban kitart amellett, hogy közel maradjon az emberekhez, melléjük szegődik könnyek és fájdalmak között, szembenézve a mindennapi kihívásokkal és veszélyekkel.

A burmai egyház – papjain és püspökein keresztül – lépéseket tett, hogy kapcsolatot teremtsen a rezsim vezetőivel, akik tettek is ígéreteket, de aztán nem tartották be a megállapodásokat. A püspökök arra biztatják az egész lakosságot, hogy segítsenek egymásnak, különösen azokon a területeken, ahol a leghevesebb a konfliktus. Vannak papok, akik úgy döntöttek, hogy híveikkel együtt a menekülttáborokban élnek.

Nemzetünknek nagy szüksége van a gyógyulásra. Békére és igazságosságra van szükségünk. Kérem önöket, imádkozzanak azért, hogy Mianmarnak békés jövője legyen.

Forrás és fotó: Asia News

Magyar Kurír
(tzs)