Nagyszőlősön 1989-ben indult el a Kárpátaljai Ferences Misszió, az itt szolgáló ferences testvérek vezetik a környező magyarlakta települések, többek között Nevetlenfalu, Huszt, Nagyszőlős, Fancsika, Tiszaújlak, Aklihegy plébániáit. Ezekről a településekről, illetve azokról, ahol harmadrendi ferences közösségek működnek, érkeztek a zarándokok a rendalapító ünnepére Beregszászra, ahol a szentévben a hívek teljes búcsút nyerhetnek.
Az egész napos rendezvény részeként keresztutat jártak, majd Magyar Gergely OFM megtartotta az első aznapi előadását. Szent Ferenc Naphimnuszáról, a szent természetszeretetéről beszélt, kiemelve, hogy Szent Ferenc számára az Isten, és mellette az ember volt a fontosabb. „Amikor a Naphimnuszban megemlíti a napot, a holdat, a csillagokat, a szelet, akkor azokra az emberekre gondolhatunk, akik személyisége valamiképpen kapcsolódik a nap, a hold vagy a szél tulajdonságaihoz. Például azokról lehet szó, akik beragyogják mások életét, fényt adnak a sötétben, pontosak és kiszámíthatóak, vagy éppen pezsegnek és kreatívak” – fogalmaz a Kárpátalja.ma beszámolója.
Megemlékeztek a tranzitusról, Szent Ferenc haláláról, amikor a lelke átköltözött az Atya dicsőségébe. Magyar Gergely délutáni előadásának a szenvedés, a kereszt kérdése állt a középpontjában; ezt követően beszélgetéssel, szentségimádással folytatódott a program.
A nap csúcspontja a délutáni szentmise volt, melyet együtt mutattak be a ferences atyák: Hernádi Lehel, Magyar Gergely, Weinrauch Márió és Bán Jónás; homíliát Magyar Gergely mondott.
„Az az ember, aki példát adott arra, hogy a kegyelem zuhogását hogyan engedjük magunkra, példát tudott adni arra, hogy a kegyelem zuhogása hogyan formál át bennünket, hogyan gyakoroljunk irgalmasságot, és fogadjuk el azokat a sebeket, amelyek aztán megváltó, üdvözítő sebekké válhatnak” – idézi beszédéből a kárpátaljai portál.
Forrás: Ferences Média/Karpatalja.ma
Fotó: Fehér Rita/Beregszászi Szent Kereszt Plébánia
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


