„Egy gyerek se legyen elfelejtve” – Interjú a kárpátaljai KEGYES Alapítvány alapítójával

Sipos József kárpátaljai református lelkipásztor évekkel ezelőtt szembesült azzal, vannak gyermekek, akik hosszabb vagy rövidebb időre kórházba kényszerülnek akár anélkül is, hogy orvosi ellátásra szorulnának. Megalapította a KEGYES Alapítványt, melynek önkéntesei a hét minden napján kórházban lévő, „elfelejtett” gyermekeknek próbálják szebbé tenni a mindennapjait.

– Református lelkipásztorként, négygyermekes édesapaként számtalan feladat hárul rád, mégis egy nagyon fontos ügy mellé álltál 2017-ben. Hogyan kezdődött?

– Nem akartam nagy dolgot, csak elvittünk egy gyűjtés összegéből vásárolt adományt a nagyszőlősi gyermekkórházba. Ott hallottunk először arról, hogy vannak elfelejtett gyermekek. Átadtuk az adományt, majd tudósítottunk a fennálló helyzetről. Rengeteg embert indított meg, akik segíteni akartak. Minden szükségessel ellátták őket: pelenkával, popsitörlővel, ruhával, játékokkal.

Éreztük azonban: nem elégedhetünk meg azzal, hogy átadjuk az adományt és otthagyjuk ezeket a gyerekeket. Melléjük kell állni.

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) fogadta az anyagi felajánlásokat, amelynek akkor elnöke voltam. Stabil háttért jelentett a szolgálat folytatásához.

2020-ban megszületett a KEGYES Alapítvány… Először a nevünk Elfelejtve volt. 2018-ban vettük fel a KEGYES nevet, de még nem alapítványként. Ez egy mozaikszó, melynek jelentése Kárpátaljai Elfelejtett Gyermekek Segítése. A koronavírus-járvány idején hosszabb időre kiszorultunk a kórházakból. Emiatt alakult meg az alapítvány 2020-ban. Egyszerűbb volt hivatalos formában érvényesülni. Egy krízisre adott válasz volt.

– Mi az alapítvány célja?

– Megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk egy intézményt létrehozni, ahol a saját szabályaink szerint tudunk segíteni az elfelejtett gyerekeken és azokon az anyákon, akik ugyan nem szeretnének lemondani a gyermekükről, de a körülményeik nem engedik meg, hogy hazavigyék őket. (…)

Célunk az, egy gyerek se legyen elfelejtve. Ne legyen egyedül. Ha van egy kórházban hagyott gyerek bárhol Kárpátalján, szóljanak, és ott vagyunk.

Ez a mi szolgálatunk. Az, hogy időközben bővült a tevékenységi körünk, Isten kegyelme. Vannak kórházak, ahol külön szobát alakítottunk ki, hogy a gyerekek, akik nem feltétlenül szorulnak speciális orvosi ellátásra, méltó körülmények között töltsék itt az időt.

– Hogyan lesz egy gyermek elfelejtett?

– Már évtizedek óta előfordul, hogy egy gyermek a kórház valamelyik osztályára kerül szülői felügyelet nélkül, főleg betegség miatt. Az édesanya sok esetben nem teheti meg, hogy vele maradjon, mert nincs mellette férj, nagyszülő, akik vigyázna az otthonmaradó gyerekekre. Volt azonban olyan eset is, hogy az anya külföldi munkavállalás miatt kényszerült kórházban hagyni a gyermekét, akit hosszú idő múlva szeretett volna magához venni újra. Már nem találta meg. Van, akit a gyámügy vesz el a családtól, és kivizsgálás miatt kerül kórházba, aztán onnan viszik tovább valamilyen intézménybe, gyermekotthonba. Van, akit egyáltalán nem vállalnak betegség miatt. Sokszor olyan körülmények közül érkeznek ezek a gyerekek, ahol életre szóló traumákat szereznek. Volt, aki saját testvére halálának szemtanúja volt.

– Mi volt számodra a legemlékezetesebb az elmúlt évek során?

– Megismertünk egy Janó nevű gyereket, akit a halál torkából mentettünk meg. Tizenhárom gyermekkel élt az anya, borzalmas körülmények között. Számára az életet jelentette az, hogy végül lemondott róla. Másfél évesen öt kilogramm volt. A kórházba kerülve új esélyt kapott. Később örökbe fogadták.

A teljes interjú ITT olvasható.

Forrás: ujvarosonline.hu

Szerző: Gátasné Szatmári Valéria

Fotó: KEGYES Alapytvány

Magyar Kurír