Az Egyesült Arab Emírségek segít újjáépíteni a lerombolt katolikus templomokat Moszulban

Kitekintő – 2019. november 7., csütörtök | 11:31

Az Egyesült Arab Emírségek az UNESCO partnereként vesz részt két moszuli katolikus templom újjáépítésében, melyeket 2014-ben az Iszlám Állam terrorszervezet rombolt le. Az együttműködés révén az Al-Tahera és az Al-Saa’a templomok újulhatnak meg.

„A ma aláírt megállapodás egy úttörő együttműködés, mely fényt hoz ezekben a komornak tűnő időkben” – fogalmazott október 10-én Noura Al Kaabi, az Arab Emírségek kultúráért és oktatásért felelős miniszter asszonya az UNESCO párizsi központjában. „Múltja egy részének újjáépítésével a jövőjét alakíthatja Irak, azzá a befogadó, toleráns és nyitott társadalommá válhat, amelyet mindig is kézzel foghatóan kifejezett Moszul gazdag történeti öröksége.”

Az egyezség az Emírségekben meghirdetett A tolerancia éve kezdeményezés része, amelynek első lépéseként 2018 áprilisában írtak alá megállapodást, miszerint támogatják a moszuli történelmi emlékek helyreállítását. A munkálatokban részt vállalnak a moszuli egyetemen régészetet, építészetet és mérnöki tudományokat hallgató diákok is.

A Ninivei-síkság, ahol Moszul fekszik, az első század óta ad otthont a keresztényeknek. A területet 2016-ban foglalták vissza az Iszlám Államtól, amelynek kétéves uralma alatt több mint 3,3 millió irakinak kellett elhagynia otthonát. Moszulban legalább 28, különböző vallásokhoz kötődő épületet (templomokat, kolostorokat, mecseteket) romboltak le, miután 2014 júniusában elfoglalták a várost.

Az egyik, az Emirátusok segítségével újjáépülő templom, az Al-Saa’a templom a domonkos rendhez tartozik, 1866 és 1873 között épült. A templomot és a kolostorépületet egyaránt megrongálták és kifosztották. A rehabilitációs projektben az UNESCO-val együttműködő domonkos rend részéről Nicolas Tixier OP és Olivier Poquillon OP volt jelen a megállapodásnál.

A szír katolikus egyházhoz tartozó, 1859-től 1862-ig épült Al-Tahera templom szintén súlyos sérüléseket szenvedett a háborúban.

A Gulf News hírportál szerint az Emírségek projektje mintegy ezer embernek teremt munkát Moszulban, ahol összefogtak a muszlimok és a keresztények a város újjáépítéséért.

Áprilisban Youhanna Boutros Moshe (Yohanna Petros Mouche) moszuli szír katolikus érsek úgy nyilatkozott a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszervezetnek, hogy a fejlődés egyértelmű jeleit látni Moszulban és környékén. Ez azonban, hangsúlyozta, nem az államnak, hanem az egyházaknak és a humanitárius szervezeteknek köszönhető, akik rögtön a segítségükre siettek.

Az érsek elmondta, „még mindig hiányzik a tőke ahhoz, hogy minden lakóépületet újra tudjunk építeni; várjuk és reméljük, hogy például az Egyesült Királyság és Magyarország kormánya közbelép és támogat minket ezen a területen.”

A munkahelyteremtés szintén várat magára; sok céget kértek rá, hogy indítson nagyobb projekteket a régióban, hogy az embereknek legyen miből megélni, és a fiatalok munkát találjanak – egyelőre kevés eredménnyel. Az iraki kormány is sok ígéretet tett, azonban kevés projekt indult el ténylegesen – panaszolta Moshe érsek.

Forrás: Catholic News Agency

Fotó: UNESCO

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria