A bevezető közös imádság segített megteremteni a találkozó bensőséges légkörét.

Ezután – tekintettel arra, hogy novemberben különösen sok imát ajánlunk fel az elhunytak lelkéért – Lucsok Miklós püspök előadásában az elmúlás témáját járta körül.
Nemcsak a halál fogalmára hívta fel a jelenlévők figyelmét, hanem arra is, hogyan viszonyuljunk ehhez az eseményhez: mind a szeretteink elvesztéséhez, mind a saját halálunkhoz, amely átmenet az örök életbe. A püspök arra buzdította a híveket, hogy gondolkodjanak el azon, honnan várják az üdvösséget, hol keresik a válaszokat, és felismerték-e már a saját küldetésüket. Emlékeztette őket, hogy a válaszok a feltámadt Krisztussal való személyes kapcsolatban lelhetők fel.
Az előadás után lehetőség nyílt kérdéseket is feltenni Lucsok Miklósnak.
A találkozón az Imádkozó édesanyák Odesszából közösség egyik képviselője is köszöntötte a püspököt.

„Többször is részt vettünk már ilyen találkozókon, és minden alkalommal úgy érezzük, hogy szeretnénk újra eljönni. Ezeknek az eseményeknek közösségformáló erejük van. Ilyenkor igazán kiváltságosnak érezzük magunkat: személyes, meghitt élmény ez, online közvetítés nélkül. A püspök társaságában lehetünk, pont olyan közelségben, ahogyan Jézus és tanítványai lehettek az utolsó vacsorán. A püspök nem elméleti anyagot ad át, hanem saját tapasztalatait osztja meg: arról beszél, hogyan hallgatja a Szentlelket” – mondta a munkácsi házaspár, Vaszil és Irina. „Azért teremtettünk, hogy meghalljuk Isten hangját” – idézték Lucsok Miklós szavait, hozzátéve: „ehhez sok munkára van szükség”.

A nagy érdeklődés, a jelenlévők lelkes részvétele újra megmutatta, milyen fontosak és ma is mennyire nélkülözhetetlenek a közös lelki találkozások, tanítások.
Forrás és fotó: Reshetar Tetjana írása és fotói alapján a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



