A Vatikán gyógyszeradományt küldött a törökországi és szíriai földrengés áldozatainak

Kitekintő – 2023. február 26., vasárnap | 18:42

Február 24-én, pénteken a Szeretetszolgálat Dikasztériuma tájékoztatást adott a közelmúltbeli közel-keleti földrengés áldozatainak megsegítése kapcsán.

A Törökországot és Szíriát sújtó február 6-i súlyos földrengés által érintett embereknek szánt három raklapnyi gyógyszer – amelyet a Banco Farmaceutico (Gyógyszerbank) adományozott a Szeretetszolgálat Dikasztériumának – február 24-én, pénteken útjára indult.

A természeti katasztrófa következtében több mint 50 ezren haltak meg. Törökország szentszéki nagykövetével egyetértésben a Szeretetszolgálat Dikasztériuma haladéktalanul lépéseket tett az adomány célba juttatása érdekében. „Ma megérkeztek a gyógyszerek, és még ma el is indulnak, mert igyekszünk azonnal az Evangélium szerint cselekedni” – nyilatkozott Konrad Krajewski bíboros, a dikasztérium vezetője.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria