Közel 2500 résztvevő érkezett Rómába a papnövendékek jubileumi zarándoklatára, hogy Szent Péter sírjánál imádkozzanak, és meghallgassák XIV. Leó pápa hozzájuk intézett beszédét.
„Köszönöm, hogy bátran elfogadtátok az Úr meghívását, hogy kövessétek őt, hogy tanítványok legyetek, hogy belépjetek a szemináriumba. Legyetek bátrak és ne féljetek” – mondta a pápa a Szent Péter-bazilikában összegyűlt papnövendékeknek június 24-én. A Szentatya a szeminaristáknak tartott katekézisében arra buzdította őket, hogy Jézus szívével szeressenek.
Érkeztek papnövendékek Albániától Argentínáig, Indiától Olaszországig, az Egyesült Államoktól Ukrajnáig. A gyulafehérvári Megtestesült Bölcsesség Szeminárium hallgatói is részt vettek a szentévi zarándoklaton. A fiatalok együtt imádkozták a rózsafüzért Szent Pál sírjánál, áthaladtak a római bazilikák szent kapuin, és együtt imádkozva térdeltek az Oltáriszentség előtt.
A héten tartották a püspökök jubileumi zarándoklatát is az Örök Városban. A szentévi eseményre a világ 38 országából 400 püspök érkezett Rómába. Június 25-én, a rendezvény zárásaként XIV. Leó pápa fogadta őket a Szent Péter-bazilikában, és beszédet intézett hozzájuk.
A püspökök zarándoklatára Rómába érkezett Böcskei László nagyváradi megyéspüspök is, aki pappá szentelésének 35. évfordulója alkalmából hálaadó szentmisét mutatott be a Szent Márta-ház kápolnájában. A szentmisén Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, a gyulafehérvári papnevelő intézet elöljárói, tanárai és növendékei is részt vettek.
Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria