2025. augusztus 27., szerda
Szent Mónika
Gáspár, Cézár
Szent Mónika
Gáspár, Cézár
Erre az alkalomra meghívtak fogyatékossággal élőket, lelkipásztorokat, egyházi munkatársakat, fogyatékossággal élők hozzátartozóit, valamint ezen a területen dolgozó szakembereket.
„Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt.” (1Kor 1,27–29)
A találkozót Péter Arthur főesperes-plébános nyitotta meg, ezt közös ima követte és tanúságtételek.
A tanúságtételek témái a következők voltak: a szentségek megélése a fogyatékossággal élő életében (eucharisztia, bérmálkozás), társadalmi és egyházi integráció, fogyatékossággal élők evangelizációja fogyatékossággal élők által, a személyes istenkapcsolat kialakulása a krónikus betegség nyomában, a fogyatékossággal élők aktív részvétele az Egyházban, fogyatékossággal élők pasztorációja a papi hivatásban. Ezekben a témakörökben megszólaltak fogyatékossággal élők, szüleik és lelkipásztorok.
Kovács Árpád plébános ötödmagával vett részt a találkozón, két fogyatékossággal élővel, egy hozzátartozóval és egy szakemberrel érkezett. Beszámolt arról, hogy papi hivatása idején hogyan próbálta a fogyatékossággal élőket Istenhez vezetni. Mindig arra törekedett, hogy kiálljon a fogyatékossággal élők mellett, függetlenül attól, hogy milyen természetű az érintett állapota. Isten kegyelme és nyitottsága ezen a téren elvezette őt a nem hallók világába is, akik a leginkább peremre szorultak a kommunikáció hiánya miatt, ezért sokan nem találnak rá Istenre, közösségre, és nem részesülnek szentségekben.
Nagyon nagy szükség van olyan lelkipásztorokra, akik nyitottak a fogyatékossággal élők felé, és képesek együttműködni velük, hozzátartozóikkal és a hitüket gyakorló szakemberekkel. Szükség van a fogyatékossággal élők pasztorációjára, és ebben kifejezhetetlen fontossága van a lelkipásztorok jelenlétének. Csak így van jövője a fogyatékossággal élők pasztorációjának a gyulafehérvári főegyházmegyében – hangzott el a találkozón.
A találkozó kiscsoportos beszélgetéssel folytatódott, melynek során a résztvevők próbálták felmérni, hogy mire van szükség pasztoráció terén a főegyházmegye területén, és arra fókuszáltak, hogy ennek érdekében ki mit tud tenni. A kiscsoportos megbeszélés kiértékelése a jövőbeli tervek fényében történt. Megfogalmazták: rengeteg a tennivaló. Köszönet illeti mindazokat, akik kiállnak a fogyatékossággal élőkért végzett spirituális és pasztorációs szolgálatban.
Kezdetben negyedévenként, majd havonta próbálnak hasonló találkozókat szervezni, és olyan munkacsoportokat kialakítani (lelkipásztorok, fogyatékossággal élők, hozzátartozók, szakemberek), akik a lelkipásztorok segítségére sietnek a fogyatékossággal élők pasztorációjában.
A nap közös szentmisével zárult.
Befejezésül idézzük Marjorie Chapp Fogyatékkal élő ember imája című alkotását:
Áldott, aki türelmesen meghallgatja nehézkes szavunkat, mert így rájövünk, hogy ha kitartóak vagyunk, meg tudjuk értetni magunkat.
Áldott, aki nem szégyell nyilvánosan mutatkozni velünk, és nem törődik a ránk bámuló idegenekkel, mert társaságában mennyei megkönnyebbülés az életünk.
Áldott, aki sohasem siettet, és ezerszer áldott, aki nem veszi ki a munkát a kezünkből, hogy megtegye helyettünk, mert sokszor csak időre és nem segítségre van szükségünk.
Áldott, aki mellettünk áll, amikor valami újba kezdünk, mert számára hibáink eltörpülnek az eredményeink mellett.
Áldott, aki a segítségünket kéri, mert a legnagyobb szükségünk arra van, hogy szükség legyen ránk.
Áldott, aki mindezen cselekedeteivel bizonyítja számunkra, hogy nem a sorvadt izomzatunk, nem a sérült idegrendszerünk tesz minket egyénivé, hanem énünk, melyet Isten adott, és amelyből egyetlen gyöngeség sem von le semmit.
Áldottak mindazok, akik tudják, hogy mi is emberek vagyunk, és nem várják tőlünk, hogy szentként viselkedjünk, csak azért, mert sérülten születtünk.
Áldottak mindazok, akik kérés nélkül is megértenek minket.
Áldottak mindazok, akik elfelejtetik testünk tökéletlenségét, és legbensőbb valónkat látják.
Áldottak mindazok, akik teljes embernek látnak, egyedülinek és egésznek, és nem csak egy roncsnak, a Teremtő tévedésének.
Áldottak mindazok, akik olyannak szeretnek, amilyenek vagyunk, és nem gondolnak arra, hogy milyenek lehettünk volna.
És áldottak a barátaink, akiktől függünk, mert ők a mi életünk tartalma és öröme. Ámen.
Forrás és fotó: Romkat.ro / Simon Judit Gyöngyi programfelelős
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
2005-2015 © Magyar Kurír
Cím: 1068 Budapest, Városligeti fasor 42. | Postacím: 1406 Budapest, Pf.: 100. | E-mail: mk@katolikus.hu | Adószám: 19719445-2-42
Impresszum | Médiaajánlat | Jognyilatkozat | Adatkezelési tájékoztató
16
