Futóversenyt rendeztek Assisiben a ferences jubileumsorozat részeként

Kitekintő – 2022. november 12., szombat | 20:10

A L’Osservatore Romano vatikáni napilap számolt be a Szent Ferenc-maratonról, amit az assisi-Nocera Umbra-Gualdo Tadinó-i egyházmegye az Athletica Vaticana, a Szentszék sportegyesülete közreműködésével szervezett november 6-án. Az assisi Szent Ferenc-bazilikától a Porciunkuláig tartó futóversenyen különböző távokon lehetett indulni.

A 10 kilométeres szakaszra az edzettebbeket várták a szervezők, a 3 kilométeres távon, a „kövezett úton” bárki indulhatott, beleértve a babakocsis gyerekeket is. Ez volt az első nemzetközi sportverseny a ferences kegyhelyen, mely része volt a ferences jubileumsorozat kezdeményezéseinek.

November 5-én, szombaton az Athletica Vaticana zarándoklatot tartott Assisiben, aminek célja az volt, hogy a Laudato si' és a Fratelli tutti kezdetű enciklikákat a sportban alkalmazzák. A „pápa csapata” először ellátogatott a Seraficum Intézetbe, hogy felhívják a figyelmet a fogyatékkal élők támogatására. A hallás- és látássérült gyerekek nevelésére, lelkigondozására és szakmai képzésére született rehabilitációs intézetet 1871-ben alapította Casoriai Szent Lajos ferences szerzetes.

Este 6 órakor a futók szentmiséjét Domenico Sorrentino érsek, folignói megyéspüspök mutatta be a kegyhelyen, ahol Boldog Carlo Acutis nyugszik. A futókra bízták az olvasmányokat és a hívek könyörgését, amelyek között szerepelt egy imaszándék a békéért. A szentmise végén a főpásztor megáldotta a sportolókat, és elmondták a „maratonfutó imádságát”.

A program része volt annak a múzeumnak felkeresése is, amely Assisiben a II. világháború idején a zsidók megmentéséért tett erőfeszítéseknek állít emléket. Az Athletica Vaticana egyesület külön figyelmet szentelt Gino Bartaliról, a vatikáni kerékpáros csapat „spirituális kapitányáról” szóló résznek. Bartali éppen Firenze és Assisi között járva rejtett kerékpárja csövébe hamis okmányokat, hogy segítsen az üldözötteknek a deportálás és a halál elkerülésében.

Vasárnap, a rajt előtt ismét elhangzott a „maratonfutó imádsága”, hogy a sporteseményt a spiritualitás és a szolidaritás jegyében indítsák útjára.

2023-ban a Megerősített regula és a grecciói karácsony, 2024-ben Szent Ferenc stigmatizációja, 2025-ben a Naphimnusz születése, 2026-ban Szent Ferenc halálának (tranzitus) 800. évfordulóját ünneplik a ferencesek. A jubileumsorozatot a Ferences Család legfőbb elöljárói (miniszter generálisai) hirdették meg Greccio szentélyében 2021. november 29-én.

Az assisi-Nocera Umbra-Gualdo Tadinó-i egyházmegye és az Athletica Vaticana nagy célja a következő évre: 2023. november 5-én valódi maratoni távon (42 kilométer és 195 méter) szerveznek futóversenyt, ami érinti azokat a helyeket, melyek Assisi Szent Ferenc életszentségének ma is aktuális történetét mesélik el.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: San Francesco Marathon; Athletica Vaticana

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria