Audo aleppói püspök: Szíriában drámai a helyzet, a keresztények elvándorolnak

Szíria és Aleppó végtelen hosszú drámát él meg, egy kiló hús egyhavi fizetéssel egyenlő összegbe kerül, a fiatalok és a keresztény családok pedig kivándorolnak. De az aleppói káld püspök, Antoine Audo meg van győződve arról, hogy a keresztény jelenlét megmarad a közel-keleti országban, amelynek szüksége van szolidáris hozzáállásukra, a keresztényekre, akik arabul beszélnek ebben a muszlim világban. A Vatican News újságírói a Ferenc pápával esedékes audiencia napján találkoztak vele, amelyet a pápa betegsége miatt elhalasztottak.

– Tizenhárom évnyi háború, majd a földrengés. Hogyan élnek most Aleppó városában?

– A háború mellett ott volt a koronavírus: sok fiatal halt meg, mert a kezelés nagyon drága, és nincsen színvonalas ellátás a kórházban. Aztán jött a földrengés, lerombolta Aleppót. A püspöki székhely és a katedrális is károkat szenvedett, féltünk is. Általános szegénység van, minden drága. Aleppóban egy kiló húst megvenni ma rendkívüli dolognak számít, mert 150 ezer szíriai lírát kell fizetni érte, ami egyhavi átlagfizetés. Ez szörnyű. De a helyzet ellenére megmaradt a szolidaritás érzése. Ez a történelemből, a kultúránkból ered, az Egyház valóban rendkívüli szerepet játszott errefelé. Mindenki elismeri – még a kormány, a muszlimok is – a keresztények szolidaritásból, szeretetből és befogadásból fakadó hozzáállását, és ez sokat segít. De nem élhetünk így tovább. Politikai változásra van szükség, hogy az emberek dolgozhassanak, az ipar termelhessen, hogy utazhassunk, hogy lekerüljön rólunk az embargó súlya. A legnagyobb szomorúság a családok távozása, különösen a keresztény családoké. A fiatalok elmennek a katonai szolgálat miatt, és nincs számukra munka sem. Fiatalok ezrei vándorolnak ki, főleg Németországba, ahol törvény segíti azokat, akik tanulni és dolgozni akarnak, és szervezett befogadás működik. Az egyetem első évfolyamán a diákok elkezdenek németül tanulni, vannak kurzusaik, vizsgáznak. Németországban vannak lehetőségek, különösen azok számára, akik orvosnak és mérnöknek szeretnének tanulni. Ez egy olyan politika, amely az ő gazdasági érdekeiket szolgálja.

– Mit kérnek Öntől a hívei? Milyen segítségre van leginkább szükségük?

– Azt mondanám, hogy mindenre, különösen az egyre magasabb élelmiszerárak miatt. Miben tudunk segíteni? Mindenekelőtt gyógyszereket osztunk, van egy bizottságunk, amely a kórházi műtéteket finanszírozza. Ezek hatalmas összegek, különösen a nagyobb műtéteknél, mint a szívműtétek. Aztán segítünk a családoknak, hogy kifizethessék az iskolai tandíjat, hogy újjáépíthessék otthonaikat a földrengés után. Nagyon sok szolidaritási akciót szervezünk, minden hónapban sokan jönnek hozzánk, hogy segítséget kérjenek a gyógyszerek megvásárlásához, például a rák elleni gyógyszerekhez, vagy a házuk bérleti díjának kifizetéséhez. Minden héten van egy program a családok támogatására, a lelkipásztori munkánk manapság elsősorban humanitárius jellegű. Amikor láttam a sok segélykérést, úgy döntöttem – mivel csak én, az általános helynök és két pap vagyunk –, hogy létrehozok egy tizenkét fős, fiatal, jól szervezett, közösségi munkában tapasztalt csoportot, akik minden héten tiszteletteljes, méltó módon,  diszkréten intézik a segélyeket.

– Ön szerint mit lehet tenni országos és nemzetközi szinten, hogy Szíria ismét növekedni tudjon gazdaságilag, és jövőt kínáljon polgárainak?

– Egyszer azt mondtam, hogy az ukrajnai háború a szíriai háború, amely Ukrajnáig jutott. Aztán most átment Gázába, Izraelbe… Nemzetközi válság, és Szíria ezeknek az érdekeknek a közepén áll. Úgy gondolom, hogy mindenekelőtt az amerikaiak, az oroszok és a kínaiak között kell megegyezésre jutni, mindezen geopolitikai és katonai érdekek miatt. Minden nemzetközi hatalom arra törekszik, hogy bázisokat létesítsen a térségben, Szíriában, Törökországban, mindenütt. Nekem úgy tűnik, hogy a háború befejezéséhez komoly és őszinte párbeszédre van szükség. A félelem miatt az emberek elveszítik a bizalmat, és ha nincs bizalom, akkor gyűlölet van. Ha gyűlölet van, akkor erőszak van, és soha nem lehet ebből kilábalni.

– Látja a reményt?

– Igen, igen, azt hiszem, minden püspökkel együtt tudatában vagyunk a felelősségünknek, a kereszténység történelmi jelenlétének, amelynek nagy jelentősége van számunkra és a régió számára, tanúságot kell tennünk az evangéliumról. Mindig elmondom: mi egy olyan keresztény közösség vagyunk, amely arabul beszél, ez nagyon fontos, arabul gondolkodik, és képes megérteni az arab és muszlim világot. A kultúra, a történelem, a barátság szolidaritása minden nehézség ellenére létezik, és keresztényként meggyőződésem, hogy a II. Vatikáni Zsinat segített nekünk abban, hogy fejlődjünk a világgal folytatott párbeszédben. Úgy látom, hogy az ökumené, a vallásközi párbeszéd, a vallásszabadság három nagyon fontos eleme a mai világba beágyazott Katolikus Egyház látásmódjának. És úgy gondolom, hogy ezt a tanúságtételt az arab és muszlim világban is meg kell tennünk: el kell mondanunk, hogy lehetünk Istenben hívők anélkül, hogy fanatikusak és erőszakosak lennénk.

– Szegénység, nehézségek, bizalmatlanság... Hogyan látják az emberek és a keresztények a jövőjüket?

– Sokan azt mondják, de én nem akarom elhinni, hogy hamarosan nem lesz több keresztény Szíriában, mert olyan sokan vándorolnak ki. A földrengés után Kanada megnyitotta kapuit mindazok előtt, akiknek már vannak rokonai az országban, ők kérhetik a befogadást. Sokan elmennek Bejrútba, hogy benyújtsák ezt a kérelmet.

– Van, aki osztja az Egyház gondolkodását és az Önök vágyát, hogy maradjanak, hogy életükkel tanúságot tegyenek az ezeréves jelenlétről?

– Igen, van egy kisebbség. Az a meggyőződésem, hogy bár sokan elmennek, mindig lesz egy hitbeli kisebbség, a kicsiny „maradék”, ahogy a Bibliában áll. Ők maradnak, és ki tudja, mi lesz majd.

– Közeledünk az adventhez. Milyen üzenetet szeretne eljuttatni Szíriából a keresztény világnak? 

– Újra fel kell fedeznünk a keresztény lét örömét, annak az örömét, hogy Isten szeret, megment minket, a béke és a mások iránti tisztelet örömét. Annak az örömét, hogy olyan emberek vagyunk, akik befogadnak másokat. Arab és muszlim világunknak szüksége van Istennek erre az örömére.

Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír