Fiatalokkal és pedagógusokkal találkozott a szalézi rendfőnök Tenerifén

Kitekintő – 2023. május 11., csütörtök | 9:55

Május 3-án Ángel Fernández Artime szalézi rendfőnök a tenerifei San Cristóbal de La Laguna település Taco körzetébe látogatott, hogy találkozzon a Fundación Don Bosco (Don Bosco Alapítvány) több mint kétszáz kanári-szigeteki támogatottjával.

A szalézi rendfőnök ellátogatott az alapítvány regionális központjába, ahol több mint száz pedagógussal beszélgetett, akik a spanyolországi Segítő Szűz Mária Szalézi Tartomány (SMX) szociális nevelési platformjain végzik munkájukat.

Ezt követően a rendfőnök találkozott a projektek fiatal kedvezményezettjeivel, akik ajándékkal is készültek: üzeneteket írtak Artime atyának egy nagy szívbe, amelyen Don Bosco egyik mottója is helyet kapott: „Tolvajok vagytok. Elloptátok a szívemet!”

A találkozón egy szenegáli fiatalember mondta el tanúságtételét arról, hogyan fedezte fel a szalézi alapítványt és Don Boscót, majd négy ifjú „beszélgetőtárs” vette át a stafétabotot, akik többek között arról kérdezték a tartományfőnököt, hogyan lehet „horogra akasztani” a fiatalokat; milyen érzés olyasvalakinek az utódja lenni, mint Don Bosco; s hogy mit lehet tenni főleg azokért, akik az utcán keresik a kiutat.

„Igent mondtam, mert nagyon szeretem a fiatalokat – mondta az eseményen Ángel Fernández Artime, aki barátságosan válaszolt a kérdésekre. Hozzátette, hogy jó Don Bosco utódjának lenni, de megjegyezte: Don Bosco tíz utódja közül eddig senki sem érezte magát méltónak erre a szolgálatra. „Don Bosco »túl nagy«, a szíve tele van Isten és a fiatalok iránti szeretettel. Én kicsinek érzem magam, de mindazokkal együtt, akik Don Bosco családját alkotjuk, igyekszem megvalósítani az álmát” – fogalmazott a tartományfőnök.

„Az álmaitok, a benneteket kísérő nagyszerű értékek és a lehetőségeitekbe vetett bizalom megőrzése jelentik az igazi kihívást. A pedagógusoknak pedig azt mondom, hogy a fiatalok közül, akikkel találkozhatunk, a legsebezhetőbbek, a leginkább veszélyeztetettek az utcán élők. Minden, amit értük tehetünk, prioritás.”

A kérdések megválaszolása után két fiatal a rendfőnöknek ajánlva eléneklete a Corazón Salesiano című dalt. Végül José Luis Aguirre szalézi szerzetes megható vallomása hangzott el a munkájával kapcsolatban, majd a szív átadásával és a fiatalok által készített, az ő üzeneteikkel és álmaikkal teli videó bemutatásával zárult a találkozó, amelynek végén Ignacio Vázquez, a Don Bosco Alapítvány igazgatója megköszönte a rendfőnök inspiráló látogatását.

Az alábbi összefoglaló videó a találkozóról magyar nyelvű felirattal is elérhető:

Forrás és fotó: Infoans.org/Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria